A gyopár
A bérctetőn a hófehér gyopárka
Vágyódva néz a termő völgybe le,
Hol lágy szellőben ért kalász hullámzik
S a rét ezer virággal van tele.
Alatta zúg a fenyves koronája -
Tekintete a lombokon pihen,
És kis szívéből égre száll a sóhaj:
Mi szép lehet az erdő mélyiben!
Kicsiny virág, te halvány szép gyopárka,
Miként a sas, oly biztos, oly szabad,
Ne vágyj a völgybe dús kalászok közé,
Se fenyvesárnyba ne kívánd magad!
Az aranykalász az embereknek rabja,
Hosszú életre mind hiába vár,
S a lombok alján elsatnyúl a rózsa,
mert nem jár hozzá fénylő napsugár.
Maradj meg ott fenn, büszkén a magasban,
A völgy csupán egy óriás sirgödör -
Emeld fejedet a felhőkön keresztül
Csak az a fenséges ami égbe tör!
Írta: Balla Miklós 1874 - 1912
Das Edelweiss
Am Berggipfel der Schneeweise Edelweiß
sehnsüchtig schaut das anbauende Tal,
wo in leichte Brise die Kornähre wellt
und auf die Wiese X-tausend Blumen strahlt.
Darunter schwirrt die Krone des Föhrenwalds –
der Blick wandert träumend über das Laub
und aus dem Herzen fliegt ein Seufzer empor:
Wie schön wäre es jetzt, ein schöner Waldlauf!
Kleines Blümlein, bleiches, schöne Edelweiß,
wie der Adler, so sicher und frei halt,
dürste nicht ins Tal, zu den reichen Ähren,
und auch nicht im Schatten des Föhrenwald.
Das Gold Ähre, ist der Häftling des Menschen,
umsonst wartet er, auf ein langes Leben,
unter der Laubbaum verkümmert auch die Rose,
wo kein Sonnenstrahl ist auch keine leben.
Bleib dort oben, erhaben in der Höhe,
das Tal ist bloß eine riesige Grabgrube,
hebt deinen Kopf hoch über den Wolken,
nur Hehre ist, dort oben in Himmelsstube.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni