|
 Vendég: 5
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,219
|
|
Este van, a csendes utcán sétálsz egyedül. Gondolataid messze vannak, lépteid automatikusan visznek tovább. Már nem is tudod, merre tartasz. Csak lépegetsz. A levegőt beszívod, tüdőd emelkedik, majd süllyed, ahogy kiengeded.. Egyre mélyebbeket lélegzel, mintha ki tudja, mióta először jutnál oxigénhez. Mész csendben. És akkor, mint egy varázsütésre, meghallod a zenét. Lassan kúszik el hozzád, minden egyes üteme a szívdobbanásodhoz csatolódik, hogy ott legbelül egyesüljön veled. Már nem csak lépegetsz. A zene ringat. A zene öleli át a lelked. Olyan magasságokba visz magával, ahonnan lenézni sem mersz, mert megriadsz, talán semmi sem tartana fent tovább. De félelmed felesleges. Mert ha eddig repülni vitt, most úszni tanít. A felhőkből a legmélyebb óceánokba húz, oly könnyedén, mintha nem is lenne tested, csak valami finom illékony tünemény. Mely egyszerre tud szárnyakat adni, majd szinte ugyanabban a pillanatban a vizet hasítani önmagaddal, ahogy a delfinek szilaj raja rebben együtt. Megszűntek a határok. Csak Te vagy, és a dallam. A ritmus, amelyre minden porcikád moccanni akar. Először a talpad ér másképp a talajhoz, alig érintve azt, hiszen máris tovább libben, majd a karjaid emelkednek fel. A mámor bódít el. Minden levegővétel, minden apró mozdulat belőled indul, belőled fakad. A lelked zenéjére táncolsz. Olyan lendület járja át tested minden porcikáját, aminek a létezéséről sem tudtál. És már nem csak a zene repít fel, hanem önmagad táncoló léptei érik egyre ritkábban a földet, mígnem szárnyra kapsz. De ez olyan könnyű lebegés, hogy szinte elsodor egyetlen szellő is, melynek útjába kerültél, mégsem félsz, hanem hagyod, vigyen… egyre távolabb, egyre magasabban. Mintha eddig a szárnyaid a mellkasodban lapultak volna, arra várva, hogy utat találjanak belőled kifelé. Lelked ritmusára hasítod az eget. A zene még ott dörömböl benned. Már nem idegen. Már tudod, hogy ott volt mindig. Ahogy a tánc is, mely átjárja minden sejtedet. Elvarázsol. Hallgatod, és szárnyalsz magasságaiban, elmerülsz mélységeiben. Együtt lüktetsz a ritmusával. Olyan impulzus, mintha egyszerre éreznél szerelmet és magányt. Boldogságot és fájdalmat. Félelmet és erőt. Esztelen vágyakozás. Oly szabadsággal, láncok nélkül, amire csak a belőled éledő muzsika képes. Mert a lelked táplálja és óvja, félti, szereti.
Kifulladva érsz újra földet. Az élmény oly eleven benned, hogy kétségbeesve nézel szét… hová lett? Ugye nem képzelet volt csupán? Ne aggódj… bármikor átélheted újra. Csak engedd, hogy a saját zenéd uraljon. S a lelked azonnal újra szárnyra kap.
|
|
|
- február 17 2017 03:45:54
Kedves Erimo!
Különleges írásod átéléssel olvastam és repültem én is a dallam szárnyán a magasságokba és a mélységekbe. Kitűnően érzékeled a képzelet játékát. Jó volt Veled lenni.
Szeretettel gratulálok: Viola  |
- február 17 2017 17:00:43
Köszönöm. Örülök, ha sikerült megosztanom veled ezt az eufóriát. Szép estét neked! |
- február 17 2017 21:38:44
Kedves Erimo !
A zene az én világom,ami éltet,boldoggá tesz.
Nagyszerűen ábrázoltad a történtet.
Gratulálok
Tibor |
- február 21 2017 19:25:37
Köszönöm.  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. január 09. péntek,
Marcell napja van.
Holnap Melánia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
