Hazátlan hontalan VII.
Írta: reitinger jolan Dátum: Június 02 2008 09:32:37
Z
Szenvedõk mindig összeérnek.
Névtelen sírok, temethetõ végek.
Teljes hír
...
VAGY ITT TÖPRENG AZ ÉJ NAGY ODVA
lenn a mélyben. Lehet a gyilkosod.
Lét-világod széthull darabokra,
hogy és hol lenne jobb, nem tudhatod.
S a koppanó koposrsószög csillagok
között néha felvillan a jel,
s az elküldött morze-kódot mutatod,
mit az ég kékjével elkever.
Vezetnélek, kézen foglak, eresztelek
oda hol más ritmus az úr, az Isten õ,
önmagát zárja új imájába, keresztjele
homlokra céloz, de mindig szívre lõ.
Szenvedõk mindig összeérnek.
Névtelen sírok, temethetõ végek.
...
MÉLYEN A NEMZETI NYOMOR
szomorít. Eltûnt a lány,
azóta is, ha arra járok sodor
a hév, s nem látom az utca másik oldalán.
Nem hallik nevetése, kacagása,
pedig éjszakánként õt keresem
és mindennap megyek, de hiába,
senkiben fel nem ismerem.
S nem tudom volt-e õ valóban,
vágyott-e családra, szenvedélyre,
megölték-e a sikátorban,
van-e hazája, háza, menedéke.
Lehet álmodtam, képzelegtem
az éjjel. Hazafelé mentem.