Öntudat
Írta: Inis Corphlo Dátum: Július 13 2008 05:46:52
T
Furcsán nyugtalankodok, pislogok.
Furca, hogy szemembõl víz csorog.
Teljes hír
Most megy a legmélyebbre a levegõ.
Most õ belém lát, és lelkemben csak lebeg õ.
Furcsán nyugtalankodok, pislogok.
Furca, hogy szemembõl víz csorog.
Poharam újjátöltöm, pedig még
Ki sem ürült eddig még.
Az ágyam csalogat, hív és édesget,
Az álmom kíván nekem keserût, édeset.
Italom szétmarja a gyomrom,
Illatom facsarja ferdévé az orrom.
Mámorom most más is érzi,
Ki talán alszik, talán az eget nézi.
Ahogy én fogom, de füst nélkül,
Mert a muszájon szükség ül.
Ti színek! Szívtok magatokba,
Neved szívem, vérünkkel átszalagozva.
Még bódulok, még csak tervezem,
Hogy az ég felé hajítom a két kezem.
Hátha elkapom a lábad.
És visszahúzlak, mert visszavárlak.
Én élni akarok. Én megteszem.
Én odaadom tekintetem. Én elveszem.
Te visszaadod, mert kiabált!
És azt mondta: "Szeret ki téged kitalált!"
Csak te vagy olyan, amilyennek én látlak,
De jellemed, tán más. Szemeid mást látnak.
A poharam csókja hideg. Az enyém rideg.
Õrjöngök, ha látlak. Meghalt minden ideg.
És minden idegen. Csak a való álomképét látjuk.
Csak õ esküszik viszonlátást. És csak mi várjuk.
Hold! Nap! Szaturnusz, és minden égitest!
Égessétek, pusztítsátok a hûtlen hitvest!
A Plutot. Az udvar jég-harmatát,
A Mankót, a Bort és a Pacsirtát!