LÉLEKR?L LÉLEKRE
Írta: LouisdelaCruise Dátum: Július 09 2007 17:28:19
Kis falu lett otthonod, cs?r, s pajta Palotád,
Szegény világ jön most, rongyos ruhád, s éhes szád.
Teljes hír
I.rész
Louis De La Cruise
El?szó
Mit olvasol, te halandó, ki félig tudatlan,
Több éned van, s lelked sok, mi halhatatlan.
E tömérdek álom, s képzelet szülemény,
Ha rád illenek, okulj, s légy nagyon szerény!
Gazdagságod, saját tudat, mit, e ég ad,
Vigyázz jó lelkedre, s taposd gonoszat!
Segítsd gyengét, ki jótét ?, s szabad lény,
Mert számodra, ez kincs lehet egyszer, s erény.
Az élet gyümölcse, mint zamatos sz?l?fürt,
Oszd szemét esetlennek, s segítsd azt gyengédül.
Fordíts hátat rossznak! Ki csak telhetetlen,
S hazájában, többiek közt, embertelen.
I. ének
Komor kép? bús lovag, ki volt egyszer úri rang.
Lovon járod szép világod, h?s szívedben teli gyászod.
Koros vagy, de lelked friss, s hallgatod, mi megérint.
Temet?det járod, s keresed, rég nem látott kedvesed.
Mit elregél e pár sor, míg múzsám homlokon csókolt,
Ki beköltözött lelkembe, -kérlek, még ne menj el!
-'Volt egyszer egy város, neve rég feledés már,
Élt benne egy ifjú nemes, ki jó kép?, de álruhás.
Mily tett rosszat, örökre feledne, s id? kerekét visszatekerne.
Mi történt régen, a távoli régmúlt messzeségben.
Lovagolni járt, s vadászni, hegyen-völgyön, réten.
Mikor szomjazott, patakpartra vágtatott, s így ivott.
Mid?n egyszer hevesen csillapítá, iszonyú szomját,
Patak csillogó tükrében, meglát egy Szép-csodát.
Mily tündér alkata, szép szeme, s fekete hajzuhataga,
Oly kecses két kéz, ki mos, mit jó atyja elkoszolt.
Lovagunk titkon leveté jelét, s rangi címerét,
Majd paripa nélkül, mezítelen láb, hölgye elé lép.
Mondá szép szavakat, hízelg?t, mutatja magát, mi nem ?.
Ártatlan kis füllentés, s a lyány újra, s újra elj?.
Újra elj?, s álruhás lovagunk s?r?n szerelmét vall,
Ím, sok mámoros, kéjes gyönyörr?l árulkodna, f? s avar.
Szerelmük beteljesül, lángol testük forrva egyben,
De urunk szíve, s lelke, lénye csalfa, tehetetlen.
Patak parton, mit lát természet, s csodát, b?vet.
Öreg tölgy, mi elveté magját, így sarjad új élet.
Tölgyb?l mi bevégez, kopjafa, s koporsó lész,
Búskomor majdan, mi lélekharang, s vész.
Telnek a napok, s hónapok, nyárra ?sz j?.
Az erd? mélyén feszült a csend, s a lány nem jön.
Nemesünk vadász, nagyvadat, s kis üregi nyulat.
Mi számszer, s íj-nyílhegy végére akad.
Fogadás kastélyában, nagyúri unalmában,
Emberek, cimborák, komák, s vad italos társak.
Régmúlt a nyár, s már majdnem az ?sz is,
De nemesünk szíve, ?szintétlen, de h?s is.
"Álljatok fel ti d?re nép, ebb?l a tivornyából elég!
Mi szürke életem színt kíván, hagyjátok el hazám."
B?sz urunk egyedül ?, fájó szívet mutat,
Elhagyta az ?sz, jön a tél, s várja a tavaszt.
Tél, csikorgó jeges szele vala, zimankója, s puha hava.
Ily jó módú úr, télben jár határt, s ordast vadász maga,
Múlatja haszontalan idejét, s keresi régi kedvesét.
Keresi untalan, míg elj?, a várva várt tavasz, friss vetés.
Újból nyeregben, vágtat erd?n, mez?n, s bérceken,
Míg falusi temet? felé viszi útja, hol épp gyász ered.
Gyászban látja viszont, rég nem látott kedvesét.
Hol tekintetük találkozik, s látja kisírt két szemét.
Gyászol a kis, szegény csoport, édesatyja ravatalon,
Mire vég ..., a temetés, Szép lélek száll, s egy kis halom.
Zokogva tör ki szíve hölgye: "Idegen, hisz ki vagy te?"
"Nem vetk?ztél álruhába, szíved hazug, s csalat meg!"
H?s nemes szerelmes szíved, megszakított egy tavaszt,
Szerelmed ében fekete hajjal, ? jó szíve meghasad.
Nem érti, miért csaltad jó lelkét lépre érted,
S te sem te hazug, miért lettél magad ellensége?
Újból bús a falu, s komor szíved háza-tája,
Szeretett szerelmednek, lelke-vesztett kis hazája.
Csaló vagy, s gonosz, te lelket, s szívet csaló,
Hiába vagy szerelmes, mint inkább rossz áruló.
Imát mondsz istennek, úrnak, mi bánt téged,
Szerelmed enyészet viszi, s nem betegsége.
Gyász száll községre, mély bánat, sötétség,
Értelmetlen halál, mit csak egyedül, Te tettél.
Idén nem jött tavasz, csak h?s hideg nyár,
Már lovad sem a régi, s nincs több erd?, határ.
Lelked ördög szállta, így eldobtad messzire azt,
S évszázadok óta, várod újra, az Új tavaszt.
Évszázadok teltek, s azt hitted örökké élsz,
Míg megtalál egy új lélek, de szíved nem a tiéd.
Újból halandó vagy, míg életed üde, s lényed él,
?szinte szívet, igaz szájat, s új létet remél.
Lovad, s várad, mi volt házad, nincs többé már,
S mi földed, erd?d sincs, nem tiéd e határ.
Éjszakád az ég alatt, csuda élet, ez is az,
Ki voltál egykoron nemes úr, már nem lovag!
Kél a nap, s új virradat, ébreszt eme új világra,
Föld, merre szem ellát barázda, mely sebe, nem virága.
Szabad madár, mi búsan dalol, ?szi táj, mely honol.
Napszám, mi rád vár, de szíved h?n', szerelemért dobol.
Kis falu lett otthonod, cs?r, s pajta Palotád,
Szegény világ jön most, rongyos ruhád, s éhes szád.
S mi van még házad tája, jó apádnak nagy családja,
Éltek sokan éltet, s dolgot tesztek, '? nagysága!
20060307
Louis De La Cruise
Minden jog fenntartva!