Fekete fátyol lebben a szélben,
Egy fekete szépség, a fekete éjben.
Más talán félne, de én bátor vagyok,
Látnom kell õt, ha bele is halok!
Azt mondják, csókja hideg és halálos,
De maga a tökély... Gyönyörû s arányos.
Ha szemébe nézel, megfagy a véred,
Bájosan hívogat, s ha elcsábulsz, véged!
Erõs a szél, hideg van... Reszketek...
Most érzem elõször, jobb lesz ha elmegyek!
Mennék, de már késõ...
Ott állunk... Csak én s Õ...
Szemébe nézek s megfagy a vérem,
Életem utolsó perceit élem.
Közelebb lép s látom az ajkát,
Gyengéden hívogat s felfedi arcát.
Dermedten nézek, hisz meglátom végre,
Gyönyörû teste, csábít a kéjre.
Közelebb megyek s gyengéden ölelem,
Úgy érzem végre, elért a szerelem!
Egymásra borulunk s egy harapást érzek,
Nem is fáj annyira, de tudom, hogy vérzek.
Lassan csordogál végig a nyakamon,
Vörösen hömpölygõ, testmeleg patakom.
Elhagy az erõm, egyre csak reszketek,
Ebben a csatában tudom csak veszthetek.
Egy dolog vígasztal, Szerelmem táplálom,
Bár tudom a viszonzás, marad csak vágyálom.
Mikor erõm elhagy, eltaszít magától,
Én a földre hullok, õ pedig viháncol.
Kéjesen nevet, foga éles s hosszú,
Egy dolog élteti, az örökös bosszú!
Bosszút áll azért, mit a sorstól kapott,
Lelkem még él, de testem már halott.
Szerelmem jeléül, neki adtam vérem,
Feláldoztam magam, hogy Õ tovább éljen.
Ennyi volt az, mit számára adhatok,
Szemébe nézek, s csendesen meghalok...