Levél...
Írta: horika Dátum: Június 23 2008 04:37:36
H
Vad hideg korbácsolja lelkem.
Didergõsen fagyos a gondolat.
Akarásom ránca a levélbe fagy
A parkbeli padon, a vén fa alatt.
Teljes hír
Vad hideg korbácsolja lelkem.
Didergõsen fagyos a gondolat.
Akarásom ránca a levélbe fagy
A parkbeli padon, a vén fa alatt.
Ráncokból összeállt üzenetem,
A jégvirág fedte lábnyomoddal
Nem kelhet versenyre már soha.
De újra próbálkozom. Én ostoba!
S levéllenyomat lett, amint fájsz!
Platán levelébe sárgult szerelem...
Húsvágó szélnek õszvégi játéka,
A lombseprûk elseperte érzelem...
Én egy vagyok a levelek között.
Mások, mások... Õket is letépték.
Alánk gyújtva nem köszön senki.
Az õszi lomb senkinek sem érték!
Testedben próbálgatom az érzést;
Ott a lehullt lomb, a régi, s aszott!
Bakancsommal rúgok egy nagyot:
Roppanó testük, száraz, s fagyott...
Nem jajdul egyik sem. Némán tûr...
A lendülõ lábam örömöt nem nyújt...
Kezem, levélbehalt lelkek alá gyújt;
Felégetvén velük, a szívszorító bút.
Az akarásom ránca, már nem fagyott,
A gereblye rendezte tömegsírjába ég...
Már nem fázom, mert én több vagyok!
Nem írok neked, és nem is intek feléd.
Felfogtam már, hogy ennyi volt, vége...
Elvettem, mit vettem s ennyi megérte!
Kaptam, mit kaptam, vittél, mit loptál;
Maradtam én, s te is egyedül maradtál...