A dal.
A költő dala csalogányszó,
A mely kizeng a lomb alól:
Önbánatát enyhíti véle.
De másoknak dús gyönyörére
Dalol.
A költő dala rózsaillát,
A mely belengi a tavaszt:
Önvágya száll abban merészen,
De mámort másoknak szivében
Fakaszt.
A költő dala égi láng, mit
A földre szórnak csillagok:
Mi benne ég, önlelke fénye,
De másoknak bús éjjelébe
Ragyog.
Szamolányi Gyula - 1932
Das Lied.
Des Dichters Lied ist wie Nachtigall-Lied,
der, der unter dem Laub raus klingt:
Es lindert immer dein Selbstmitleid,
weil für die andere Herrlichkeit
laut singt.
Des Dichters Lied ist wie Rosenstrauss,
welche der Frühling herbeiruft:
Das Selbstmitleid ist mutig von derer,
doch rauscht in Herzen der anderen
‘d verpufft.
Des Dichters Lied ist wie Himmelsrand,
Sternen streuen auf die Erden:
Was darin brennt, ist das Seelenlicht,
den anderen kann das Trauer Licht
werden.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni