Port kavarnak a forró szelek,
Hullámzik a föld, minden remeg.
Kulacsommal kóválygok némán-
Üres társammal a végtelen pusztán.
Sivár homokdűnék vesznek csak körül
Pár a letűnt, vagy épülő világok közül
Rég halott fák aszódó levelei
Motoznak erre, míg az idő kerekei
Egyszer szótlan meg nem állnak,
Mikorra már mindent ledaráltak.
E vidéken kétféle levelet láttam
Ősiek, messze idősbek énnálam.
Egyik zizegve törekszik, s becsül
Mit e zord vidéktől kapott helyül.
Tiszta, de hamar törik e sárga
Ez halvány tisztasága súlyos ára.
Akár a gazella, űzött vad ez
Kicsit mindig meghal, aztán újrakezd
Végül feladja, hisz jussa
Örök szenvedés
A másik könnyű, magasra száll
Ravaszabb, s szívósabb a sárgánál;
Derül annak küzdelmén, ő csak lebeg
De a világot saját sötétében éli meg...
Céltalan s vakon tengődik e veres,
Mint a keselyű, ki csak holtakat keres
A Fekete Tűz a jussa,
Mi belülről eszi meg.
Remélem nem metszi utam az övék,
Ha tudnék, egyet most szívesen köpnék.
Nem tesz jót nekem az itteni meleg
Hullámzik a föld és minden remeg.
A dűnék között lassan botorkálok-
Nem vezetnek félre könnyű délibábok
S tovább keresem
Az Oázist...