Az én drága asszonyim
kit szeretek, nagyon - nagyon
most nagy bajban van, tudom
csupán a kiutat nem találom
amire rámutatva
majd belé karolva
a sötétbõl kisétálnánk
s a versírást folytathatnánk
közösen.
Mert, míg én nem beszélek
õ megteszi helyettem eleget.
Így én kiírom magamból
minden, apró gondolatom
Ám benne kavarognak az érzések
a belsõ feszültségek egyre nõnek
mint kuktában a belsõ nyomás
félek! - mi lesz, ha jõ a robbanás?
Ha utána újra írna? - fene bánja!
Ám, ha nem lesz több verse, novellája
attól félek kiürülne, legõzölne belõle
a kedves, érzelmes költõnõ
maradna egy kemény kõ
egy csodaszép márványszobor
melynek lelke vándorol
kutatja a porhüvelyét
itt hagyott családját, szerelmétr30;
Ám, bízom a szerencsénkben
hogy szép lesz a mese vége.
A múzsa csókját most õ kapja
többé nem lankad a tolla
versek, prózák tömkelege
s, boldogság árad belõle
mostantól - mindörökre!
Krancz Béla Pécs, 2008