Lélekbe zárt világ!
Írta: Monika Dátum: Július 14 2007 07:13:05
Éles körmével a csend sebeket hasít a lelkeken,
s mint moha a köveken, megtelepszik a fájdalom a testeken.
Teljes hír
Fekete árnyak suhannak a felh?k között,
Minden mi élt, elhagyta e tájat, elköltözött.
Reménytelen sivárság hangja koppan a csendben,
Semmisem állhat meg a dühöng? széllel szemben.
Süvölt a szél, a csend mégis úgy telepszik a tájra,
mintha annak minden része t?zben égne, fájna...
Éles körmével a csend sebeket hasít a lelkeken,
s mint moha a köveken, megtelepszik a fájdalom a testeken.
A ridek kövek között a sötét patak úgy csordogál,
mint ahogy a vér, fáradt ereimben folydogál.
A magányos sziklák b?gve üvöltik évezredes fájdalmukat,
miközben a szél minden zugot átkutat,
átmozgat csendesen, de nem talál mást, csak magányt,
mely mint a mágnes a vasat, magához vonza a halált.
Sivár tájon éjjeli árnyak lépte dobban,
míg fáradt szívem melkasomban dobban.
s lassaban ver, egyre csendesebb lesz zaja,
míg e sz?rny? tájat el nem nyeli az éjszaka.
Fekete pusztaság, végtelen sivatag! e tájat még nem látta
senki sem,
Nem tudják merre van, egyedül csak én ismerem.
Talán te sem láthatod meg soha, ha csak én nem akarom,
de mivel ez a táj a lelkem, neked, talán... egyszer... megmutatom.