|
 Vendég: 60
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Történet egy falusi kisgyerek éltébõl
Mikor az ember gyereke még ifjú és zsenge, sokszor tele van segíteni akarással, no és tiszta jó szándékkal. Dacára mind ezeknek, a tudás és tapasztalatok hiánya miatt, elõfordul - elég gyakran - hogy ezek a cselekedetek bizony balul ütnek ki. Elég balul. Íme ez a történet, ami nagyon jó példája ennek.
Faluhelyen, mikor eljön a tavasz, megelevenedik a kert, az udvar. Mindenféle kis állat népesíti be. Az én édesanyám is elhatározta, hogy kiscsirkét fog nevelni. Két tyúkot ültetett tojásokra, ami az alábbiak szerint zajlott. A pincében, két nagy, magas kosarat megtöltött szalmával, kényelmes fészket készített benne, belerakott 15-20 tojást, és a kotlóst ráültette, hogy három hét múlva legyenek kiscsirkéink. Letakarta egy ritkára fonott kassal, azt pedig egy könnyû ruhával. Én nagy élvezettel követtem a folyamatot. Már alig volt több a csirkék keléséig, mint egy hét, amikor is az anyukám, meleg vízre rakta a tojásokat. Amelyikben élõ kiscsirke volt, az mozogni kezdett, amiben nem, az pedig mozdulatlanul állt a vízen. Ez után az egyszerû vizsgálat után visszatette a jó tojásokat a fészekbe, a rosszakat pedig kidobta.
A tyúkokat reggel, este lerakta, hogy egyenek, igyanak és megmozgassák elgémberedett lábaikat. Ilyenkor mindig betakarta a tojásokat. Mikor megkérdeztem tõle, hogy miért takarja be õket, azt felelte, hogy:
- Azért kislányom, hogy amíg eszik az anyjuk, addig ne hûljenek ki a tojások.
Ezzel megfordult, és felment a pincébõl.
No ez a mondata szöget ütött a fejembe, és azonnal megszületett bennem a gondolat, amit íziben tett is követett, megoldandó, a melegen tartás problémáját.
Fogtam egy sámlit, ráálltam és levettem a ruhát a tojásokról. Majd megfordultam és szép kényelmesen elhelyezkedtem a rajtuk. Mind afféle gondos teremtés, arra is vigyáztam, hogy egy se maradjon ki. Lábamat lóbálva, abban a boldog tudatban ültem ott, hogy most, valami
Hallatlanul, nemes dolgot viszek véghez. Csendben vártam.
Anyámnak feltûnt, hogy nem lát sehol. Hol lehetek? Mivel nagy volt a csend, a következõ gondolata az volt, hogy vajon mit csinálok?
Eszébe jutott a pince. Leballagott. Mikor meghallottam a lépteit, már szinte a fülemben zengett a dicséret.
Mikor megjelent az ajtóban, egy árva kukkot sem tudott szólni, csak állt, és szinte földbe gyökerezett a lába. Hirtelen megfordult, és hallottam amint az apámat szólongatja.
Kisvártatva mind a ketten ott álltak az ajtóban. Akkor már láttam az arcukon, hogy ez a dicséret bizony elmarad. Nagyon dühösek voltak, ez látszott rajtuk. Tompítva a baj élét, lemásztam a tojásokról. Már azt latolgattam, vajon melyikük fog megrakni ezért a jótéteményemért. Én inkább apámat választottam volna, mert igen vaj szíve volt, és talán nem ütne rám akkorákat. Nagyon komikus látványt nyújthattam, amint lekászálódva, a gömbölyûbbik felemrõl tojáshéjak lógtak körbe-körbe, nem beszélve a lecsurgó tojásfehérjérõl, ami még a tojásokban volt. Behúztam a nyakamat, és elõvettem a legbûnbánóbb ábrázatomat, amilyen ebben a helyzetben csak tellett. Vártam, és a szívem a torkomban kalimpált. Higgyétek el, a tietek is ott kalimpált volna, ismerve apám hatalmas tenyerét.
Aztán magam sem hittem el, amikor õk ketten egyszerre csak nevetésben törtek ki.
Úgy nevettek, hogy még a könnyük is kicsordult. A lelkemben pedig hallani véltem, annak a kõnek a robaját, ami a szívemrõl leesett. Akkor nyugodtam meg egészen, amikor apám azt mondta anyámnak:
Nem tudhatta, most mit üssek rajta. Meséld el neki, hogy miért nem ülhet rájuk.
Anyám leültetett maga mellé, és elmondta, a csirketeremtésnek ezt az izgalmas folyamatát, és nyomban megesketett, hogy soha többé nem teszek ilyet. Ebben az évben pénzért kellett kiscsirkéket venni. Hát kérem, így esett az én pótmamaságom. |
|
|
- április 10 2008 08:17:20
Megy ám neked nem csak a versírás, de a próza is. És mennyi mindenre tisztán emlékezel.
Kiscsirkés szép napot neked!  |
- április 10 2008 08:45:06
Óh kedvesem, azt az idegességet, hogy ezért mit kapok, azt nem lehet elfelejteni. Egyébként olyan öt éves lehettem a történet idején. Persze, nem ez volt az egyetlen jótéteményem, és már csak az érte járó "jutalom" miatt is megmaradt bennem.. Köszönöm a hozzászólásodat. Szeretettel: zsuzsu |
- április 11 2008 03:30:17
[b]Zsuzsu...tündéri-bûbájos a történeted, életednek ez a szeletkéje...
nagy-nagy élvezettel olvastam..
...és tudod nagyon érdekes, hogy ennyi év távlatából hogy látod a szüleidet...miként ivódott beléd az az érzés, ami még most is elevenen él benned...édesapád hatalmas tenyere...hmmm...látod, ez az amit én mindíg csak símogatásként ismertem meg...
...nagyon tetszett a személyes jellege...és, hogy ilyen szépen leporoltad ezt az érzést...
szeretettel[/b]
szí. |
- április 11 2008 09:41:23
Drága Ircsikém!
Én imádtam a szüleimet. Az apám egy szép szál katona ember volt, vaj szivvel. Ennek ellenére ekõfordult, hogy ha igen nagy disznóságot csináltam, akkor egyet odacsapott. A másik percben már meg is vigasztalt. Szóval ilyen volt.
Köszönöm, hogy olvastad. Zsuzsu |
- április 11 2008 10:02:18
Kedves Zsuzsu itt voltam és olvastam írásodat.
Nagyon meghatódtam a végére érve!
Lehet, hogy nem minden anya és apa lett volna ilyen megértõ, még akkor sem ha egy kisgyerek nem tudja, hogy rosszat tesz jóakaratával!
Bár sokan ilyenek lennének a szülõk!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
