Égiháború
Alkonyodik, a Nap keservesen tekint vissza,
Különös hangulata fénybe borít mindent.
Szeme árva, ahogy visszanéz a gyarló világra,
S keserves könnyeket hullat majd a föld porába!
Beesteledik, a sötét felhők mindent eltakarnak.
Viharos szél borzolja a büszke, sudár fákat.
A házakban Edison körtéi hirtelen kialszanak,
S a petróleumlámpák lángra lobbannak.
Sötét van, itt-ott gyertyák is világítanak.
A vihar nem hagy alább, egyre erősebb,
A sötét felhők között villámok cikáznak
Mennydörgésük hallatán a világ megremeg.
A fölöttünk úszó felhőkből elindul az eső,
Az esőfüggöny a tájat körben eltakarja.
A sok víznek szűknek tűnik az árkok medre,
S a víz, hogy ne szorongjon, átlép rajta.
Ismét fényesség támad a felhők között,
A sötét felhők elengedik fagyos terhüket,
A hulló jég mindent felhasogat, ami zöld
De a jég is olvadó, a világtól búcsúzó.
Miután a vihar széttépte a koronás fákat,
A villámok megsimogatták a villámhárítókat.
A szellő megtisztította az éj sötét bársonyát,
Hogy ismét csodálhassuk az ég csillogását.