A Hold már magasan jár az égen,
A Nap teljesen eltûnt a sötétben.
A Hold mellett a csillagok alig látszanak,
Most apró fénylabdákkal sem játszanak.
Feketeségbe burkolózott a természet,
De mégsem szûnt meg egészen az élet.
A tenger habjai hálásan mossák a partot,
Cserébe magukkal viszik a fehér homokot.
Két kisgyermek ül a szirten,
Beszélgetnek halkan, szelíden.
Az egyikük szemében könny csillog,
A másik csak értetlenül pislog.
A kislány felnéz a sötét égre,
Még több könny gyûlik kék szemébe.
A kisfiú egyszerre megérti,
Kezét az õ kezébe teszi.
Azt suttogja halkan,
Ne félj, én megvédelek a bajban.