A magyar politikusokhoz
Lenézik a szegény költőket
Ez elbizott, kevély urak,
Kik a megyék s ország gyülésén
Fényes szerepet játszanak.
Pusztulj az útból, jó fiú, ki
Kopottan ballagsz ott gyalog,
Mert eltiportat ezen úr, ki
Hintón melletted elrobog.
Azért vannak tán olyan nagyra,
Hogy őket paripák viszik,
S mig a költő tengődik éhen,
Az ő szolgájok is hizik?
Vagy, ami még szebb, azt gondolják
Talán, hogy fontosabbak ők
Az emberiség mérlegén, mint
E haszontalan verselők?
Ti, kik úgy fölfuvalkodátok,
Tudjátok-e, mik vagytok ti?
Az apró napi események
Mulandó pásztortüzei.
Éjenként lát a vándor, amint
Föl-föllobogtok magasan,
S reggel felé a nagy tüzeknek
Már csak hideg, holt hamva van.
Hozzátok képest, mikor égtek,
A költők kicsiny csillagok,
E messze csillámló szikráknál
Százszor nagyobbak lángitok;
De hamvatokat is midőn már
A szellők régen elvivék,
A távolságban a kis csillag
Még akkoron is egyre ég.
Tanuljátok meg, mi a költő,
És bánjatok szépen vele,
Tanuljátok meg, hogy a költő
Az istenség szent levele,
Melyet leküld magas kegyében
Hozzátok, gyarló emberek,
Amelybe örök igazságit
Saját kezével írta meg.
S habár más nemzet föl se' venné
A költőket, ti magyarok,
Költőitek előtt, tinektek
Illő, hogy fejet hajtsatok.
Oh, a magyar költőknek vajmi
Nagy honfi-érdemök vagyon...
Szégyen, ha elfelejtettétek!
Még nincsen túl fél századon.
Nyelvünk, egyetlen kincsünk, melyet
Apáink örökségiből
El nem rabolt még az enyészet,
Az ellenünk esküdt idő
Nyelvünk is veszendőben volt már,
Hozzája közel volt a vég,
Az országútra kitaszítva
Halálos bajban feküvék.
Kevély urak, e szent betegnek
Milyen segélyt nyujtottatok?
Ha hozzáléptetek, azért volt,
Hogy rajta egyet rugjatok!
Költők valának ápolói,
E rongyos, éhes emberek,
Ők ápolák s menték meg... és ti
Őket mégis lenézitek!
Pest, 1847. december
Petőfi Sándor 1823 - 1849
An ungarische Politiker
Herabsieht man den armen Dichter
die patzigen, stolzen Herren,
welche an die Landkreisversammlung
ihren Rollen glänzend zerren.
Geh aus dem Weg, du guter Junge,
zu Fuss läufst du so abgenutzt,
weil zertreten kann dich dieser Herr,
er fährt in Kutsche aufgeputzt.
Die sind vielleicht darum so keck, weil
von Pferden gezogen werden,
‘d während der arme Dichter fristen,
auch der Knecht ist vollgefressen.
Oder was noch schöner denken die
vielleicht sind sie viel wichtiger
auf Skalen-Anzeige der Menschheit
als diese nutzlosen Dichter?
Ihr habt euch so fest aufgeblasen
wisst überhaupt noch wer ihr seid?
Kleine tägliche Ereignisse
wie Hirtenfeuer in der Nacht.
Nachts sieht es der Wanderer sofort,
wenn ihr ganz hoch empor Flattern,
‘d am Morgen von den grossen Feuern
nur die kalte Asche flackern.
Und im Vergleich zu euch, wenn ihr brennt,
die Dichter sind kleine Sternen,
mit diesen weit schimmernden Funken
scheint die Flamme höher brennen;
doch die Asche so schnell wie möglich
hat die Brise mitgenommen,
in der Ferne die kleinen Sterne
sind immer noch geglommen.
Ihr müsst lernen, was ein Dichter ist,
und behandelt ihn ohne Neid,
lernt ihr auch, ein Dichter zu sein, ist
der heilige Brief der Gottheit,
wo er in hoher Gnade an euch
menschelnde Menschen wendet,
in dem steht die ewige Wahrheit
selbst geschrieben, an euch sendet.
Und obwohl keine Nation ehrt
die Dichter aber ihr Ungarn
vor euren Dichtern, ‘d es schickt sich auch
den Kopf zu neigen ohne Harm.
Für ungarische Dichter gehört
grosse patriotischer Kunstwerk …
schade, dass ihr es vergessen habt!
Nicht mal in einem Jahrhundert.
Unsere Sprache, einziger Schatz,
der Erbe unserer Väter
langsam wird es hinsterben,
der Zeit sind unsere Verräter.
Die Sprache war bereits in Gefahr,
das Ende war nahe bei ihm
von der Landstrasse vertrieben
er lag in tödlichem Doktrin.
Stolze Herren zu dem Patienten
welche Hilfe habt ihr gegeben?
Wenn Ihr hereingekommen seid, nur
um noch einen drauf zu treten!
Dichter waren die Krankenpfleger
von diesen hungrigen Menschen,
die pflegten und retteten sie …
‘d ihr seht die nur von oben her!
Fordította: Mucsi Antal-Tóni