Credo, quia absurdum
Írta: Sancho Dátum: Május 22 2008 14:52:48

---

Z

Ó, hogy lehet, hogy kifogyott az érzelem,
Mikor csak téged simogatott két kezem . .

---

Teljes hír

---

Hogy lehet, hogy kiégett belõled az izzó vágy,
Nem hív kezed, s nem szól szerelmesen a szád?
Hogy lehet, hogy annyi hónap oly esztelen,
Nem dobban meg szíved, néma s nesztelen?

Hogy lehet, hogy egykor hûséges esküt fogadtam,
Szerelmes szívemet neked, örökre odaadtam?
Ó, asszony, a tiéd messze jár, már nem szeret,
Kinél keressek hát most, boldog perceket?

Kerestem a pincében, dohos deszkaládák alatt,
De ott is csak, pár bogártetem maradt.
Néhány lyukas, rozoga pók hálójában,
Átnézve rajta, merengve a semmiben jártam.

Lomos életem, mint padláson porosodó portékák,
A magány s az enyészet beszéli ki az élet fortélyát.
Majd, amikor lenn és fenn így keresem a szerelem árnyékát,
Veti rám rejtekébõl a 40 év, pár boldog, homályos óráját?

Köszönöm, nem !

Ó, hogy lehet, hogy kifogyott az érzelem,
Mikor csak téged simogatott két kezem . . .