Emlékkép
Tegnap még gyermekként játszadoztam,
majd szerelmes szívre vágyakoztam…
s ma bölcsebb lettem, gazdagabb
már nem vakít Nap sugara.
Szelíd szellő arcom simítja
bőröm cserzett, sebbel borítva
hajamon a dér élet rajzolata,
s az idő vasfoga csontig hatol ma.
Érzem orgona, s akác illatát
lüktető majális hangulatát
a feszülten várt izgatott percet,
melyben a Fiú táncba visz – engem!
Az éj csillagfüzérrel ránk borul
egy-egy szikra pattan, szívünk kigyúl –
szemedben az arcom tündököl,
s Te képmásod látod magad előtt.
Talán a friss tavasz varázsa ez,
hogy kezem kezedben, ím megpihent
talán csak egy szellő, egy fuvallat,
mely a gondolat szárnyán repít ma.
Kiragadva múltam egy szegletét
testem átjárja ifjonti remegés,
s megfejtve az idő kerekét
meglátogat olykor egy emlékkép.
/2019.07.30./