Azt mondod...
Írta: csak-fater Dátum: Május 29 2008 20:47:43
De ismersz-e? Tudsz-e nekem teljességgel hinni?
Én lehozom neked szerelem égi szigetérõl a könnyezõ, örökviruló virágot,
C
Teljes hír
Azt mondod...
Azt mondod lelkesen, velem akarsz örökké élni.
De ismersz-e? Tudsz-e nekem teljességgel hinni?
Én lehozom neked szerelem égi szigetérõl a könnyezõ, örökviruló virágot,
Melynek minden könnycseppje külön öröm, gyógyír, megnyugtatja a világot.
De vajon, ülsz-e a betegágyamon, láztól verejtékes homlokom törölve?
S tudsz-e velem együtt õrült lenni, sírás, jajgatás helyett tapsolni örülve?
Az én szívem hatalmas, szeretetem óriási, az egész világot átöleli,
Lelkem meseszerû, varázssziget, az ember alapjában jó, úgy képzeli.
Szívemben ezer szoba, jó ha mindnek van lakója. Hagyod, hogy gondolatod õket kiseperje?
Megtûröd, vagy elviseled jó szívvel, hogy tiszta szeretetem másokat is érje?
Nem akarom minden titkod tudni, nem verlek láncra, nem zárlak aranykalitkába,
Mert kell, jár a szabadság! Kell neked is, legyen privátszféra, s titkod senki más birtokába.
Nem érdekel ami volt, honnan jöttél s kivel, hogy ki voltál, s mit tettél!
Jelened és a jövõ az, ami izgat, hogy mit teszel! Mert szívemben, öröklakó lettél.
Azt mondod bársonyos hangodon, velem, velem akarsz örökre élni.
Oly hosszú még az élet! Vajon tudsz-e, eltudsz-e rigolyáimmal viselni?
Mert hiába a jó szív, van hibám számtalan, mint ahogy fának is görcsös ága,
Ugyan az igaz, hogy annak is van forróságban hûsadó árnyéka, enyhet adó világa.
Ha a szív, igazából szeret, együtt jajongva sír, s könnyezve nevet.
Nem háborgatja, ami volt, öleli a jelent, tervezi a jövõt, mert õszintén szeret!