Elsőből utolsó
Írta: thea Dátum: Február 06 2011 18:32:16
N
Ősz volt, nem is emlékszem már
Szeptember, október talált-
-e minket a parton.
Teljes hír
Ősz volt, nem is emlékszem már
Szeptember, október talált-
-e minket a parton.
Meglöktél, ijedten
Motyogtad el: ,,Pardon!",
Majd néztük tovább a vizet.
Ez hát az út -gondoltam-,
Ahová pár riasztó pillanat vezet.
Ez az az út, melynek köve
A sok magányos óra,
Amit türelmesen építgetek
Én magam már régóta.
Valamit meséltél, nem is
Figyeltem rád.
Azt néztem, túloldalt
Hogyan rezeg a nád
És hogy holnap Tolsztojból felelek.
De unlak, te jó ég!
Ennyire jó senki nem lehet...
Kiadod egy idegennek
Bizalmad törékeny anyagát
És észre sem veszed,
Hogy ez lány
Nem lesz soha megértő
Vagy kedves veled.
Nem látod, miből vagyok én?
Undok, jéghideg matéria az enyém.
Nem látod? Persze hogy nem.
Téged semmi sem bánt,
Csak támadod tétován
Páncélomon az egyetlen rést,
A magányt.
Mit játszom itt magam?
Nem kéri senki, hogy
Ilyen türelmes legyek.
Felállhatok a langyos
Betonról és ordíthatok,
Hogy nem is értem a vicceidet.
Rád is zúdíthatom,
Hogy taszítasz és hogy utálom,
Mikor elgondolkodva
A szád szélét rágod.
Nem akarok tóillatot,
Ciripelést, naplementét,
Csak tűnj innen és
Hagyjál engem békén!
Ehelyett mosolyogva engedem,
Hogy megfogd a karom,
Izzadó bőrömből egy tenyérnyit nyerj,
Egy esélyt végülis
Mindenki megérdemel,
-Gondolom-,
Nem vagyok még rab,
Innen még szökhetek!
Tehát hagyom,
Hogy bizalmaskodva
Közelebb hajolj,
Hajamba lopva beleszagolj
És idegesen előkaparj egy
Cigarettát.
Megkínálsz, ízlik.
Valami egzotikus dohány
Lehet.
Tetszik? -kérdezed
Felcsillanó szemekkel.
Megvonom a vállam,
,,Persze.",
Vetem oda.
Jól van, szívem.
Akkor ezt kapod majd
Tőlem karácsonyra.