Napkorong
Versek fõoldal · Prózák fõoldal · Gyakori kérdések · Szerzõk és verseik · Szerzõk és prózáikFebruár 18 2020 21:37:37
Navigáció
Versek fõoldal
Prózák fõoldal


Gyakori kérdések
Szerzõk és verseik
Szerzõk és prózáik
Kapcsolat
Alapszabály
Szerzõdés
Online felhasználók
Vendég: 6
Nincs Online tag

Regisztráltak: 2,197
Nem aktiváltak: 0
Tagjainkról-tagjainktól
- Weboldalak
- Saját fotóalbumok
- Pályázatokon elért eredmények
- Saját kötetek
- Megjelenések antológiákban
- Tagjainkról mindenféle
Fórumtémák
Legújabb témák
Asszociáció.
Szerelem
Anagramma
Két rímelõ játéka
Minden ami jó... :)
Legnépszerűbb témák
Asszociáció. [10199]
Szótaglánc. [8524]
Földrajzi-né -l... [7724]
MÜFORDÍTÁS [4923]
Szerelem [3565]
Napkorong pályázat nyertesei.
Drogmentes életért
Hurrá nyaralunk!
Küldetésem van
1848-as szabadságharc
Pályázatok
Nem fizetõs pályázatok
Pályázatfigyelõ
Pályázatok
Online rádió
Lépésrádió online
Lépésrádió - Egy lépéssel közelebb hozzád
PageRank mérõ
Google PageRank
Harmat: Igaz mese a ...
Az ember személyiségének négy sarkalatos összetevőjének szimbolikus megjelenítése az erő, mint hatalom tükrében.





Igaz mese a gyöngéről, a csalóról, az árulóról és a szentről
avagy
Gondolatok a kereszt négy ágáról


Mottó: Az Úr mindnyájunkat királynak teremtett. Aztán szép lassan kifejlődik bennünk a mágus, a harcos és a szerető. Hogy kicsi, vagy nagy, jó, vagy rossz, erős, vagy gyönge királyok leszünk, az attól függ, hogy milyen a külső-belső segítőnk: mágusunk, harcosunk és szeretőnk. S a hozzánk nőtt szerepet, mint keresztet visszük a hátunkon az idők végezetéig.


A király

Egy barlangban lakott. A szavanna és a sivatag határán, fenn a hegyen. Barlangja viszonylag kényelmes volt. A magány különösebben nem zavarta. Egyrészt megszokta már, másrészt lényéhez tartozott, harmadrészt az uralkodói nimbusz is megkövetelte. Amikor sötétség borult a tájra, és a sakálok vonítása uralta az éjszakát, veszettül szenvedett. Ilyenkor kiállt a barlang előtti sziklapárkányra és sértett-szomorú hangon üvöltött bele az éjszakába.
A majom rendkívüli módon ingerelte. Mert a majom becsapta. Emberszerűsége az értelem, emberszabása miatt a szépség nimbuszát ígérte neki. Hát megtette „helyettesének”. Alkatából adódó mozgékonysága előnyére vált a posztra való kiválasztódásában, s helyzetéből adódóan a fél birodalom állandó szemmel tartásának megvalósulását kínálta fel. De a hozzá fűzött reményeket a majom sorra megcáfolta. Rövid időn belül számonkérhetetlenné vált. Üvöltő hangját kikacagta, mancsa ütése elől a fára menekült és ingerkedve a hátsó felét mutogatta. Most már tudja, hogy a majom megfoghatatlan, mint uralkodótárs illúzió, és helyzetéből adódó kiváltságát nem fogja az ő szolgálatába állítani.
A sakálokkal fényes nappal sohasem találkozott. Érezte, hogy ott ólálkodnak a közelben, és a zsákmány meghagyott részén marakodnak. Tudta, hogy szüksége van rájuk, és tudta azt is, hogy ez az alapvetően lusta, dögevő népség, ha rákényszerül, képes elejteni bármely vadat, s ha legyengülne, vele is könyörtelenül elbánna.
Vonyításukban volt valami szolgaian kutyaszerű, de így, tömegében volt valami ijesztő vonás is. Irtózott tőlük, ahogy irtózott egykoron eljövendő halálától is, és undorral töltötte el a gondolat, hogy végső soron e megvetett népség csattogó foga között végzi.
Visszagondol az ifjúságára, amikor először lépett a sziklára. Még ma is érzi, hogy őt hívta „valami”: egyszerűen jönnie kellett. Olyan erős vonzás volt ez, mint a szerelem. De egészen biztos, hogy nem a legjobb falat és nem a nőstények miatt (bár az igazat megvallva, ez is nyomott a latban). Visszaemlékezik a jelre, a sasra, aki a hírt hozta, az üzenetre, hogy eljött az idő… Nélküle nem is lenne itt. Ma, ha kilép a párkány peremére, fejét fölemelve szemével őt keresi, arra gondol: ha nem is látja, tudja, hogy ott van valahol a felhők mögött. S ha feltűnik az a pici pont az égen, olyan melegséget simogat a szívébe, amellyel hosszan eléldegél.
Emlékképek villannak fel előtte. A gyermekkorból. Anyja felügyelete mellett testvéreivel játszik. Tanulja az önvédelmet, a támadást, akaratának érvényesítését, az önállóságot, a fiú szerepet. A felelőtlenség könnyű bája lengi be a képet. A most érzett tehetetlenség nem a kölyök dacos dühe, hanem a sikertelenségek és kudarcok, fájdalmak és kínok összesűrűsödött elegye. A nyomasztó gondolat, hogy nem számíthat valódi segítségre, sűrű ködként telepszik rá és nincs egy frissítő fuvallat, hogy elűzze.
Nem könnyű sors. Nehéz szerep. Hiszen szereti őket. Szereti a tájat a benne élőkkel együtt, mert az „övéi”. De ez az érzés, ha megcsócsálja, szájában először édes, majd émelyítő, végül keserű utóízt kap. Üvölteni! És megint üvölteni! Hogy legalább féljenek a nyavalyások!
Kiáll a sziklaperemre, és teljes erőből beleüvölt az éjszakába. De a hang már szájából kilépve indulatának és akaratának árnyéka csupán, majd a távolsággal fordított arányban gyengül. Egyre erőtlenebb lesz, majd a távolban úgy hal el, hogy, aki hallotta, abban csak utóérzete, a félelem és e hang újbóli felismerésének képzete marad csupán. Egy pillanatra csönd lesz. Aztán a sakálok tovább vonyítanak, a majom makog, a szavanna népe öntudatlanul teszi a dolgát. A sivatag népe pedig semmiért sem kérhető számon, hiszen a puszta megmaradásért harcol eszeveszetten.
Régi uralkodó ősök szelleme kísérti. Régi időké, amikor még rend volt a birodalomban. Működött az ERŐ. Igaz, sivatag sem volt. De hát ez nem lehet az uralkodói eredménytelenség oka, hiszen a sivatag térhódítását csak ő látja innen fentről a sziklapárkányról. Ide pedig ki merne felkapaszkodni? S ha felmerészkedne is, mindezt csak akkor venné észre, amikor már jó ideje a sziklapárkány ura.
Mostanában gyakran gondol arra, hogy egyszer jön majd egy fiatal fajtabéli, akit nem ő választ ki, és nem lehet majd tudni róla, hogy a hatalom kell neki csupán, vagy a felelősséget is hordani akarja. Elképzeli ezerszer is a pillanatot, ahogy a szemébe néz fürkészve, hogy látja-e benne az erőt, az akaratot, az odaszánást, a testestül-lelkestül való áldozatvállalást. És ha felismerné is a tekintetből a csak-hatalomvágyat, nem tehetne ellene semmit, hisz az ő ideje szükségszerűen lejárt.
Oly jó lenne, ha nem kezdődne minden elölről. Ha nem keresné utódja is a maga „majmát”, hanem már azzal a készen kapott tudással indulhatna az uralkodás rögös útján, hogy: a hatalom bár megosztható, de ezzel a felelősség nem osztódik automatikusan. S hogy szinte minden a választékon és a választáson múlik. Mert e tudás nélkül elveszítheti akaratából fakadó erejét is.
Azt az ERŐ-t, amely HAT. Nem erőszakkal, nem iróniával, nem gúnnyal, nem zsarolással. Sem ígérgetéssel, sem magyarázással, sem szép szóval, sem hízelgéssel, hanem egyszerűen hat. Sugároz. Működik. Helyre tesz mindent. Ahogy egyszer talán régen volt. Amikor ezt a területet úgy hívták, hogy Édenkert.


A mágus

Hogy szerepe mikor kezdődött? Talán születésekor. Hiszen közismerten a tudás népe. Alkat? Előre meghatározottság? Meglehet. Viszonylag egyformán jól fejlett érzékeinek, és ebből adódó nyugtalanságának köszönhetően mindenről tudomást szerzett, ami környezetében látható, hallható, szagolható, ízlelhető, vagy tapintható volt. Egyaránt mozgékony volt lent a földön és fent az ágak között. Módja nyílt arra, hogy távolabbról is láthassa mindazt, amit olthatatlan kíváncsisága folytán közelről szemlélhetett. A sok-sok ismétlődő, majd a kisebb-nagyobb mértékben eltérő tapasztalások megkülönböztetésének képessége szép lassan kifejlődött benne és általa valamiféle ösztönös szintet meghaladó bölcsességre tett szert.
Kíváncsi volt és játékos. Játékosságát oly annyira nem tudta fékezni, hogy a királlyal szembeni kötelező tiszteletre is képtelenné vált. Abban, hogy jó udvari bolonddá váljon, szertelensége, hogy valódi tanácsadó legyen, hatalmi vágyból adódó gőgje és sértődős természete akadályozta meg. Tulajdonképpen rendkívül nagyra tartotta magát. Nem is értette, miért nem ő a király? Legalábbis társuralkodónak kellene lennie. És ez a minimum! Persze nem akart ő igazán király lenni, hiszen minden méltóság riasztotta. Mindenben teljes szabadságot akart. Ahhoz, hogy szabadság és szabadosság között meglássa a különbséget, túlontúl felületes volt. A játék öröméhez, a teljes örömhöz nála hozzátartozott a szabályok titkos áthágása. A másik becsapása: a csalás. És mókás mixéhez vegyült egy nagy adag káröröm is.
Nem volt igazi segítője a királynak, így hát félt tőle. Félelmétől lármázással próbált szabadulni. Így aztán sok mindent elárult, amiről inkább hallgatni kellett volna. A végén maga sem tudta, hogy kinek segít, és ki az, akit hátrányos helyzetbe hoz. Egy ideig gondot okozott neki az a probléma, de mivel nem tudta megoldani, hát léhává vált. Hol segített, hol nem. Mit sem törődött már az érem másik oldalával.
A sakálokat rühellte, mivel mozgalmas napjai után az éjszakát viszonylagos csendben és nyugalomban szerette volna tölteni. Az „éjszaka népe” viszont ilyenkor volt igazán elemében. Nagyritkán a sakálok taktikáját követve harcba szállt, de jellemzően inkább önvédelemre és menekülésre rendezkedett be. Legközvetlenebb környezetét szerette tisztán tartani, nem tűrte magán az élősködőket. A kurkászás egyben kedvenc foglalatossága is volt. Tökéletesen le tudta kötni a figyelmét. Ez az ösztön olyan erős volt benne, hogy veszély esetén gyakran csak az utolsó pillanatban ugrott meg.
Környezete mindig elegendő élelmet biztosított számára. Napközbeni pihenőit teli hassal a fa tetején, annak védelmező lombja közt töltötte. Figyelme leginkább lefelé irányult. A csendes ég csak akkor keltette fel érdeklődését, ha a levegő népének egy-egy csapata vonult el felette. Néha ő is látta a sast a magasban körözni. A repülés önmagában nem ejtette ámulatba, hiszen egyik ágról a másikra átugorva tulajdonképpen ő is „repült”. Abban biztos volt, hogy a csodálat önmagán kívül nem sok teremtménynek jár ki. (Igazából senkinek) Tudta, hogy a fák lombja a sasszemek elől nem mindig rejti el őt, így hát sosem érezhette magát teljes biztonságban. Ennek ellenére bagatellizálta a veszélyt.
A felső szférából időnként más veszély is fenyegetett. Már a felhők gyülekezéséből tudta, hogy baj lesz, ilyenkor az alacsonyabban levő ágak védelmező karjai közé menekült. Csodás helyzetfelismerése és fantasztikus alkalmazkodó képessége folytán szinte mindenütt otthonosan mozgott, de sehol sem érezte magát teljesen otthon. Valójában sehonnan sem jött, sehova sem ment, mégis örök átutazó volt.


A harcos

- A határok a legfontosabbak! Aki a felségterületen belülre merészkedik, halál fia. Ez az oroszlán parancsa, és a szavanna népének minden nemzetsége előtt köztudott, hogy a királynak feltétlen engedelmességgel tartozik! Ő a Törvény! - hirdette fennen.
- Magunk közt szólva, természetesen övé a hatalom, ő kapja a legértékesebb zsákmányt, a legjobb falatot – feltéve, ha a közelben van. Egyébként a zsákmány a harcosok seregét illeti, ehhez kétség sem férhet. A harcosok pedig mi vagyunk. Tudjuk jól, mi a tisztelet, mi az engedelmesség, de hát semmit sem szabad túlzásba vinni. Engedelmeskedünk, persze, ha muszáj, védjük a határokat, amíg feltétlen szükséges, tiszteletet tanúsítunk, amíg látják. De nem fogunk mindent feladni, és nem fogunk saját hasunk ellenében cselekedni. Van kérem a tekintélyben, a támogatásban, a védelemben is egy határ! Ő sokszor illúziókat kerget, nem várhatja el tőlünk, hogy képzelgései áldozatává váljunk. Nem beszélve arról, hogy a stratégiáról talán van némi fogalma, de a taktikáról szerintem azt sem tudja eszik-e, vagy isszák. Legyen hős, aki akar! Mi ugyan nem leszünk azok. Nincs igazam? – A kérdés költői. Választ senki sem vár, és senki sem ad.
- Apropó! Láttátok, a múltkoriban mekkorát botlott? Úgy elvétette az ugrást a sziklán, hogy majd leesett. Persze ügyesen kivédte, nem is volt nagyon feltűnő, de azért ez már jelent valamit. Valószínűleg az ítélőképessége és a szeme is gyöngül. Legyetek éberek és készüljetek!
Íme a Fővezér. Erős és határozott. Ha érdeke fűződik a győzelemhez, nem kíméli magát. Minden szellemi és fizikai képességét beleveti a harcba. Ám mégsem igazi katona. Inkább zsoldos. Kisstílű, de környezetében hatásos.
- Ezennel kihirdetem a feladatokat: 1. számú parancs: figyelni, ki meri nyíltan felvállalni a szembeállást! Felmérni, lesz-e ereje átvenni a hatalmat! 2. számú parancs: szemmel tartani a majmot! Meg ne neszelje, ha átállásra készülünk. Sose lehet tudni. Még a végén eljár a szája és akkor se változás, se harc, se izgalom. Nézzétek, már jön is. Intézkedni!
A majomnak már korábban feltűnt a gyülekezés és igyekezett észrevétlenül a sakálok közelébe férkőzni, de a csapat szélén lévő harcos egy rövid, mímelt támadással megfutamította.
- Egyébiránt ugye mondanom sem kell, hogy kötelező a titoktartás. Aki egyszer is fölöslegesen elvakkantja magát, annak annyi…
- Kitartás harcosok! Holnap alkonyatkor jelentést kérek!
Mint minden csapat, vagy sereg, ők is az egység látszatát igyekeztek kelteni. A helyzet és a király egyéni megítélése természetesen különböző volt. A harcosok között volt, aki együtt érzett vele, volt, aki sajnálta, volt, aki irigyelte, sőt volt, aki gyűlölte. De senki sem szerette. Aki gyengéd érzelmekkel bíbelődik nem alkalmas a harcos speciális feladatára. Nyíltan senki sem vállalta fel gondolatait. Az „arcokon” közönnyel vegyes elszántság tükröződött.
A csapatban a közkatonák közötti kohéziós erő az egységes kép miatt oly erős volt, hogy az akciókban a megosztottságnak már semmi jele sem mutatkozott. A Fővezér hűsége, vagy árulása döntötte el az eseményeket. A sereg azt az oldalt segítette hatalomra, amelyet a fővezér akart. A közkatona persze sosem jutott el történései tudatosításához, többnyire zsákmánytól zsákmányig élt.
Már mozgolódni kezdtek, amikor feltűnt az égen a sas. Egyre szűkülő körökben ereszkedett lejjebb és egyre lejjebb. Megbabonázva, tiszteletteljes érdeklődéssel, de némi szorongással nézte a csapat. Valami mozdult a zsigereik mélyén. Megmagyarázhatatlan nyugtalanság lett úrrá rajtuk. Nem először látták, de vele egyszerűen nem tudtak mit kezdeni. Oly távoli volt. Oly megfoghatatlan. Titokzatos, kissé félelmetes, de nem ijesztő. Tulajdonképpen nem értették. A keselyűt igen, azt értették, de a sas örök talány maradt számukra. Fölöttük körözött, aztán mintha meggondolta volna magát, ismét emelkedni kezdett, majd hamarosan már csak egy apró pont volt a látóhatáron. A csapat teli bizsergető nyugtalansággal szétszéledt.
A Nap lassan nyugovóra tért. Az alkonyi derengésben kisvártatva megszólalt a harcosok különös vegyes kórusa: figyelmeztetőn, támadón, sértetten és vágyakozón.


A szerető

A fényből született. Látásába a hosszan szemlélő szinte beleszédült, mert a Napba kellett néznie. Így hát utána sokáig káprázott a szeme. Mégis vágyott nézni. Így volt ezzel a király, a napimádó, aki talán égi sörényében, mint saját lelkében vélte keringeni őt. Így volt ezzel a harcos is, aki nem értette, de érzékein keresztül mégis hatott rá, és bár önmaga előtt is igyekezett tagadni, de a mágus is számon tartotta.
Hogy honnan és mikor jött, előre senki sem tudta. Otthona mindenki elől rejtve: fészkét, tanyáját aki közelebbről szeretné látni, a legmagasabb csúcsokat kell megostromolnia.
Ő az, aki a jelenben él. Itt és most. Mozgása könnyed, közege nem állít elé akadályt, lágyan siklik a légáramlatok hátán. Fölöslegesen nem időz a földön, földközelbe csak a szükséges táplálékért jön. Látása tökéletes, a magányos mozgást azonnal érzékeli. Körözve közelít, majd egy szempillantás alatt lecsap. Támadása kivédhetetlen. Minden táplálékszerzése egy kamikáze-zuhanás, amely számára is kockázat. Élet, vagy halál. Minden mozdulata pontosan koreografáltnak tűnik, nincs benne semmi szertelenség. Röptében lágy harmónia, tartásában méltóság, nézésében céltudat, erő és lefojtott szenvedély. Ő a lebegő szépség ég és föld között. A levegő, a nyílt tér, a szabadság szerelmese. Nem birtokolja a teret, röptével mégis betölti. Elragadó látványa gyönyörködtet, hatása lelkesítő. Nélküle a király terméketlen, a mágus gőgös és nem szolgál, a harcos csak rombol, és senkit sem véd.
Égi madár, égi szerető. Csak repül-repül mámoros örömmel, felemelkedve és lejjebb ereszkedve, egyszerre táncolva karzatnak és zsöllyének, ég és föld között. S a földről elindul fölfelé a tekintet és a lélek és száll vele mindaz, ami jó.
Ő maga az ígéret, a mennyei „felvezető”, a lélek szerelmes szárnyalásának előképe. A mennyország üzenete.


Az élet gördül tovább feltartóztathatatlanul: lánctalpaival áttörve magát minden akadályon, nemcsak a földön, de folyamatosan sebet ejtve önmagán is.
És vannak vérre menőnek látszó, de kicsi harcok, hódítások és igazi nagy csaták, és mindnyájan tudják, hogy mégsem változik semmi. Az oroszlán uralkodik, a sakál tömegével és vonításával figyelmezteti, hogy ne éljen vissza a hatalmával, a majom léha kettősségével jelzi, hogy a hatalom valójában megoszthatatlan és végeredményben a sakálság örök. Ki-ki teszi jól-rosszul a dolgát: az oroszlán üvölt, a sakál vonít, a majom kacag……és a sivatag terjeszkedik.
De időről-időre feltűnik a sas, és gyönyörű röptével az éden illúzióját keltve viszonylagos harmóniát csempész a tájba, átmenetileg feledtetve a puszta népével kilátástalan sorsát és az égi szférák üzeneteként elhintve a remény magját.

Hozzászólások
Peszmegne Baricz Agnes - augusztus 12 2009 20:24:47
Senki nem reagált erre az írásra, pedig másodszorra teszem fel. Kérlek benneteket, írjátok meg, mi akadályozott benneteket a megértésben, mit kellett volna másként írni?
Most leírom, hogy mit szerettem volna elmondani, „üzenni” ezzel az írással.

A címről:
A mese: csodás elemeket tartalmazó, naiv hangú, költött elbeszélés.
Ez igaz mese, mert csodás elemek helyett valós elemeket tartalmaz, hangja meditatív, az elbeszélő részek inkább helyzetképek. Igazából nem is mese, hanem talán esszé. Aki tudja a műfaját, segítsen nekem!

Az alapgondolat: Az emberi személyiség négy sarkalatos összetevőjének szimbolikus megjelenítése, az erő, mint hatalom tükrében.
Az alapgondolat kibontása:
Isten hatalmat adott kezünkbe a teremtett világ felett. Királynak teremtett. A világ őreinek, gondozóinak, felelősségteljes urának rendelt.
Életünk során személyiségünk érlelődik, fejlődik.
Felnőtté válásunk lényege: személyiségünk fejlődik a felelősség, a bölcsesség, a konfrontálódásokban való kitartás és az érzelmek megélésére való fogékonyság képességében. Ezek együttesen alkotják személyiségünk fő jellemzőit. Segítik legfontosabb feladatunk – a világ és önmagunk fölötti felelősségteljes uralkodás – megvalósítását. Az ember alakulóban lévő, vagy megmerevedett személyiségét, mint keresztjét viszi magával élete útján.
Tökéletes személyiség nincs. Ez vágyálom. Igazából az uralkodásunk többé-kevésbé erőtlenre, gyengére sikerül. A bölcsesség megfontolt egyszerűségének eléréséhez túl szertelenek, fegyelmezetlenek vagyunk. Önnön harcaink megvívásában többnyire kényelemszeretők és megalkuvók. Érzelmeinket ambivalensen éljük meg, elnyomjuk, és jellemzően távolságtartóan éljük meg.
A személyiségjegyek egyidejűleg, szerves egységben határozzák meg életünket, cselekedeteinket.
Ezt próbáltam három síkon – testi, lelki, szellemi síkon- az allegória eszközével ábrázolni.
Az első sík a testi. Az állatok: oroszlán, majom, sakál, sas.
A második a lelki, már szimbolikus sík.
Az oroszlán: az állatok királya.
A majom: főemlős, az állatvilág legértelmesebb egyede, „esze” – az állatvilág mágusa.
(A tudás a nem tudók szemében mindig mágia.)
A sakál: csapatban félelmetes hadsereg- az állatvilág harcosa.
A sas: az állatvilág - a legmagasabb, legnagyobb hatósugarú, égi szférákban élő - titokzatos tagja. Egyéni olvasatomban a szerelem madara. A szerető. (Az általánosan ismert jelképrendszer szerint a szerelem szimbóluma a galamb. A lényegét tekintve rossz ez a szimbólum, mert a szerelem nem egyenlő a szexualitással.)

A harmadik a szellemi sík. Mindegyik szimbólum, egy-egy szellemiséget képvisel. Nem az ideális szellemiséget írom le, csak a negatív megvalósulásból, áttételesen utalok rá. Szinte sohasem tud megvalósulni bennünk a tökéletes személyiség, így csak többnyire negatív elemekkel tarkított szellemiséget képviselünk.
.
Összefoglalva a szellemiség megvalósulásának tükrében a szimbólumrendszert:
Oroszlán > király >hatalom – A szó etimológiai alapja a „hat” – hatása van, hat a többiekre, ezáltal irányítja, vezeti őket. Ideális, ha Istentől kapott a hatalom, Istentől kapott erővel, Istennek való felelősséggel hat. (Az uralkodás gyenge, ha nem Istentől kapja a „meghatalmazást”.)
Majom > mágus > bölcsesség - az értelem, a tudás segít az ön- , és a világ feletti uralom megszerzésében és fenntartásában ( Ha a tudás Isten akarata szerinti, lényegi tudás, akkor bölcsesség, ha nem, csupán tudálékosság; tulajdonképpen csalás.)
Sakál > harcos > hűség – lényegi eleme a kitartás és az elkötelezettség. (Ha Istentől való hozzá az erő, akkor hűségbe, ha csak egyéni, gyenge akarat, akkor előbb-utóbb árulásba torkollik.)
Sas > szerető > szent - lényege- Istenhez tartozó, Istenhez hasonló , misztérium, kicsit személyiségen kívül való - Alapvető kritériuma az érzelmek szabad megélésének képessége, felülemelkedve mindenen. Permanens szeretet sugárzás, adás, anélkül, hogy bárkinek terhére lenne.
A külső mágusunkat, harcosunkat, szeretőnket személyiségállapotunk függvényében választjuk barátként, társként magunknak, akik vagy segítenek a kiteljesedésben, vagy visszahúznak.
A helyszín: a sivatag és a szavannaöv határa.
Szimbolikuma: lelki síkon az elsivárosodás, a lelki szárazság állapotának állandó veszélyét sejteti, mely szellemi síkon terméketlenséghez vezet.
A szimbólumrendszer több helyen is sántíthat, bármennyire is igyekeztem a párhuzamok kialakításában. Ha a szimbólum korlátait tekintjük, ennek a témának tökéletes feldolgozása ilyen módon szinte reménytelen vállalkozásnak tűnik. És a saját képességbeli korlátaimat nem is említettem. Lényeges tényező!
bozoeva - augusztus 13 2009 08:41:18
Kedves Harmat!
CSODÁLATOS! -így együtt a KÉT ÍRÁS!
Véleményem szerint egyik a másik nélkül nem is él meg!
Nagyszerű dolognak ítélem, hogy a másodikat is feltetted.
Nem szórakoztató, ereje van mindkettőnek; odafigyelést és IDŐT IGÉNYEL, amit megér rászánni.
Ne vedd rossz néven ezt tőlem, tőlünk, hogy figyelemfelkeltő és értelmező írásodat is jó néven véve, így teljességében ülünk hozzá. (remélem sokan)
Alaposságod tudományos; előtanulmányokat és (szinte) szakirodalmat igényel, illetve feltételez.
Számomra - mindvégig élvezetesek, frissítőek, és sommázó írások
voltak, örömmel olvastam: KÖSZÖNÖM NEKED!

(Ilyen mélységű írással először Andrásnál találkoztam, és most Nálad!)

smileySzeretettel, és tisztelettel:smiley

smiley bé.
Peszmegne Baricz Agnes - augusztus 13 2009 18:30:27
Kedves Éva!
Köszönöm megtisztelő véleményedet. Tudom, hogy nem könnyű olvasmány. Sokat dolgoztam rajta, elég nehezen hoztam össze, és bizonytalan vagyok abban, hogy érthetőre sikeredett-e.
Nem tudom, hogy van-e létjogosultsága az olyan meditatív típusú írásnak, amit magyarázni kell? Mint levélben az utóirat. Vagy hivatalos szövegben, törvényben, rendelkezésben. Ami magyaráz, ami megvilágítja a fentieket. Így érthető. De ugyanez "szépirodalomban"? Létezik a lábjegyzet . De, hogy az egész írás mondanivalóját lábjegyzeteljük?
Érdekes, hogy Te, aki a tömörség híve vagy, ilyen nagyra értékeled ezt az igencsak szószátyár írást. Köszönöm.
Szeretettel: Ági
Peszmegne Baricz Agnes - augusztus 13 2009 18:32:47
Javítás a tartalom leírásában:
Az emberi személyiség négy sarkalatos összetevőjének szimbolikus megjelenítése az erő, mint hatalom tükrében.
gyula1948 - augusztus 26 2009 13:27:26
Kedves harmat,én ma olvastam el először,de nem utoljáraaz irásodat.
Nagyon remek és elgondolkoztató,szinte a mai társadalmi viszonyokra teljesen rá lehet húzn.Hatalom,bölcsesség,hűség,szeretet,.Ezek mind igazi emberi tulajdonságok,amiket sajnos ma már elfelejtünk.smileysmiley
Hozzászólás küldése
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Felülmúlhatatlan! Felülmúlhatatlan! 50% [1 szavazat]
Nagyon jó Nagyon jó 50% [1 szavazat]
Jó 0% [Nincs értékelve]
Átlagos Átlagos 0% [Nincs értékelve]
Gyenge Gyenge 0% [Nincs értékelve]
Pontos idő
Mai névnapos
Ma 2020. február 18. kedd,
Bernadett napja van.
Holnap Zsuzsanna napja lesz.
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Kattints ide!

Elfelejtetted jelszavad?
Kérj újat itt.
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni

Helen Bereg
18/02/2020 20:05
Szép estét Mindenkinek! smiley

Gyongy
18/02/2020 13:46
Kellemes, szép délutánt Napkorong smiley

KiberFeri
18/02/2020 11:34
Nagyon kívánom, hogy kellemetes napotok legyen!

nagygabi
17/02/2020 23:04
Nagyon szépen köszönöm kedves Ica! Nagyon szuperul kitaláltad. Bevallom,nekem sosem sikerült még saját fényképet feltennem ide.Puszi Neked!:-D

Helen Bereg
17/02/2020 19:48
Szép estét, jó éjszakát Korongosok! smiley

nagygabi
17/02/2020 16:34
Szép estefelét mindenkinek -e helyen! :-)

hzsike
17/02/2020 13:50
Szépséges napot mindenkinek! smiley

Gyongy
17/02/2020 12:38
Szép napot Napkorong smiley

KiberFeri
17/02/2020 08:44
Kellemes napot kívánok mindenkinek!

Manon
17/02/2020 08:11
Szép új hetet mindenkinek!

Helen Bereg
16/02/2020 19:45
Jó éjszakát Mindenkinek! smiley

Gyongy
16/02/2020 13:20
Szépséges vasárnapot Napkorong smiley

KiberFeri
16/02/2020 08:53
Szép vasárnapi jó reggeltet kívánok minden kedves lakótársnak!

Helen Bereg
15/02/2020 17:35
Szép estét Mindenkinek! smiley

Gyongy
15/02/2020 14:52
Kellemes délutánt Napkorong smiley

Archívum
Minden jog fenntartva napkorong.hu 2007-2009.
Powered by PHP-Fusion © 2003-2006 - Aztec Theme by: PHP-Fusion Themes