Kirakós
Írta: Kami Dátum: Január 13 2011 09:00:29
M

Össze-vissza kötött kezek
Földön guruló üveggolyó
Csíkok keresztbe-átlósan
Mocsokba zuhan ez a bolygó
Teljes hír


Össze-vissza kötött kezek
Földön guruló üveggolyó
Csíkok keresztbe-átlósan
Mocsokba zuhan ez a bolygó

Árnyak az utcán sikoltanak
Századok csak elrepültek
A naplementében forrong az ég
Végül mind elmerültek

Üres terek nincsen-emberek
Fehérek, és alaktalanok
Senkik ők, de mind hozzám szól
Az éjszakáik álmatlanok

Egy érintés és megváltoznak
mosoly csalok arcukra
Elrohannak, nem néznek rám
Nem lépek be világukba

Darabokra tört tükör a semmiben
Sétálok a rekedt szilánkokban
Hangok törnek minden felől
Mind megremeg az agyamban

Végül összeáll a kép a fejemben
mindenki ott van mosolyogva rajta
egy Paradicsom sziluettje ez
Csillagként száll fel mindenki álma

A Semmi maradt hátra, meg én
Négy Csillag veszi körbe testem
Farkas üvölt a távoli ködben
Készek megvédeni éhes lelkem

Láncok kötik gúzsba lelkem
Nem szakadnak, el nem törnek
A falakon szájak sikítanak
Bűneim vérként nyakamba ömlenek

És ezt kívánnám vissza megint
Csak hogy a Semmit eltöröljem
De szertefoszlik a kétség egy pillanatra
Csak azt az egy alakot nézem

Kitisztul a kép, és csak néz engem
Egy dolgot suttog, nem hallom
De értem, és végül csak nevetek
A köteléket szétszaggatom

Az üresség kitöltődik végül
Csak mosoly marad minden mögött
Egy-egy szó mit szemem elkap
Ő jelenik meg szemem előtt

Keze fejemen egy pillanat alatt
Én csak meghunyászkodom
A Farkas mellém telepedik
A Négy Csillagot megint látom

Üres terek nincsen-emberek
Fehérek, és alaktalanok
De a szó hullámzik lelkem dallamán
Csak én hallom, és erre hallgatok

Összefonódó ártatlan kezek
Az üveggolyó megáll a falnál
Mindenhol csak színes kanyarok
Megpihenek ennél a valóságnál