Széttép
A fájdalom
Minden éjjel
Húsomba markol
Nem enged szabadon
Míg könnyem ömlik
Zafír szememből
Szökik álmom
Belülről éget
Elfojtom
A haragom
S megvetésem
Magamban tartom
Nem kell tudja a világ
Hogy nyerésre ő áll
De még harcolok
Ma is remélem
Én győzhetek
Csak a falak
Értik bánatom
Érzik magányom
Siratják mosolyom
S végtelen közönyöm
Mert nálam az öröm
Oly’ ritka vendég
És én talán már
Nem is várom
Gondok hada
Taszít a sarokba
Senki nem ölelne át
Vállamat súly nyomja
Nincsen ki mellém ülne
De én mégis felállok
Valaki számít rám
Így hát indulok
Nem sírhatok
Elmondani
Kellene talán
Nincs már kinek
Csak te értettél meg
De a kagylóhéja csukva
Igazgyöngy-lelkednek
Zárja feltörhetetlen
Nyitni te tudod
Nem akarod