Csillagösvényen
Írta: Rya Dátum: Szeptember 15 2007 10:54:52
M7
Elmém el?tt most oly halovány arcod,
De szemed vakít, akár a csillagok.
Teljes hír
Csillagösvényen
Az ég lázas esti derengésben ragyog,
Múlik az id? s felkelnek a csillagok;
Még csak lágy, pislákoló fényük töri át
Földre omló sejtelmes, sötét éjszakát.
Ezüstszín korongjával feljöve a Hold,
S lelkem nyugtalan tengere, mint holmi holt,
?szinte vándorútra indul bel?lem,
Boldog-révetegen meséljen Fel?led.
Fel?led bizony, kicsiny kis tulipán,
Messzeség szívében leledz? tubicám;
Elmém el?tt most oly halovány arcod,
De szemed vakít, akár a csillagok.
Fénnyel egyenl?, több vagy, mint felfoghatnám,
Lelkednek legmélyén árva kis virágszál;
Árva kis virágszál, kib?l süt szeretet,
S bármily baj éri, rajt sokat nem kesereg.
Gyönyör? tájkép vagy Te világszép leány,
Okos eszed, szépséged keretet nem kíván;
Ménk? nagy botorság lenne is bezárni,
Mit lehet nagyvilágon életben csodálni.
Lelkemet lassan elnyeli galaktika,
Elmélkedem és beüt valamily hiba;
Sodródom sivár, kopár tudattalanban,
Messze vagyok, egyedül, csakis önmagamban.
S most, szívemnek oly kedves lány, lásd csodámat:
Forró érzelmim, mit érzek Teirántad,
Megvéd sötétt?l, megvéd hidegt?l, s az árnyak
Harcot nem bírva sorvadtan messze szállnak.
Tömény életer? vagy nekem, semmi más,
Örök végtelenség, nem múló látomás;
Boldogságod nékem többet ér, mint hinnéd,
Megtennék Teéretted bármit, ha kérnéd.
De szíved nem kéri és ez az igaz szó,
Okosabb, bölcsebb vagy nálam, Te tudod jól;
Nem véletlen, mi Téged jellemez
Mind erény, Bel?led csak szeretet lebbenez.
Mondd, létezik-e nemesebb lény Tenálad?
Legfeljebb majdan azok, kik méhedb?l származának;
Kiket szelíd, szeretetteljes várás közben
Életre hozol ezen kicsiny földre.
Addig hosszú az id? s aznap a Nap ragyog,
Ki melletted fog állni, az nem én vagyok;
Szerény személyem akkor is csak révedvén
Vitorlát bontok lelkem nyugtalan tengerén.
Elmerülök közepén s emlékezem,
Bölcsességedre s megszépül életem;
Lassan a csónak tengerfenékre ér,
Vidoran fuldoklok, aztán elér a vég.
Nincs, mi éltetne, nincs szerelem, ragyogás,
Csak a sötét, a hideg és a magányosság;
És miután a föld alatt nyugszom már,
Szemem szemfed?mön át Te orcádra lát.
2006. Szeptember 24.