A kopott folyosón (Õ meg Én)
Írta: Ronin Dátum: Január 30 2008 04:34:08
T

Megláttam Õt, megállt az idõ,
Teljes hír


Megláttam Õt, megállt az idõ,
Minden eltûnt, elfakult,
Csak törékeny alakját láttam,
Ahogy a kopott folyosón áll.

Szavak nincsenek, néma
Villámok cikáznak vadul
Kék szemeink között, melyek
Mélyen egymásba kapaszkodtak.

Torkom száraz, mint sivatag homokja,
Tüdõm levegõért kiált le
Lábaimra, melyek a padlóhoz nõttek,
Már mozdulni sem tudok.

Tétova test, az elme sikolt:
Szólj már, szólj valamit!
De nem, dacol a nyelv,
Csak a szemek dolgoznak mohón.

Elmém akarja Õt, annyira,
Ahogy a fák az éltetõ fényt,
én meg állok meredten, némán,
mint valami ostoba iskolás kölyök.

Félek, a levegõ lanra lobban,
Szikrák ezrei pattognak el,
Mozdulj, szólj már, beszélj!
A parancsnok így vezényel.

Halvány mosoly a gyönyörû ajkakon,
A szív odabenn õrülten dobol,
Talán vészriadót ver, ah, kinek?
Süket füleknek mindhiába.

Most megfordul, s reményeim
Pókhálóként pattannak el,
A nevét se tudom, látom-e még,
E gyönyörû tüneményt?

S mint törött ablak, a pillanat
Darabokra hullik szét,
Kecses léptek nesze hal el,
A kopott folyosón.