Karácsony előtti repülés
Írta: Toni Dátum: December 25 2016 11:54:48
V

Még ma is mint nagyon régen
repülni szeretnének sokan,
ma a sors végre ezt megadta
én is repültem otthonosan.
Teljes hír

Még ma is mint nagyon régen
repülni szeretnének sokan,
ma a sors végre ezt megadta
én is repültem otthonosan.

Tudtam azt, hogy honnan indulok
és azt is, hogy hova érkezek,
de még rá sem gondoltam volna
hogy a cél, az nem lesz élvezet.

A karácsonyfát már behoztam
sarokban egy sámlira tettem,
a feleségem kérésére
padlásra, a díszekért mentem.

Felfelé még jó kedvem is volt
magamban halkan fütyörésztem,
lefelé egy perc halálos csend
majd hatalmasat dübörögtem.

A rövid pillanat csendjében
repülés gyönyöre elfogott,
de a jövő kérdése az volt:
„Jaj Istenem, hogy is landolok?”

Erről még csak annyit mondhatok
ha látták volna a röptemet
elvették volna örökre
a repülési Licencemet.

Most a megdagadt két térdemmel
szobában a kanapén fekszem,
megbüntetett engem az Isten, mert
a feleségem szavát meg szegtem.

Nagyon sokszor figyelmeztetett:
„Csapd fel a sötétben a villanyt!”
De még is jól érzem most magam
amikor szeretve rám pillant.

Tanulsága most az egésznek
hallgass arra, ki téged szeret,
habár nagyon jól esik az is,
hogy később mindent megtesz neked.

Tóni 2013 December 23