H.Gábor Erzsébet
Ott leszek(3)
(Nagy Lászó:
Ki viszi át a szerelemet? c.versére)
Léted, ha egyszer elmerül,
ki szeret engem "emberül"?
Ki dalol rólam szépeket,
kékebbé festve kék eget?
Ki ölel, mondd, ha fáj nagyon,
s meghallgatva a bánatom,
ki lesz tükröm, ha rám tekint,
ki oszt meg vélem, féltve, kínt?
Ki vinne vissza mondd, oda,
hol édes volt a mostoha,
nem számított a szenvedés,
vágyunk munkált, mint friss vetés!
Tépázott sorsunk rőzse volt,
mi izzó lángban összeforrt,
nemcsak egy száraz szalmaszál,
ellobbant pernye - mára már.
Senki sem tudja, csak mi azt,
miért kaptunk ily nagy vigaszt;
vállgödröd ágya lett helyem,
álomra ott hajtom fejem.
Léted, ha egyszer elmerül,
itt maradsz bennem legbelül.
Kihunyt parázs lesz életed,
s emléked fénye én leszek.