Kitaszított lettem, már nincs szüksége rám,
Eltűnt felőlem a védelmet adó szárny.
Nincs már a zsebkendőm, mely könnyemet itatja,
Nincs már a szív, mely szívem vígasztalja.
Egyedül állok a világ közepén,
S egyre csak sírok, csak zokogok én.
Senki nem hall, s nem jön felém,
Táncolok már a világ peremén.
S amikor talán jönne a remény,
Akkor megszűnök létezni én.
(2007.12.25.)