Lét
Írta: Lujza Dátum: Június 13 2008 10:15:44
T
Mint selyemhernyó a gubójában,
kucorgok az ágyon, paplan alatt.
Teljes hír
Mint selyemhernyó a gubójában,
kucorgok az ágyon, paplan alatt.
Szemem behunyom, semmit sem látok,
csak érzem, amint lelkem kiüresedik.
Agyam már nem zakatol, szemem
a sötétséget látja, fülem a csendet hallja,
semmivé válok a nagy semmiben.
Jó így feloldódni az ürességben.
A nemlétben valaki lélegzik.
Beszippantja mélyen a levegõt,
egy pillanatra magában tartja,
hogy minden sejtjében szétterüljön,
aztán kiengedi, mintha a beszívott levegõt,
mint kölcsönkapottat, mind vissza akarná adni.
És mégis, hallom újra, mint egy perpetuum mobilét:
be, ki, be, ki,
nyugodtan lélegzik továbbr30;
Atomjaim egyesülnek, újra önmagammá válok,
agytekervényeim mûködésbe lendülnek,
hangot hallok, bensõmbõl szól
a rég ismert mondat: Kelj fel, és járj!
Szemem kinyitom, a fény elvakít,
majd rácsodálkozom a világra.
Megszülettem. Ember vagyok.
Nem hallani a légzést a létben,
nem zavar semmi, nem hiányzik semmi,
mindenem megvan, elégedett vagyok.
Fölkelek. Járok. Teszek-veszek.
Míg lélegzem, valakinek célja van velem.