Csillagaim
Írta: mimone Dátum: Augusztus 17 2008 06:12:21
H
s közben bámulom a habokat,
rajta sok ezernyi hintónkat,
amit egy emberként húz,
egy pajkos,olykor vad ló,
Teljes hír
Felnõttem.azt hittem,mikor anya leszek,
sorstalanságom végére érek.
gyöngysort csináltam minden napnak,
ha gyermekem lelkét faraghattam.
akkora izzást éreztem,
hogy körülöttem szinte égettem,
egyik óráról a másikra jártam,
míg az éveket sosem bántam.
gyémántként óvtam kicsi testét,
a mindenséget,melynek melegét
csak neki szántam...
olykor megrázott egy hang:
-Jó anya vagy?
-Mindent megadsz?
-Szeretve loholsz, s mégis megakadsz?
-Társad -e a társ,
-vagy a takart magány
mi magába zár?
csendet kerestem,hol én és a gyermekem
báránytestû puhaságot lel.
átfontuk egymás bõrét,
simogatva kendõztük mindenki "bûnét"
vitrinbe fojtottuk magunk,
léteztünk,mert szárnyakat kaptunk.
az élet iskoláját körbejártuk,
párnázott,meleg kezeket találtunk.
s ekkor egy fuvallat új kis lényt,testvért ígért,
tíz esztendõ békés háborúban,
csatát nyert egy álomban.
szebbnél szebb percek tárultak elénk,
szülni csak együtt érdemes,gondoltam én..
aztán jött a Hang!
-Kettõnek mit adhatsz?
-Lehet szeretetet osztani?
-Sértetlen lelkeket birtokolni?
ma már az ég fölé nézek.
s közben bámulom a habokat,
rajta sok ezernyi hintónkat,
amit egy emberként húz,
egy pajkos,olykor vad ló,
kinek neve családapó.
s tudhatjuk mi négyen,
mi legszebb szó az éjben,
csillaghullást éreztünk mi, akkor régen.