Üres a hely, s egy üveg pia nem tart örökké,
Most, mikor már minden létező helyen ültem,
Nem ihatom a semmit valahogy többletté,
Az időmet mégis iszogatásba öltem,
Ahogy az idő lassacskán, kortyonként fogyott,
Pont úgy szelídült a tegnapi hév holnappá,
Unottságomra viszont gyógyírt az sem hozott,
Csak darabolt még tovább, unott szemétdombbá,
Üres a hely, s válik még ennél üresebbé,
A fejem ócska bádogdobozzá változott,
Szebbé nem, se jobbá vagy kicsit ügyesebbé,
Csak hanyatlott, és gondolataimtól kongott,
Hiába tudok én, ésszel nem leszek boldog,
Teli üveggel csupán csak szomjat olthatok,
Miért vagyok szél, ha tőlem zászló nem lobog?
Éhgyomorra ivástól jól úgysem lakhatok,
Miért vagyok szél, ha tőlem faág sem zörög?,
Sár vagyok, vagy lábnyom, ha a sárba láb nyomott?,
Hiába érzek én, ha elmémben menny dörög,
S kudarcon rést az idő kudarccal foltozott.