Emlékvers
Írta: Monika Dátum: Július 17 2008 21:25:25
R
Elmúlik egyszer minden mese,
Nem marad a végén semmise...
Színek, formák, csacska vágyak,
Asztalok, székek, ablakok és ágyak.
Teljes hír
Elmúlik egyszer minden mese,
Nem marad a végén semmise...
Színek, formák, csacska vágyak,
Asztalok, székek, ablakok és ágyak.
Elmosódik minden körvonal és test,
A gyász mindent feketére fest.
Egyszer eljön, amit senki sem vár.
Egyszer megérkezik, s megcsókol a halál.
Lassan hosszan símul tiédre az ajka,
Gyengéden, de biztosan tart karja.
Fekete hajában milliom csillag ragyog,
Az éj lelkekbõl fon rá harmatot.
Majd egy éve már... elszállt házunk felett,
Meglátta a nagymamám, s nyomban beleszeretett.
Nézte tündöklõ két szemét, drága mosolyát,
Öszen lebegõ szép haját, barázdás homlokát.
Másnap, a hajnal hasadásakor,
Mikor a nap mindent átkarol,
Elvitte kedvesét...Csendben ragyogott az ég,
S itt hagyta nekünk a bánat gyermekét.
Majd egy éve már... Elment oly hirtelen,
S nekem megváltozott az életem.
Vártam sokáig, kit senki sem vár,
Bíztam, értem is eljön a halál.
Erõs keze körbefonja torkomat...
Ragyogó szemmel nézi az arcomat.
De majd egy éve? Igen, annyi már,
Hogy értem nem jött el, akit senki sem vár.
Nem maradt hát sem arc, sem kéz,
Csak a fájó bús emlékezés.
Várok, míg felvirrad annak a napnak hajnala,
Mikor újra láthatlak téged, drága Nagymama...