Szívem csermelye
Írta: alies Dátum: Október 07 2009 16:00:55
H
Szívet növesztettem magamnak,
Érzéseim kifakadtak.
Kifakadtak, mint víz a földből,
És a nagyfal ismét ledőlt.
Teljes hír
Szívet növesztettem magamnak,
Érzéseim kifakadtak.
Kifakadtak, mint víz a földből,
És a nagyfal ismét ledőlt.
Ledöntötte a kis csermely,
Utat vésett nagy szelekben.
Véste, véste azt az utat,
Még egy árok nem állt oda.
Bele folyott a kis csermely,
Addig nőtt még folyó nem lett.
Folyó lett, de mind hiába,
Ott volt sajnos egymagában.
Szegény folyó azt kívánta:
"Bárcsak lenne neki párja."
Talált egyet nem is messze,
Medrük egymást nem metszette.
Nem metszette, bár úgy látszott,
A másik patak egyre játszott.
Játszott addig még tehette,
Bele ömlött a tengerbe.
Kicsiny folyó maga maradt,
Árokban csak egyre haladt.
Haladt, haladt nem volt célja,
Még a végén azt gondolta:
"Elegem van a magányból,
Kilépek én az árkomból!"
Ki is lépett egyhamar,
Ismét csermellyé apadt.
A kis csermely egyre folyott,
Nem baj, hiszen hozzá szokott.
Hozzá szokott, de arra vár,
Mikor jön egy árok már.
Úgyis eljön az az árok,
Addig folyik, hiszen várok.
Várok én a szeretetre,
Csak addig falat ne emeljek.