Virágok tarkították az ösvény mindkét oldalát – ameddig a szem ellátott. Madarak röpdöstek, csiviteltek. Erős, illataroma szárnyalt a légben. A tisztáson egy tavacska volt. Partján kis faházak álltak. Az egyik ház felől beszélgetés foszlányait lehetett hallani. Kellemes, barátságos volt a hely. A tó másik felén nagyobb épület állt, a tábor központi épülete. Mellette közvetlenül színpad volt építve.
A látvány káprázatos. Mindenhol virágok, fák, bokrok. Pergolák adtak árnyat a pihenőknek. A központi épület felől finom illatokat hozott a szellő.
Elindult a recepció épülete felé. Régi, kedves ismerősként fogadták. Átvette a kulcsokat és bement a házba elrendezkedni. Érezte szemében könnyeinek melegét, s szívében feltolultak az emlékek. Hamarosan megérkezett lakótársa is.
A házból kilépve minden vibrált a fényben. A főépületbe mentek, a megnyitóra, majd vacsora következett. Ezután pedig irodalmi műsorral telt az este. Teljesen körbezárták az érzések. Könnyezve, mosolyogva élte át a felolvasott verseket, írásokat.
Nagyon sokáig volt együtt a társaság. Jóval éjfél után tértek be faházaikba pihenni.
A másnap reggelivel kezdődött, ezután mindenki a neki tetsző programon vett részt. Szeretettel figyelte a fafaragókat, a festőket. Végigjárta a környéket, nagyon sokat fotózva. Leült egy padra, hallgatta a madarak énekét, figyelte a fények - árnyak játékát. Szívével is végigfotózta a látottakat.
Ebéd után kicsit pihentek. Lágy zene szólt távolabbról. 3 óra előtt újra összegyűltek a központi épületbe és mindenki nekiállt a vállalt feladatának. Részt vett az előadásokon, melyek az esélyegyenlőségről, a mozgáskorlátozottak akadályozottságáról, életükről szóltak. Sok értékes, érdekes témát boncolgatott az előadó. Vegyes érzésekkel hallgatta. Sok minden örvénylett benne. Érzelmek és gondolatok teljes összevisszasága kavargott lelkében.
„A tánc és a zene bennünk van. Mindkettő örök.”
– ennek jegyében telt az este! Vacsora után szabadtéri program volt. A tóparton és a színpad körül kerti mécsesek világítottak, az asztalokon gyertyafény lobogott a szürkülő estében. Egy gitárpáros lágy akkordjai szóltak. A zene beburkolta, körülölelte, rabul ejtette. Merengve hallgatta, felnézve a bársonypalástú horizontra. Jól kivehető volt a tópart és a távolabbi terület az estben. Tücsökzene és békakoncert zengett, a víz is dallamokat dúdolt, a szellő szárnyán szárnyalva tova. Mesés volt a horizont. A csillagok megjelentek felettük, sziporkázó fényük kiemelte az égbolt szépségét. Úgy érezte, a dallamok szárnyán szállt ő is a végtelen felé. Az érzések nagyon mélyen érintették, átölelték. Ilyen repülésben még soha nem volt része. A zene, a ritmus hatására emelkedett, szárnyalt egy másik világ felé. A vízen ragyogtak, csillogtak a fények – a színpad felől végigpásztázva a tavat. Nagyon kellemesen érezte magát. Ritmusosan együtt mozgott a lengedező szellővel.
A gitárhangok elnémulása után a csend telepedett a tájra, de csak pillanatokra. A színpad szélén hangoltak a zenészek, a színeffektusokat állították be, majd hirtelen kigyúltak a színes fények. Csinos táncospár jelent meg kézen fogva a színpadon. Megszólalt a zene. Kellemes latin melódiák töltötték be a teret. A pár latin táncokat mutatott be: salsát, szambát, mambót, cha-cha-chát és pasodoblét. Repültek a zene, a tánc, a ritmus szárnyain. Testük minden íze hangsúlyosan dobbant.
Ahogy hallgatod ezt a zenét, ahogy nézed a táncosokat, - szárnyalsz, - egy ütemben dobog a szíved a ritmusra, lüktetsz a zene ütemére és úgy érzed, az egész életed ritmus, szárnyalás – a csodák birodalmába.
Hajnal felé járt az idő, mikor szobájukba tértek. Még sokáig beszélgettek az eltelt, kellemes estéről.
Borongós reggelre ébredtek. Talán a szomorúság a búcsúzás miatt nyomta rájuk bélyegét. Reggeli után összecsomagolt, még egy búcsú kávét megittak közösen, majd 10 órára összegyűltek, hogy értékeljék az elmúlt napok eseményeit, kiosszák az elért helyezések díjait. Ő is több ajándékot vihetett haza.
Mikor barátnője megérkezett, hogy hazavigye, - szeretettel és kicsit fájó szívvel búcsúzott régi és újdonsült ismerőseitől. Az úton hazafelé haladva szíve mélyére tárolta el az átélt, megélt események emlékét.
Már kora délután volt, de a Nap a felhők mögül még csak most somolygott ki – ébredezve – arany ruhájában.
gyongyszem555 - augusztus 16 2012 19:51:37
Kedves Margitka!
Nagyon szép nosztalgikus pillanatok, nagyon szépen megírva.
Szeretettel olvastalak és gratulálok!
Ölellek: Évi.
Ui.: Csak az öntelt, érzékelten emberek gondolják azt, hogy csak az övéké a világ, a fogyatékkal élők pedig mintha nem is léteznének.
Pedig ha tudnák, hogy mennyire tévednek, lejjebb vennének az EGO-jukból.Ez csak úgy spontán kikívánkozott belőlem - apukám révén is -.
szomorufuz - augusztus 16 2012 20:33:14
Kedves Évike!
Sajnos, nagyon sokan tesznek is, hogy ne is létezzünk, ne is számítsunk. A társadalmi probléma egyébként is súlyos, de közöttünk, körülöttünk még inkább. Régebben - nagyon sok programot szerveztek, ahol igazán jól érezhettük magunkat. Ez egyre jobban eltűnőben van. Ajánlom Mindenkinek - ismerjék meg jobban az életünket, a problémáinkat. Közöttünk is vannak nagyon tehetséges emberek, de sajnos, csak a kiemeltek mennek valamire.
Köszönöm Évike, hogy olvastál, köszönöm szavaidat. Ölellek szeretettel: Szomorúfűz
Borsosirenke - augusztus 16 2012 22:36:40
Csodálatos élmény egy nagy közösségben részt venni. Különösen, ha pozitív gondolatok lengik át a résztvevőket... Az élményhez, és az írásodhoz egyaránt gratulálok! Szeretettel ölel Irénke
Dellamama - augusztus 17 2012 06:26:20
Kedves Gitka!
Örömmel olvasom írásaidat, ez által jobban megismerhetem sorstársaid, közösségetek életét.
Szépen írtad, gratulálok.
Baráti öleléssel: Maria
gyongyszem555 - augusztus 17 2012 11:29:23
Kedves Margitkám!
Vissza kellett, hogy térjek egy pillanatra Hozzád, mert azt írod válasz-kommentedben, hogy "közöttünk is vannak nagyon tehetséges emberek, de sajnos csak a kiemeltek mennek valamire". Én úgy gondolom, hogy ez így van minden területen, így van a fogyaték nélküli emberek életében is. De mindenesetre azt hiszem, hogy lelkük, a szívük és összességében az egész lényük a mozgáskorlátozott embereknek jobban a helyén van. Ők már tudják, érzik, nap mint nap szembesülnek a ténnyel, hogy mennyire jó is lehet egészségesen élni. Csak amikor még ez természetes, akkor döbbenénk rá, ha hasonló vagy ugyanolyan helyzetbe kerülnénk. Én tudom, hogy apukám mennyit sírt éjszakákon keresztül amikor amputálták először az egyik alsó végtagját, rá két évre a másikat, és ha még tovább élt volna, következett volna a két karja is. (Mert azt mondta a doki, hogy az érszűkület nem áll meg, visszafordíthatatlan folyamat) és szerencse, hogy nem élte meg még azt is - no meg mi sem a hozzátartozók, mert ha nem is annyira, de megközelítőleg a hozzátartozónak is nagyon nehéz ezt feldolgozni. Én nagyon meg tudom érteni a hozzád hasonló értékes embereket, akik tolószékbe kényszerülnek. Sajnos a mai társadalom kíméletlen még az egészségesekhez is, de nem kellene, hogy a beteg, mozgáskorlátozott emberek ezt jobban érezzék.
Ezt még ismételten el kellett mondanom.
Szeretettel ölellek: Évi.
Andy Jazz - augusztus 17 2012 14:35:46
Kedves Szomorúfüzike!
Az ilyen napsütéses, érzésem szerint neked tüdérkertben megélt, szép napok, kedves szakmabeli művészek társaságában biztosan örök emléket ébresztett benned! Ennek az élménynek állítasz emléket ebben a bájos kis írásodban. Még sok ilyen élményt kívánok neked, már csak azért is, hogy sok-sok ilyen kedves útleírást olvashassunk ezekről!
Szeretettel Andy
szomorufuz - augusztus 17 2012 19:11:47
Kedves Irénke!
Köszönöm olvasásodat. Nagy örömmel láttalak.
Szeretettel ölellek: Szomorúfűz
szomorufuz - augusztus 17 2012 19:17:35
Kedves Mária!
Köszönöm, hogy meglátogattál - hogy olvastál.
Szeretettel ölellek: Szomorúfűz
szomorufuz - augusztus 17 2012 20:54:49
Kedves Évike!
Én köszönöm, hogy visszatértél. Tudom, hogy nagyon nehéz az élet, és tudom, mindenhol nagyon sok a probléma. Tapasztalatom, hogy aki közel van a tűzhöz (sorstársaink közül), annak sokkal könnyebb az élete, mert jobb körülményei vannak és könnyebben hozzájut bármihez. Az csak szépítés, hogy milyen nagy segítséget kapunk - mert ez nem igaz. Legalább is nem jutnak igazán rászorulókhoz a segítségek. Tudom én, hogy máshol is így van. Tény és való: nekünk tanulni is nehezebb, mert a mozgásunk miatt nagyon korlátoltan, vagy egyáltalán nem jutunk el- de ez lehet anyagiak miatt is. Valóban - akik benne élnek - vagy amint írtam - a közvetlen család - nagyon nehezen élik meg ezeket a problémákat. Nagyon sok mindent átéltem életem során - főleg, mióta tolókocsiban ülök. Nagyon sok mindenről tudnék írni, de azt hiszem, ezzel nem sokat tudok segíteni. Nap mint nap szembesülök életünk keserű pillanataival. Keserűségében az ember csak azt várja, hogy a sors mentse már fel a sok szenvedés, fájdalom alól.
Mindemellett mégis elmondhatom - szeretünk élni, - szeretjük a szépet, - szeretjük a zenét, - az irodalmat, és minden mást.
Nagyon köszönöm szavaidat. Sokat jelentenek nekem.
Szeretettel ölellek: Szomorúfűz
