Olyan vagy,
mint lombját hullató faág,
egymáshoz verődve nagy
erővel sikolt bennem a vágy.
Olyan vagy,
mint fészkét elhagyó madár,
céltalan utadon magadra hagy
a sirató felhőből ár.
Olyan vagy,
mint nem feledhető emlék,
örökké visszatérő agy,
melyben fáj a múlt, ég.
Olyan vagy,
mint véget nem érő álom,
pirkadó hajnalra fagy,
édes zamatát nem találom.
Olyan vagy,
akivel gyermekként játszom,
hasztalan keresem játékom,
sehol sem találom.