A sötétben ólálkodó Karmos lény utódjának
Írta: Flaminia Dátum: Október 04 2007 05:47:11
T

Összekuporodott testtel azon gondolkodik,
Hogy elméje miért folyton vele bolondozik




Teljes hír


Összekuporodott testtel azon gondolkodik,
Hogy elméje miért folyton vele bolondozik,
Hogy miért akarja látni, hogy a lépcs?n várják,
Hogy angyalok hozzák el neki igazi vágyát.

Suttogva a sötétben csak önmagát hallja,
? is nagyon jól tudja, hogy mekkora balga,
Hogy az ábrándetetés csak egy újabb gödör,
Egy buta kérés, egy meg nem született öröm.

Éjszakánként vágyaiban fetreng hevesen,
Érzéseit nem találja benne egyszer sem,
Játszi könnyedséggel pattan le hangja a falról,
Hideget ad, de nem találja benne az arcot.

S görcsbe rándul teste, szíve lassan meg-megáll,
Fekete szurokból épül fel benne a fellegvár,
Érzésekt?l fuldokolva halkan felnevet,
Hogy belebolondult volna? Könnyen meglehet.

Apró ábrándokat, múltképeket kergetve,
Issza magát velük éjjelenként részegre,
Üvege sosem ürül ki, újratölti majd,
Mind a dühöng? némber, mind a sóvárgó vad.

Rozsdás horgonyát álomszigetekre veti,
Fák gyümölcséb?l hiú reményeket eszik,
Érzések sósvizével próbálja oltani
Óriási szomját, mely sohasem fogyhatik.

Félelem és görcsök rohamában táncol,
Elrohanhat, de megtalálják ?t bárhol,
Hisz mint h? anya gyermekét, magában hord,
Minden nyavalyáját és mindennem? kórt.

Elj? a hajnal és elmúlik a rettenet,
Akaratlanul újratölti az üveget,
Napközben csak foszlányok, éjjel már rekviem,
Este belémászik, reggel majd megpihen.