Egy elkeseredett nap után
Írta: csak-fater Dátum: February 21 2008 09:59:06
Félájultan bolyong gondolatom homályos e világban,
C
Teljes hír
Egy elkeseredett nap után
Beesteledett egy hosszú nap, keserves sóhajomra,
Bágyadtan, fáradtan, kétségbeesve rogytam ágyamra.
Foltos, borongós ködruhába leszállt csendesen az este,
Érzem, hogy nyom, összenyom, milyen nehéz a teste.
S lám, az égbolt, csillagkönnyekkel feltelítõdött,
Sír a lelkem szárazon, sérült, valahol megütõdött.
Félájultan bolyong gondolatom homályos e világban,
S közben tûnõdöm,- ezen élet van, s a túlvilágban?
Lüktetésszerûen gyötri, kínozza, fájdalmas csendet egy fuldokló ütem,
Az óra tiktakol, cipeli magát, vagy tán hangoskodni próbál a szívem.
Sötét égfellegekbõl jött, vén, rongyos csavargó, eltévedt éjfélóra,
Ugyan hová sietnél? Maradj, ülj le itt nálam még pár szóra.
Az álom? Az álmok, csak lengõ, testetlen sötétarcú árnyak,
Nehéz, lassú s halálos, álmatlan álmok, mint akasztófa állnak.
Most már elég! Eredj, siess innen te kósza, kopott éjféli óra!
Még azt hinnék, loptalak, s e végett küldenének bitóra.
Míg nálam itt ücsörögve elidõzöl, s hallgatsz hunyt reményeket,
Másutt másnál, mulasztasz édes álmokat, gyöngy álom beszédeket.
Sápadt, lombtalan fának, mindig halovány az árnyéka,
De majd ha kisüt a nap, lombot növesztõ lesz szándéka.