Nyilik egy ajtó, már a gondolatok szárnyán utazom,
tenger hullámai csapdossák most előttem a partot.
A hegyek ormai magasodnak, a kéklő egekik ér,
bárányfehlők messze kúsznak, visznek csak lépteim.
Hallgatom a parton a tenger morajló sodrását,
ha lépteim nyomát is mossa, azt sem bánom.
Indulok egyre messzebb, a titkos végtelenbe,
annyi minden van, mit eddig nem ismertem.
Érezni akarom a virágok illatát a hegyen túl,
csodálni, mit szemem eddig nem láthatott.
Hallgatni a szél zúgását egy esős hajnalon,
mikor a várost fürkészem egy hotel ablakból.
Járni a zöldellő erdőt, a végtelen mezőt,
s hallgatni a fák közt a madarak vig énekét.
Megpihenni a sűrű bokrok, cserjék közt,
szomjamat oltani forrás éltető vizéből.
Világ adj nekem tért, hogy lássam a földet
fényes nap közelében, felhők szárnyán repülve.
Hogy nézhessem folyók kecses kanyargását,
hófödte magas ormok csendes nyugodását.
Szárnyaljon lelkem szabadon, mint a madár,
lelkem örüljön, ha kinyilik előttem a Világ!
Tollal kezemben szavakkal festek szineket,
hogy lásd, Neked a mindenséget hoztam el.