Az élet...
Írta: horika Dátum: Június 29 2008 05:18:03
Megszületsz, és nézed az eget...
Hajzuhatag lóg zsenge arcodba,
S bársonyos keblekbõl mohón
Kortyolod a meleg anyatejet.
Teljes hír
Megszületsz, és nézed az eget...
Hajzuhatag lóg zsenge arcodba,
S bársonyos keblekbõl mohón
Kortyolod a meleg anyatejet.
Körötted játékok. Rágcsika,
Baba, labda és játékkatona.
Aztán felülsz és kitágul a tér...
Lötyög az elsõ kiscipõ lábadon,
Majd totyogsz, s lépsz. Mily suta!
Fogod az elsõ zsemlét, s vele
Feltépett ínyedet súrolod...
Kimondod a régen várt elsõ szót:
"Anya" s kezeidben cumid lógatod.
Felcsendül elsõ követelésed:
"Aggyál!" - s vele nyílik a tudat...
Észre sem veszed, de már bölcsibe jársz.
S vizsla kis szemed barátok után kutat.
Aztán nagyobb leszel, s óvodába jársz.
Tanulod, miként kell együtt élni,
Míg az óvónõ néked magyaráz...
Majd súlyos táska húzza hátad...
Riadtan ülsz az idegen padban,
S megrohannak téged ezernyi tantárgyak.
Ki vagyok én? S míg magadtól kérdezed;
A tovarepülõ diákévek ezernyi ízét élvezed.
Majd eljön a ballagás ideje...
Kezdetét veszi a valós felnõtt élet...
Ki továbbtanul, ki dolgozni kezd...
Buktatók során gázolsz át,
Hisz ez a valóság, s nem álomképek!
Megvillan egy szempár...
Szívedre örök pókhálót font,
Majd gürcölsz, hogy megteremthess,
Békés családot és melegséggel tele otthont.
Közben naponta harcaidat vívod,
Megélhetésért, és a megszerzett javakért.
A kisszobában gyereksírás hallik,
Majd elnémul, mert édesapa hazaért...
--------------------------------------------
S kezdõdik minden elölrõl.
Ám ezt már kívülrõl nézheted:
A nyíló öntudatot, a mosolyt
És a feléd kérõn nyújtott kezeket...
S mikor gyermeked élete téged utolér,
A párod keze marad, és az õszbe hajló élet...
Unokád lovagol térdeiden, s kézbe veszed
A sok emlékképet... Remegõ kezekkel
Teszed fel az öreg szemüveget,
Majd mélán nézed végig a már lepergett,
S tartalommal tele hosszú éveket...
Egy reggel gyengeség fog el...
Felülnél, de nem tudsz...
Melletted kedvesed figyel...
Szemében féltés, majd könnycseppje gurul...
Életed homokóráján az utolsó szem
Is, az öreg homokkupacra hull...
Feljajdul a világ! Majd csend következik...
S míg utad a mennybe angyalok kövezik,
Sétádon te tudod: Úgy éltél, hogy emléked
A Tejút gyémánt kövébe végleg belevésted...