Abschied
O Täler weit, o Höhen,
O schöner, grüner Wald,
Du meiner Lust und Wehen
Andächtger Aufenthalt!
Da draußen, stets betrogen,
Saust die geschäftge Welt,
Schlag noch einmal die Bogen
Um mich, du grünes Zelt!
Wenn es beginnt zu tagen,
Die Erde dampft und blinkt,
Die Vögel lustig schlagen,
Daß dir dein Herz erklingt:
Da mag vergehn, verwehen
Das trübe Erdenleid,
Da sollst du auferstehen
In junger Herrlichkeit!
Da steht im Wald geschrieben
Ein stilles, ernstes Wort
Von rechtem Tun und Lieben,
Und was des Menschen Hort.
Ich habe treu gelesen
Die Worte, schlicht und wahr,
Und durch mein ganzes Wesen
Wards unaussprechlich klar.
Bald werd ich dich verlassen,
Fremd in der Fremde gehn,
Auf buntbewegten Gassen
Des Lebens Schauspiel sehn;
Und mitten in dem Leben
Wird deines Ernsts Gewalt
Mich Einsamen erheben,
So wird mein Herz nicht alt.
___________________________
Búcsú az erdőtől
Hegy-völgyek, ó, ti távol,
Ó, erdő, zöld, csinos,
Te vágyott hely javából,
Hol kín s kedv otthonos!
Kinn zsong, zsibong és zsémbel
A világ-forgatag,
Verd még egyszer fölém fel
Zöld védősátradat!
Midőn páráll a hajnal,
S a föld csillogva kél,
Hallatszik víg madárdal,
Mely szívedben zenél:
Mert múlik, semmivé lesz
A kín, mely földi lőn,
Fel kell, hogy támadj s érezz
Te ifjan és dicsőn!
Egy fán, annak, ki eljött,
Kis tábla hirdeti:
„Szeresd, kíméld az erdőt,
Mentsvár az – emberi!”
Szerény szavak, valóak,
Én olvastam mohón,
És átjárta valómat,
Bár nem kimondhatón.
Elhagylak nemsokára,
Mert vár egy más világ,
Hol élet színpadára
Lép utca-tarkaság;
Ám lét deléhez érve,
Erdő, komoly szavad
Felránt magam fölébe,
S e szív – agg nem marad!
* * * * *