Ballada
Írta: zeszti Dátum: Március 12 2009 13:09:37
Z
Holdfényes péntek este volt,
A levegő hűvös, de tiszta
Szerelemért kiáltott a Hold
Teljes hír
Holdfényes péntek este volt,
A levegő hűvös, de tiszta
Szerelemért kiáltott a Hold
Mindenki a maga borát itta.
Megfáradt hattyúk úsztak tova,
A tavon elültek a hullámok
Egy alak elindult valahova,
Kezeiben üvegszilánkok.
Nem fog fájni- mondta csendesen
Borzalmasabb nem lehet már semmi.
Elfáradt lelkem elengedem
Kifelé vágyik, el akar menni.
Tervezte már, kigondolta régen
Az ő sorsa bevégeztetett
Mégis akkor, hirtelenjében
Egy jobb ötlete született.
Megölöm őt is, ki volt életem
Én meghalok, nekem már mindegy
Ha úgyis ez a sors jutott énnekem
Pusztuljon velem egykori kincsem.
Ó, vajon miért hagyta őt el?
Hisz’ mindennél jobban szerette
Kínozta e kérdés, lépett egyet
És hirtelen szilánkjait elejtette.
Majd megrémülve vette észre,
Utolérte őt a rettenet:
Szívét halálos sérülés érte,
Mely eddig már annyit szenvedett.
Kiabálhatott segítségért,
Elhagyott volt a part ez éjjel
Felkelt a Nap, mire meglelték
Mellette e mondat állt, vérrel:
Szívemet összetörted – mindhiába-
Téged darabjai is akartak
Most távoznak ugyan a másvilágra,
De örülnek, mert életed meghagytam.
Elméje biztosan megbomlott –
Mondták róla, akik olvasták
De azóta az emberek a partot
Éjjelente nem látogatják.