Szomorúfûz-búcsú
Írta: mullerildiko Dátum: Június 28 2008 05:01:53
H
De majd egyszer, ha a mi idõnk lejár,
Nem lesz számunkra rémísztõ a halál,
Mert tudjuk, hogy vár ránk valaki,
Kinek ölelésre nyílnak a karjai.
Teljes hír
Meghajolt szomorúfûz tested,
Aki annyiszor sátrat bontott nekem,
Kislányként elbújhattam karoló öledben,
Most viharverte ágaid lágy szellõként simítom,
Hordom néked a tavaszt, csak neked hordom...
Nézz a szemembe, hol táncot jár a napsugár,
Szívembe kizöldült már a határ.
Tépázott ágaid, lágy esõ mosdassa,
Gyökereid verjenek támaszt a friss, üde talajba.
Bonts rügyet, ezer kis levelet,
Szüksége van rád ennek az öreg gyermeknek,
Hisz te szülted a fényt és a napot,
És két kezeddel hoztad le nékünk a csillagot...
Kisérjen utadon a remény és a szeretet,
Kik itt maradtunk soha nem felejtenek.
Légy az angyalok közt,
Te az örzõ csillagunk,
Tudd ,hogy mindannyian itt vagyunk.
És ha majd a mamáékkal az égi mezõt járod,
Tudd, hogy idelent türelemmel várunk.
Várjuk, hogy ránk emeld újból bogár szemedet,
Kisérjen utadon a remény és a szeretet.
Várjuk, hogy lássuk újra a mosolyt arcodon,
Csak egy kicsit várj, muszáj még maradnom...
De majd egyszer, ha a mi idõnk lejár,
Nem lesz számunkra rémísztõ a halál,
Mert tudjuk, hogy vár ránk valaki,
Kinek ölelésre nyílnak a karjai.
S tudjuk, hogy szívünk ott oltalomra talál,
Emlékezz meg rólunk Isten lábainál.
Tudjuk, hogy fentrõl kisérsz minket az úton,
Édesanyám szeretünk nagyon...