Ha, hagyod veszni, nem lesz soha,
Családodnak, büszke négyszáz éves múltja!
Teljes hír
1.
Kétszáz év! Sok vagy kevés?
Azóta feln?tt néhány nemzedék.
Családunkban éppen hét.
Most elmondom röpke történetét.
Kétezer négyt?l visszafelé forog a kerék.
Egy szomorú találkozás indította kezdetét.
Kétezer három ?szén, Mihály bátyánk temetésén.
Álltunk a sírnál, valamire várván.
Halk szell? szárnyán érkezett,
S megérintett bennünket a szeretet.
Fáradt volt, a vállunkon megpihent.
Kísért minket sokáig, egész hazáig.
A haza, épp öcsém otthonában volt.
Temetés után a család és
Két unokatestvér, ott landolt.
Ettünk, közben beszélgettünk.
Észre sem vettük, hogy a szell? szárnyán érkezett
Szeretet, szívünkben viharrá kerekedett.
A viharos szél, dúlta lelkünkben a vágyat.
Pityu öcsénk szólt: tenni kéne valami másat!
Össze kéne jönnünk valami meghitt helyen,
Hogy minden unokatestvér ott legyen,
Hogy beszélgessünk vidáman,
Ne csak temetésen bánatban.
Lássuk egymást vidámnak, szépnek,
Hiába futottak el felettünk az évek,
Idézzük fel a gyerekkori emléket!
2.
Hát, Pityu öcsém kössd fel a gatyádat,
Ha össze akarod szedni a családot,
Mert hidd el nem kis dolog,
A világ minden tájáról
Egybegy?jteni ekkora csapatot.
( Mondta Feri)
De ígérem, segítek, ha akarod!
Kétszáz évhez képest egy pillanat.
Két hó elteltével, együtt volt a csapat.
Találkoztunk!
Családunkkal együtt, tán ötvenen voltunk.
Ilyet ritkán él meg más,
Nem minden napi találkozás!
Feri és Pityu szíve lelke benne,
S hogy ott álltunk, az ünnepélyes csendbe,
Halk zeneszó mellett, égett tizenöt szál gyertya.
Velünk voltak az égiek, a Jóisten így akarta.
Szempillánkon, egy-egy könnycsepp csillogott,
Tanúi voltak az égen a csillagok.
Majd jött a folytatás, szép volt és csodás!
Jucival és Erzsivel, telefonos csacsogás.
Ebben volt némi pikantéria,
Hisz messze van USA, Ausztrália.
De a technika közénk varázsolta.
Így volt kerek, és megható számunkra,
Méltó bevezetés, els? találkozás,
Vidám beszélgetés, nótázás, kacagás.
Szóba kerültek gyerekkori dolgok,
Szül?k, nagyszül?k, mondtuk,
Mit szívünk, lelkünk hordott.
Mindenki boldog volt.
3.
E találkozás indította el,
Melyb?l lett óriás siker.
Mert itt nem állt meg a történet,
Hisz nem haladtunk vissza, csak száz évet!
A találkozás fokozta a viharos szelet,
Mely a messze múltból érkezett,
Hozta az ?si szeretetet.
Kétszáz évnél is több mi küldte,
Ez a múlt üzenete.
Rég feledésbemerült ?sök kiáltottak felénk.
Ne hagyjátok, hogy a múlt,
S?r? köddé préselje az Albertok nevét!
Érzékeny fülekre talált a hang,
S a fülön át az agyba, ott mélyen megtapadva,
Újabb tettre készen,
Elindult Ferenc merészen,
Vissza a múltba,
Az utat édesanyja mutatta.
A kemény munka, kezdetét vette,
Hosszú út állt el?tte,
Nem a szomszédban van Fényeslitke.
A ködös, nyirkos ?szi nap,
H?en testesíté meg, mire az ?si hang utalt.
De ? csak ment a ködben,
Nincs akadály el?tte, hisz kutat!
Honnan jön a hang? Mely kérve-kéri
És reméli, hogy megtalálja.
A cél egyre közelebb!
Ezt érzi Ferenc izgalmába.
4.
Tekintete tétova, hangja szinte remeg.
Itt senkit sem ismerek!
A Református Templomba mégis,
Magabiztosan bemegy.
Hosszú lapozgatás keresgélés után,
A kétszáz éves múltra rátalál.
Hogy mit érzett, azt csak sejtem,
Csörgött a telefon, felvettem.
Emlékezetemben, tán ez volt a legmeghatóbb!
Öcsém fülembe egy 'dalt dalolt',
Mert fülemnek 'lágy zene' volt hallani
Öcsém hangját, Mikor mondta:
'Az ?sökre rátalált!'
Ett?l kezdve, oszlott a köd,
Bár az ?szre tél jött,
De a nap sugara átjárta.
Tavaszra Elkészült a családfa,
Mely fényt hozott a régi a régi homályra.
A nyár, az öröm és vidámság jegyében zajlott,
Az Albert találkozón, csak kacagás hangzott.
A tréfa és kacagás közepette,
Feri az újabb m?vét, el?vette.
A m?, nem volt más, mint
'?s hazánk' bemutató filmje.
Az ajánlás, mit hozzá írt,
Könnyeket csalt szemünkbe.
Oly megható! Már miénk is Fényeslitke!
5.
Újra köztünk vannak az ?sök!
Szinte természetes, hisz Albertok ?k is.
Mindnek Köztünk a helye,
Körmendt?l nem messze,
Az Albertok birtokán,
Albert napokon ott legyen, mindahány!
Az Albert találkozó, már tradíció,
Ez már évr?l-évre, így való!
(Most hálámul fogadd e serleget
Amiért kerested, s az ?seink' meglelted)
Míg a világ-világ, így is lesz!
Míg a környéken Albert lesz.
S ha a Jóisten is úgy akarja,
Mindig lesz Albertfajta.
'FIATALOK' Raja, rajta!
Kétszáz év! Sok vagy kevés?
Már indulunk a jöv? felé.
De a jelen még sokra képes!
Új gondolat tettre késztet.
Litkén, augusztusban a filmbemutató!
Addig még, egy nagy tett lenne jó!
Egy dédelgetett gondolat,
Mely kett?nket foglalkoztat.
Külön-külön, egyikünk se mondja.
Míg én gondolom, Feri már csinálja.
És én csak ámulok-bámulok, mikor hallok róla.
Nagy titokban, készül a kopjafa.
Készül, az ?sök emlékére.
Ismeretünk szerint most kétszáz éve,
Albert András ?sapánk ?rökre elment,
S vigyázza faját, ?rzi odafent.
6.
A szívem egyre hevesebben vert,
Mert éreztem, öcsém ismét nagyot tett.
De az id? szorít! Még nincs végkifejlett!
Az örökhely, azért meglett.
A fényeslitkei temet?ben jobbra,
Az út mellett, szemben vele a kápolna,
Áll a végs? örök emlék, Két kopjafa.
Augusztusban történt, a litkei napokon.
Méltósággal, ahogy teszik a nagyok.
A még csak jelfára, kötöttünk Nemzetiszín? szalagot.
Külön-külön, minden él? unokatestvér és családja
Nevével ellátva!
A litkei temet? ékes pontjába!
Itt ?rzi örökké az Albertok emlékét.
?rizzük, ápoljuk, a jelen dics?ségét!
Hisz a két kopjafa az ?sök emlékére,
Hogy elkészült, a jelen dics?sége!
Pityu fia, Pisti, önként vállalta,
Hogy a kopjafát, ?, hagy faraghassa!
Húga: a csodás Klárika,
S unokatestvérük: a kis Jancsika.
Remek gyerekek, ezt bizton állítom,
Nem hagyták abba félúton.
Kifaragták a fát, az álmok álmát.
Hogyan tették, nem tudom, de ahogy illett,
A kopjafa, épp id?ben készlett.
Dicséret érte néktek!
És mind azoknak, kik rajta dolgoztak.
Szép lett!
A fa, mely egyszer él? része volt a létnek,
Most csodás emlékm?vé lett,
Az ügyes kezek nyomán.
Az Albertok emlékét ?rzi már,
Majd hosszú évek során!
7.
Soha nem kés?!
Ezt bizonyítja,
Mert hat Albert fiú útra kelt.
Elindult immár, a régi úton,
Ismer?sen, túl a túlon.
Nem nagy ködben, napsütésben.
Elégedetten, boldogan és der?sen,
Hogy befejezzék, elkezdett dolgukat.
Dolgoztak együtt jó sokat!
Halottak napjára, kétszáz év múlva,
Helyén állt a kopjafa!
A hat fiú emeltek emléket, azokért,
Kik látástól vakulásig dolgoztak azért,
Hogy éljenek!
Kiknek nem volt pénzük arra,
Hogy sírjukat márványk? takarja,
Mely létük, voltát igazolja, jelennek s jöv?nek.
Eddig, nem futotta senkinek!
Soha nem kés?! Most volt lehet?ség.
Kamatozott az örökölt szorgalom bére!
A gének megdolgoztak érte!
A szeretet, az összetartás
Gyümölcse beérett végre.
Áll Fényeslitkén az ?sök emléke!
Újra találkoztunk, egy évet mögöttünk hagyva.
Kétszáz év most létünk ajándéka!
Mert többnek ajándék, mint aki dolgozott,
És én nékik, ezért igen hálás vagyok.
8.
Köszönetet mondok, mindenki nevébe.
Azoknak, kik a b?ség kosarát megrakták tetézve.
Mert ez b?ségkosár, nekem ezt higgyétek,
Ami boldoggá tesz, az a lelki étek!
E gondolattal indulunk el?re.
Újult er?vel büszkén a jöv?be.
Bízzunk az utódokban, És a Jóistenben,
Hogy ezután is így lesz örökkön örökre.
Kinek módja lesz rá, gondol az ?sökre.
S ha teheti, gondoskodik róla,
Hogy ami már megvan, nem vész múlandóba,
Mert az, maradandó, ami ápolva van!
Ezt mondják, még rajtamkívül sokan
Kétszáz év sok vagy kevés?
Hiányzik e, ami elvész?
Ha, hagyod veszni, nem lesz soha,
Családodnak, büszke négyszáz éves múltja!
Pécs: 2005. 01. 20.
Mariczki Jánosné (Albert Mária)
Ez volt az els? versem:)
és ha szabad egy szorosan hozzátartozó verset idetenni, ami egy morfondirozás ,( A vrsírás miértjén) eredménye ként született
Örökség
Kaptam egy sóhajnyit ?seim porából,
Lelkük ott fenn lebeg fényévnyire távol.
Fényévnyire távol csillagok honába,
Vagy valahol bárhol, Mennyek országába.
Akik szellemének végtelen türelme,
Örökké valóság porba tömörítve.
Fényeslitke egy csendes sarkában,
A békés megnyugvás rejtett honában,
Hová az él? szeretetet ültet,
Hol soha nem fogy el béke és kegyelet.
Hol virággal együtt nyílik az öröklét,
Hol varázzsá válik jelen és az emlék.
?seim porából feltámadt értelem,
A rímeket faragó lelki örökségem.
Mióta birtoklok porukból egy cseppet,
Versé formálódik bennem a képzelet.
Szemem, ha feltekint a végtelen kék égre,
Fejem, ha hajtom nyugodni az éjbe,
Suhint az örökség varázsvesszeje,
Bíztat a rezgés, gondolatod írd le!
Gy?lnek a bet?kb?l összerakott sorok,
De jó, hogy én már írok és olvasok!
Az is jó, hogy végre örök maradhat,
Utódok számára az ?si gondolat!
A türelmes ?si szellem, ma életre kel bennem,
Övék a dics?ség, enyém az érdem,
Hogy mit örököltem, el nem fecsérlem.
Büszkén gyarapítom kedves örökségem!
2006. 02. 03.