Van mikor örökre elveszítünk valakit.
Valakit ki az életünket jelentette,
és jelenti míg e Földön élünk.
Már nem segítenek a megbánt szavak.
Mit akkor tettünk,
érte most vezeklünk.
Már nem hiszek a csodákban,
s a remény szavában.
Eljött az idő,elengedni végleg,
hogy szárnyalhasson tovább a messzi létben.
Nélküle üresek lesznek napjaim.
Nélküle meghalnak vágyaim.
Nekem szükségem van a hangjára,
mikor az életben eltévedek.
Nekem kell a fájdalma,és a bánata is,
mert én így szerettem Őt,
Őt kit most már másfelé sodornak vágyai.
Nem kaptam új esélyt,
hogy elmondhassam neki,
mennyire szeretem.
Most úgy érzem,
millió darabokra hullik éltem.
Megbántam mit tettem,
kemény árat fizettem.
Két év társas magánya,
s ez időnek minden fájdalma,
de talán ha egyszer a sors is úgy akarja,
lesz még idő mikor engem csókol ajka.