|
 Vendég: 3
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,202
|
|
Visszaemlékezéseim 1956-os forradalomról
Pécsen második gimnáziumban jártam 1956 őszén. Október 25-én megmozdult Pécs. Délelőtt az iskolából mentünk rendezett sorokban, fegyelmezetten tanáraink felügyeletével a gyűlésre, a Széchenyi térre. A lelkesedés leírhatatlan volt, mintha valami gonosz világtól szabadultunk volna meg egy csapásra. Az egyetemisták már nagy tömegben ott voltak, köztük medikus bátyám is. Már hatalmas tömeg várt a gyűlés elkezdésére. Elkezdődtek a beszédek. Olyan dolgok hangzottak el a pódiumról, amit én addig még egyáltalán nem hallottam. Egység, bizalom, igazság új megvilágításban. A lelkesedés mindenkit magával ragadott. Egyesek az ifjúságot, egyetemistákat az 1848 ifjú hőseihez hasonlították. Fiatal egyetemi hallgatók váltották egymást a szószéken. Mély elgondoltság, higgadt bölcsesség csengett a szavaiból. Nyugalomra, mérsékletre, türelemre intették társaikat. Hangoztatták: ez a kezdet, most elő a tettekkel. Hatalmas éljen fogadja a bányából érkező teherautókat. Fekete arcokból fehér fogak csillogtak. Otthagyták a műszakot, kifürödni már nem volt idejük. Az első autón hatalmas zászló volt. A közepéből már hiányzott a címer. Kerek lyuk tátongott a helyén. A Nádor szálló tetején még mindig ott volt az ötágú vörös csillag, a félelem és kegyetlenség jelképe. Apró emberek tűntek fel a magasban, fekete karok lendülete nyomán nagy robajjal lehullt a zsarnokság szimbóluma a járdára. A téren ember, ember hátán, és talán gombostűt sem lehetett volna leejteni. Egy recsegő hangszóró hirdette a Forradalmi Bizottmány megalakulását, majd a pontokba foglalt követelésüket olvasták fel, persze meg-meg szakítva, mert minden pont után felzúgott az éljen. 50 év távlatából már csak néhányra emlékszem. Többek között :
- Követelték a párt és állami vezetők átvilágítását Hisz olyan időket éltünk, amikor mindennapos volt, hogy ártatlan egyetemistákat zártak ki iskolájukból .( pl. azért, mert a szülők kulák listára kerültek, stb.), vagy kerültek börtönbe politikai okokból.
- Szakembereket követeltek megfelelő vezetői helyekre., valamint szabad és demokratikus választásokat akartak. Mert olyan légkörben éltünk, ahol a vezetők, különösen a múltjukkal elszámolni nem tudó párt vezetők az „Oszd meg és uralkodjál” bomlasztó törekvései hatásosak voltak, és demagóg jelszavakkal sikerült szétzülleszteni az egyetemisták sorait.
- Vizsgálják felül a politikai pereket, és itt elhangzottakért senki felelősségre ne vonhassanak. Nem is olyan régen október 6-án temették Rajk per mártírjait. Ez gyerek fejjel engem is megérintett. Emlékszem nagyszüleimmel szörnyülködve hallgattuk a rádióban a „vádlottak” részletes vallomásukat, hogyan kémkedtek az imperialistáknak. Később kiderült, hogy mindez betanult szöveggel előadott színészkedés volt. Nyílván akkor még nem érthettem, hogy ki kellett alakítani mindenkinek világos ellenségképet, hogy terelt mederben irányíthassák a nagy ínségben élő, minden irányból szorongatott tömegeket. Talán ezért követelték ott a téren, hogy nemzeti ünnepünk március 15-e mellett, október 6-a legyen.
- Követelték a káder apparátus és a személyek titkos feljegyzéseinek megszűntetését A felelős vezetők mielőbbi megválasztását indítványozták, de óva intettek a megtorló intézkedésektől. Mondván, hogy a bitókra épülő igazságot a történelem mindig megcáfolja. Nagy hangsúlyt kapott, hogy nem a régi letűnt rendszer restaurátorai akarnak lenni, hanem egy szebb, boldogabb ország ifjú harcosai.
- Követelték az adózási és begyűjtési rendszer felülvizsgálatát. Minden levágott disznóból megszabott arányban zsírt, húst kellett beszolgáltatni. Volt olyan év az 50-es évek elején, amikor még a gyümölcsfák termésének egy hányada is beszolgáltatás köteles volt.
- Az elérési célok között volt a paraszt gazdáknak szabad választási lehetősége a termelőszövetkezet és az egyéni gazdálkodás között. Az 50-es évek elején kezdődött a mezőgazdasági termelőszövetkezetek szervezése, amikor az egyéni gazdáknak akár erőszakkal is be kellett adni a közösbe termőföldjét, igásállatait, stb. Ismertem a földdel foglalkozók mentalitását. Bölcs paraszt módjára majd minden pénzét beforgatta földjébe, esetleg területének növelésébe, mert ezt tanulta felmenőitől.
- Követelték továbbá az idegen csapatok kivonását, társadalmi ellenőrzés mellett. Az egyre gyarapodó hazánkban állomásozó szovjet csapatok kivonását majd mindenki szerette volna, mert köztudott volt, hogy fontosabb dolgok a szovjet nagykövetségen dőltek el.
- A hadifoglyaink azonnali visszahívása a követelések között volt. 1956-ban még nagy számú 2. világháborús hadifogoly volt Szovjetunióban, de ez nem volt publikus, vagyis mélyen eltitkolták, csak ismerősök útján volt tudomásunk rőla.
- Hozzák nyilvánosságra a magyar uránra vonatkozó szerződéseket és adják az urán telepeket magyar kézre. Meglehetősen érzékeny kérdés volt ez akkoriban, különösen Pécsett. Tabu téma volt nálunk, de a városban mindenki tudott róla, mert a városban laktak az urán bányászok, akik kiemelt fizetéshez jutottak, az akkor még ritka nyugati kocsikkal jártak, s ez egyfajta színfoltja volt a város életének. A rádióban kitudódott az események alatt, hogy egy magyar fizikus kísérleti célból kért radioaktív anyagot évekkel azelőtt a szovjetektől ( tudhatott a magyar uránról) , s válaszra sem méltatták. Ezt megalázónak éreztük.
- Vizsgálják felül a kereskedelmi és egyéb szerződéseket. Hogy azok megfeleljenek a nemzeti érdekeknek.
Az volt bántó, hogy míg érezhetően szegénységben éltünk, s ez különösen vidéken volt így. A disznóölésekből származó zsír, hús egy részét is elvették a családoktól, kötelező békekölcsön felajánlásokat kellett tenni. Így még az egyetemi hallgatók ösztöndíját is megkurtították akkor tetemes ősszegekkel ( 50, 100 Ft-tal). Az alapvető élelmiszerek (liszt, cukor,stb.) jegyrendszerben voltak elérhetők. A déli gyümölcs, még a citrom is elérhetetlen álom volt számunkra. Ebben a miliőben a koreai háború hátrányos , szenvedő lakosságát kellett támogatnunk. Nem beszélve a hátrányos szerződésekről, amit hazánkra kényszeríttettek. Voltak elhibázott gazdasági döntések is. Általános iskolás koromban gyakran kivezényeltek őszi hidegekben kukoricát törni a Tszcs-be. Ez talán nem annyira kirívó, de azt már a helybeliek is megmosolyogták, hogy gyapotszedésre használták az ingyenes diák munkaerőt. A gyapottermelés nálunk enyhébb klímájú országokban is megfelelő tapasztalatok hiányában kudarcra volt ítélve. Más gyermekkori élményekre is kellő derűvel gondolok. Gyakran előfordult, hogy tanítási napokon osztályokat moziba küldték, hogy egy-egy szovjet filmre megfelelő látogatottságot tudjanak felmutatni. Viszont nem volt annyira humoros, hogy néhány játszótársamat eltiltották a templomba járástól, mert a szülei pedagógusok, vagy tanácsi dolgozók voltak. Nyílván a szülők féltették egzisztenciájukat. Megbomlott egy harmónia, amit gyermekfejjel nehezen fogtunk fel.
A lelkesedés november 4-ig tartott. Ezután harcok kezdődtek Pécsett is. Nekünk kollégistáknak kijárást megtiltották. Elkezdődtek a harcok az utcákon, de méretekben sokkal szolidabb, mint Budapesten volt. A testvéremmel motorkerékpárral mentünk haza szüleinkhez, Az úton sok helyen igazoltattak nemzetőrök. Hosszú iskolaszünet következett ezután. Falunkon gyakran keresztül mentek szovjet páncélos konvojok, de lövés egyszer sem dördült el. Nemzetőrök teherautóval jöttek élelmet gyűjteni Budapest éhező lakosságának. Ott, ahol még emberek véreztek el szabadságunkért. Emlékszem Édesapám még a zene hallgatását is megtiltotta a gyász óráiban, csak a híreket hallgathattuk. Mikor visszatértünk az iskolába még hallottuk az ágyúdörgést a hegyekben. Néha sztrájkoltak a vasutasok, bányászok, de lassan ezek is elmaradtak. Még a villanyoszlopokra mi is lopva odafirkantottuk a MUK-ot ( mármint márciusba újra kezdjük), de valójában meg sem mertünk mukkanni. Éreztük, hogy hosszú sötét alagút fog következni a forradalom leverését követően, s a terror a halvány reményt is kilátástalanná tette. Hisz mindenki reakciós ellenforradalomról beszélt, ellenkező esetben retorzióval kellett számolnia. Így oktatták később a történelem órákon is. Önéletrajzunkban elvárták ’56-hoz való hozzáállásunkat, s negatív viszonyulás további sorsunk meghatározója lehetett. Néhányan az osztálytársak közül tiltakozásul kopaszra nyiratkoztak, én csak rövidre vágattam a hajam. Volt egy osztálytársunk, akit az eseményekben való fegyveres részvétel miatt több éves börtönre ítéltek, de másfél évvel később kiengedték. Voltak társaink, akik Jugoszláviába disszidáltak, de nemsokára visszatértek. Ők (mint később hallottam) segéd munkából tengették további életüket, és hosszú évek rendőri meghurcoltatása várt rájuk. Néhány tanárunk burkoltan szimpatizált a forradalommal. Ezt nyíltan nem tehette, féltve állását. Egy magyar tanárunk ilyen volt. Szigorú volt, de kedveltük. Mivel a magyar himnusz éneklése ekkoriban tiltva volt (kivétel talán a templomokat), ezért a finn himnuszt elénekeltette minden nyelvtanóra elején. Minden szerda reggel felcsendült osztályunkban: Oi maamme, Suomi, synnyinmaa! Soi sana kultainen! (Földünk, földünk, ó hazánk, Messze hangzik a drága név! )
Akkor még nem reméltük, hogy életünkben változás áll az események megítélésében., hogy az élményekről szabadon írhatunk. Számunkra, akik szemtanúi lehettünk , mindannyiunk eltemetett álmainak megvalósulását láttuk a történésekben Az eseményekben való részvétel kitörölhetetlen kellemes emlék maradt mindmáig. Különösen megédesíti az emlékeket, hogy akkor még fiatalok voltunk tele tettvággyal, optimizmussal. Az utánunk következőknek ez már csak történelem, szerencsére.
|
|
|
- October 20 2009 10:29:56
Kedves Molnár József!
Nagy érdeklődéssel és figyelemmel olvastam végig 56-os visszamelékezésedet. Ahogy a végén is írod, ez már az utánunk jövőknek történelem.
Az igaz, - mint már írtam is egy hozzászólásomban -, hogy én 56-ban csak még 3 éves voltam, de éltem már akkor. Viszont azokról a történésekről, amikről Te is írtál, azokról csak később hallottam szüleimtől, és tanultam a történelem könyvekből, de mint utólag kiderült, nem azt tanították nekünk, ami a valóság volt.
S mivel az idők folyamán oly sok mindenről kiderült, hogy nem úgy volt, ahogy a történelemkönyvekben állítják, én megmondom őszintén, nem szerettem, és ma sem nagyon kedvelem a történelmet. Azokat az írásokat ezzel szemben szeretem, amik nem ferdítik el a valóságot, hanem ki merik mondani az igazságot.
Örülök annak, hogy olvashattam részletes írásodat!
Üdv.: Torm Zsuzsanna
 |
- October 21 2009 20:26:21
Kedves Zsuzsa!
Örülök, hogy olvastad, s reagáltál írásomra. Szerintem a több évtizedes elhallgatás, tilalom miatt jó, hogy felelevenitik egyesek az élő történelmet (akinek ez valóban élő volt). Már csak azért is, hogy utódaink megismerjék a történeket, mert emlékezés nincs jövendő.
Üdv.: Molnár József Bálint |
- October 26 2009 08:18:39
Én szeretem a történelmet,mindig is jó voltam belőle.Az a baj,hogy úgy tanítják amilyen rendszer éppen van.Sokszor összemosnak évtizedeket.
Űdv:Gyula |
- October 29 2009 19:47:05
Kedves Jómolnár!
Elgondolkodtam, milyen másként élték meg ezt az időszakot a különböző korosztályok. Az akkori lelkes fiatalság úgy, ahogy Te leírtad, mi gyermekek meg úgy, ahogy a "Kártyavár" című írásomban korábban közöltem. Tisztelem a jóravaló törekvéseket, és Téged is, hogy ezt így megőrzöd szívedben. Kár, hogy ilyen vége lett.
Üdvözöllek: Mária |
- November 01 2009 12:49:44
Kedves Jomolnar, gratulálok írásodhoz! Tudod, az ilyen visszaemlékezésekben legtöbben a maguk érdemeit, bátor helytállásukat emelik ki és ki tudja, milyen megtoldásokkal. Nos, én negyedikes gimista voltam akkor és az elsõ estét a Parlamentnél, majd pedig a Rádiónál töltöttem. Szörnyû dolgokat láttam. Fegyver nem volt a kezemben. Már okt.24.-étõl akkori legjobb haverommal a Bem laktanyába mentünk, mert a papája annak volt a fõparancsnoka. Ez a díszörség laktanyája volt és hiába, nem tudtak löszert adni a felkelöknek. Viszont a papát hamarosan elvitték az ÁVÓsok, majd pedig az oroszok. Hónapokkal késöbb engedték el s minden napért kapott 100 Ft. kártérítést. Persze belerokkant, a családja is megsinylette, soha többé nem dolgozott.
Ahol én élek (Svédo.) az ötvenedik évfordulón a Magyar Államtól minden 56-os automatikusan kapott egy emlék-kitüntetést forradalmi hõsiességéért. Erre lenne néhány gondolatom, de mi értelme? Én (családommal) 80-ban jöttem ki és nem "regéltem" a szörnyûségekrõl.
Megismétlem: örülök, hogy ilyen tárgyilagosan írtál azokról az idõkrõl!
PiaNista |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. April 27. Saturday,
Zita, Mariann napja van.
Holnap Valéria napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
