|
 Vendég: 3
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,202
|
|
Egy rendhagyó útleírás az Isten nyilai között, avagy a titok valóban működik c. könyvemből
Repülni élvezet!
„Vágyakozó gondolataidat változtasd erőteljes akaraterővé!
Változtasd meg magad lassan és jókedvvel.
Körülményeid azonnal megváltoznak, el sem tudod képzelni, mennyire.”
Sri Chinmoy
Végre eljött a nagy nap. 45 éves vagyok és még nem láttam repülőteret sem, nem hogy repülőt! 2006. július eleje van. A gyerekeim vittek ki a reptérre. Csetlő-botló lépéseim az utazás folyamán mosolyra késztettek, mert ismerve a peches énemet, - tudtam -, semmi sem fog simán menni.
Már Pesten dugóba kerültem, épp csak kiértünk időben a repülőtérre. A két órás várakozás pedig további két órával nőtt, amikor kitört a pánik. Egy arab házaspár is utazni készült, vagy azért volt a cécó, mert tartottak valami terrorista akciótól, vagy pedig különleges elbánásban kellett őket részesíteni, nem tudom, de hogy kétórás késéssel indult el a gép, az biztos! Már a repülőn számoltam az időt, hogy perceken múlik, hogy New Yorkban elérjem a csatlakozást a késés miatt. Bizony a landolás után nagy rohanás következett, megtalálni a csomagokat, túlesni a beléptetésen, feladni a csomagokat, és megtalálni a megfelelő a kaput, ahonnan az orlandói gép indult. S mikor mindez megvan, beállni a sorba, és ekkor közlik, hogy a repülő már két perce elment! Le sem tudom írni ezt az érzést, a megdöbbenés, a meglepetés, a tehetetlenség, a szerencsétlenség keveréke, és áldom a sorsot, hogy nem pánikoztam be.
Előttem egy orosz cserkészcsapat állt a sorban, s hallhatóan, láthatóan balhéztak a személyzettel. A meglepetés és a tehetetlenség érzését felváltotta a kíváncsiság, és érdeklődő nézőjévé váltam a történteknek. Nem gondolkodtam azon, hogy most mi lesz, hogyan tovább, nyelvtudás és pénz nélkül, hogyan jutok el az utazási célomhoz. A párbeszéd az oroszok és a személyzet között meghozta az eredményt, mert közölték, hogy a repülő még nem ment el, újra összekapcsolódott a terminállal, és a csoporton kívül még néhányan beszállhattunk a gépbe, ahol a személyzet üdvrivalgásra bíztatta az utasokat, hogy köszönjük meg az orosz cserkészeknek, hogy a gépen lehetünk! Ki is tört a hipp-hipp hurrá…
Nem volt egyszerűbb a visszaút sem. Most így visszagondolva már mosolygok a történteken, és valahol büszke is vagyok magamra, hogy nagy lelki nyugalommal intéztem a dolgaimat. Azzal a feltétellel vállaltam két bőröndöt, ha nem kell New Yorkban felvenni a csomagokat. Amikor több órai várakozás után próbáltam bechekkolni, akkor derült ki, hogy még is fel kellett volna venni a csomagokat, Orlandóban ugyanis elírtak valamit. A terminálra már nem engedtek vissza, autók, buszok, taxik között botladozva kerestem meg azt a helyiséget, ahol a gazdátlan csomagok voltak. Már a kezemben volt a szótár, hogy próbáljam a reklamációnál elmagyarázni a problémámat, amikor egyszer csak magyarul szóltak hozzám. Ez az Isteni gondviselés! Tudtam, hogy mindig jöhetnek nehézségek, ám sosem hagynak magamra. Most is így történt, rendkívül nyugodtan, pánik nélkül, idegesség nélkül éltem meg a helyzetet. Percek alatt meglettek a csomagok, és még ahhoz is kaptam segítséget, hogy helyben feladhattam a bőröndöket, nem kellett több száz méteren keresztül cipelni a járműforgalom közepette. A megfelelő kapuhoz érve meglepődve tapasztaltam, hogy több magyar szót hallok, mint angolt. Több emberrel is beszélgettem, míg várakoztam, és ismét sok sorsot megismertem. Pl. Egy nő ötvenen felül férjhez ment az USA-ba és öt év után most jött először haza. Vagy egy misszionárius és családja bevásárló körútja az USA-ban. Érdekesnek találtam, hogy valaki azért megy az USA-ba, hogy a rokonlátogatás mellett, minden holmit ott vegyen meg a gyerekeinek, s ezt majd minden évben megcsinálják. Meglepődtem azon, hogy ott olcsóbban tudtak ruhákat, eszközöket beszerezni, mint ha itthon vennék. Nyilván ott is meg kell keresni azokat a helyeket, ahol olcsóbban lehet vásárolni, ám abban igazuk van, hogy talán az ottani termékek minősége jobb. Mert hol vannak ma már a minőségi magyar ruházati termékek? A kínai piac tönkretette, vagy elérhetetlenül megdrágította a magyar árukat. Jó példa erre, hogy épp ma mostam kéz között egy fekete trikót és egy fekete farmert. Egyáltalán lehet még olyan terméket kapni, ami nem fog? Mert úgy is megfogta az új nadrág a kezemet, ha csak végig húztam rajta. Az USA-ban is szinte minden kínai, ám a minőség az ottani és a hazai között nagyon nagy!
Két év múlva már rutinosnak éreztem magamat, amikor ismét repülni készültem. Eldöntöttem, hogy bármiféle malőr is lesz, nevetni fogok rajta.
Beálltam a sorba, hogy a csomagot feladjam és kérjem a beszállókártyát. A malőrök jöttek is sorban, hiszen már a csomagnál is gond volt, szerintük fizetnem kell érte, mert a neten rendelt jegyen nem egyértelműen van feltüntetve, pedig súlyhatáron belül volt. Ötezer Ft-ba került, amit még rá kellett fizetni.
Azért ha már a Titokról beszélünk, akkor itt bizony bevonzottam azt is, amit nem kellett volna! Sajnos úgy álltam neki valaminek, hogy előre elhatároztam, hogy lesznek malőrök. Bizony tanulni kell, hogy mire gondolunk! Ha arra gondoltam volna, hogy nem lesz semmilyen bonyodalom, kellemetlenség, akkor nem is lett volna. Az esetemben csak azt értem el, hogy szerencsésen jöttem ki minden problémás esetből.
Ferihegy 2-őn, miután búcsút vettem a gyerekeimtől, a megfelelő kapunál várakoztam, s az üvegen kinézve néztem a repülőgépeket, és elképzeltem, hogy hamarosan ismét egy gépmadáron ülök majd, majdnem napra pontosan két év múlva az USA út után.
A repülőn, tanulva a korábbi út tapasztalataiból bekaptam egy Orbit rágót, s bedugtam a fülemet is, és vártam, hogy a gép felemelkedjen a földről, amely hamarosan neki is lódult, s amikor a kerekek már nem gurultak, éreztem, ahogyan a gép egyre magasabban repül, és azt is, hogy nincs semmi bajom, élvezem a repülést! Nem ablaknál ültem, de néha kilestem a pici ablakon és láttam a magasból tovatűnni Budapest nevezetességeit és a Duna kanyarulatait.
Szóba elegyedtem a mellettem ülő fiúval, aki szintén egy spanyol szigetre utazott, és örömmel tapasztaltam, hogy a huszonévesek között is vannak felvilágosult, nyitott emberek! Előfordult, hogy én is foglalkoztam tenyérjóslással, de csak amennyire az önismeretemhez kellett, arra ritkán vállalkoztam, hogy mások tenyerében olvassak. Egymás mellett volt a kezünk. A fiú nagy szakértelemmel mesélt a tenyér vonalairól.
- Hallod, ez hihetetlen, mennyire hasonlóak a vonalak. – Mondta a srác. – S pont úgy eláll, a kisujjad, vagyis rövidebb, mint a többi, akárcsak nekem, ez azt jelenti, hogy nekünk nagyon meg kell harcolni a sikerért.
- Bizony ez így van. Az én élettapasztalatommal ezt már maximálisan átérzem.
Minden témáról beszélgettünk, és észre sem vettem, hogy a gép már Barcelona felett landol, nem is akárhogy, mert a gép olyan erősen fékezett, hogy ha nem lettünk volna bekötve, az orrunk biztosan súrolja az előző ülés hátulját! A fiú segített egy kis információval is még a további utazáshoz, jól beszélt spanyolul, és kiderült, hogy Budapesten túlkapás volt a személyzet részéről, mert a csomagért még sem kellett volna fizetnem. Kitöltöttünk egy reklamáló űrlapot - vagy visszajön a pénz, vagy nem, legalább megpróbáltam! A csomagok is meglettek, s még sok idő volt a másik járat indulásáig, így ismerkedtem a terminállal. A beszállásnál ismét kifogtam egy kis pech szériát, ugyanis a csomagok már benne voltak az átvilágítóban, amikor épp előttem lekapcsoltak egy marokkói fiatalembert, akinél valamit találtak. A biztonsági őrök kiborították az egész csomagját, s meg is motozták. Én meg csak néztem, hiszen nem tudtam továbbhaladni, míg nem végeztek, közben arra gondoltam, hogy semmi sem megy simán, ám mindig vannak segítő elemek is! Hittem az Isteni gondviselésben, s egész úton éreztem is a segítőkezet végig. Utam támogatott volt, ezt éreztem, el kellett Spanyolországba jutnom!
Úgy látszik, a sors sokszor ismétli önmagát, hasonló helyzetek jönnek az életünkben. - Vajon azért, hogy tanuljunk belőle, vagy, mert meg kell élni ezeket a helyzeteket? Jó kérdés…
A hazafelé úton voltak ismerős útitársak, akik miatt majdnem lekéstük a csatlakozást Barcelonában. Vigyáztam a csomagjaikra, míg ők elmentek dohányozni, szerencsére az utolsó másodpercben odaértek. Ugyanaznap, majdnem ugyanabban az időben, mikor a gépem indult Barcelonából, egy másik gép is felszállt Madridból, amely a felszállás után néhány perccel lezuhant. Hálát adtam, hogy nem az én gépem zuhant le, és elgondolkodtam, hogy vajon miért van ilyen sok repülőszerencsétlenség mostanában. Azt mondják, hogy a repülő a legbiztonságosabb közlekedési eszköz, az is, hiszen sokkal több a közutakon a baleset. Mikor megérkeztem, sokan kerestek, s elmondták, hogy gondoltak rám, és izgultak azon, nem azon a gépen ültem-e. Bár annak az úti célja nem Budapest volt, azonban ezt lehet, hogy nem sokan jegyezték meg, csak aggódtak értem.
Nem olyan nagy dolog a repülés. Most már persze könnyen beszélek, hiszen lett egy kis rutinom, de évtizedekig elérhetetlen álom volt nekem is. Az első utamon, kis tapasztalatlanként nézelődtem, és láttam, hogy üzletemberek, családok milyen gyakran használják ezt a közlekedési eszközt. Látszott rajtuk, hogy otthonosan mozognak a repülőn, ismerik a szokásokat, és úgy használták a laptopot, vagy bármi mást, mintha nem is repülőn ültek volna. Tudom, hogy milyen sok ember csak álmodozik arról, hogy egyszer majd ő is repülőre száll. Sokaknak álom is marad, azért mert nem engedhetik meg maguknak (ez hozzáállás kérdése, mert én sem engedhettem meg magamnak, mégis összejött), vagy pedig még sem vágynak annyira kipróbálni a repülést. Pedig valóban élvezet! Csodálatos érzés, amikor madártávlatból nézzük az alattunk tovasuhanó tájakat, városokat, folyókat. S egyáltalán maga, az az érzés, tudat, hogy repülünk, hogy nincs a biztos föld a talpunk alatt. Hasonló ahhoz, amikor vízen megyek, ám mégis más. Készítettem Floridáról néhány képet a magasból, s több ezer méterről olyan volt, mint egy ember feje, nyitott szájjal. Fantasztikus. Grönland fölött egy kis légi áramlatba került a gép, dobálózott, be kellett kötnünk magunkat, ám nem féltem. Korábban csak filmeken láttam repülőt, vagy repülős sztorikat, de olyan csodálatos érzés volt átélni, hogy valóban a felhők fölött vagyok, hogy azt nem is tudom leírni!
|
|
|
- April 30 2010 08:41:47
Kedves Lena!
Nagyon szívesen olvasom folytatásos írásaidat, ami egyben egy útinaplónak is megfelel, de, ha az egészet elolvasom, akkor az egész életedet láthatom magam előtt.
Azt kell, hogy mondjam, hogy mindenki számára hasznos olvasmány. Gyönyörű érzés lehet a repülés, mert innen lentről sokkal kevesebbet látunk, mintha felülről nézünk lefelé.
Csodálatos a csillagos ég is, de biztos vagyok benne, hogy Földünket fentről nézni talán még csodálatosabb! Örülhet az, akinek ez megadatik, s az még jobban, akiknek többször is.
A repülős filmeket mindig szívesen nézem, és végigizgulom, mert legtöbbször jó a vége. Olvastam már mások repülős útjait és kalandjait is, de másoknál is az volt a legszebb érzés, amikor a repülőgép Magyarország légterébe ért és a leszálláshoz készülődtek. Biztosan, Te is így voltál vele.
Örülök, hogy ilyen szépeket olvashatok! Továbbra is sikerüljön Neked mindig csak a jót Magadhoz vonzani!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. April 26. Friday,
Ervin napja van.
Holnap Zita, Mariann napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
