|
 Vendég: 5
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,202
|
|
Modern szamurájtörténet....
A szamuráj fia nem volt rossz tanuló.
Szorgalmasan tanult, noha nem éppen zökkenőmentesen, de a nehézségei nem a lustaságából származtak. A szamuráj fia igyekezett, törekedett a szép eredményekre, rengeteget készült, tanult, kirítt buta, nagyszájú osztálytársai közül.
Egész egyszerűen nem volt mindenhez tehetsége.
Irodalom, történelem, anatómia, földtan, költészet, zene... Ezekben jeleskedett.
De a számtan... A számtannal gondjai adódtak.
Egyrészt, nem látta túl sok értelmét. Ez ugyan nem akadályozta szorgalmában egy cseppet sem, de mégis zavarta. Nem tehetett róla. Egyszerűen nem értette, hogy mi hasznát veheti a számok tudományának.
Azért igyekezett.
Nehezen ment, nagyon nehezen. Az alapokkal még nem akadt gondja, de később... Egyre problémásabbnak találta az egész tantárgyat.
Az se segített, hogy az oktatója szigorú volt, és cseppet sem igazságos.
Ez idáig azért csak-csak sikerült teljesítenie a szintet.
De érezte: a közelgő újabb vizsga le fogja gyűrni.
A szamuráj fia nem adta fel. Összeszorított fogakkal harcolt: rengeteget gyakorolt, száznyi papírt körmölt telte példafeladatokkal, majd kertészeti munkával keresett egy kevéske pénzt, amiből különórákra is futotta.
A vizsga napja egyre csak közeledett.
A szamuráj fia még keményebb tempóra kapcsolt. Éjt nappallá téve írt, számolt, gondolkodott.
És közben reménykedett.
Oly gyorsan repült el a daruszárnyú idő, hogy mire felocsúdott, már előtte állt fekete-fehéren a gonosz tekintetű vizsgalap.
A szamuráj fia kíváncsian méregette az ellenségét. Igyekezett megismerni szándékait, lelke kuszaságát, hogy összekapcsolván a szálakat az egyenletek tiszta vízfolyássá váljanak.
Aztán nekiállt írni.
Írt, írt, és írt, sercegve járt a lúdtolla. Önbizalma nőttön nőtt.
A vizsga végét jelző homokórára pislantott. Még volt ideje bőven.
És befejezte. Diadalittasan letette a tollát. Majdnem tíz percig kellett még néma csendben ülnie a vizsga végeztéig.
A vizsgáját nézte. Az mintha sértődött képet vágott volna.
- Mihaszna szamurájfiú. Nem volt jogod megoldani engem – mintha csak ezeket sugallta volna.
A szamuráj fia csak mosolygott. Karjait keresztbe tette. Mézédes öröm töltötte el a lelkét. Megcsinálta.
Amikor az utolsó homokszem is leesett a homokóra hasában, az oktató sietve beszedte a feladatlapokat.
Mindenki hazament.
A szamuráj fia alig tudott aludni. Az izgalom éles zománcfogai rágcsálták a lelkét. Várta az eredményhirdetést.
Aztán elaludt.
A sikerről álmodott. A büszke mosolyról apja, a szamuráj arcán.
Az álom véget ért, a másnap eljött. A padban ült, izegve-mozogva.
Az oktató berontott, az ajtót becsapta maga mögött, és futtában szétosztotta az eredményeket.
A szamuráj fia csak fél szemmel mert a lapra sandítani.
A szíve egy pillanatra megállt.
Nem hitte el, amit lát.
Kinyitotta mindkét szemét.
Megbukott.
Az eredményjelző lap nevetett:
- Túljártam az eszeden, ostoba szamurájfiú! Én győztem!
Az idő egyre lassúbb folyásán sétált haza.
Apja, a szamuráj a küszöbön állva várta.
Egymás szemébe néztek, és egymás szeméből kiolvasták a másik gondolatait.
A szamuráj fia félt.
A szamuráj apja nem volt dühös, csak csalódott.
Eltűnt a házban, majd kisvártatva visszatért.
A fia kezébe egy gyönyörűen megmunkált tantót nyomott. A kispenge markolata cseresznyeolajjal átitatott fehér kendőbe volt csavarva.
A szamuráj fia sóhajtott.
Letérdelt.
Néhány percig még nézték egymást.
Aztán a szamuráj fia megmarkolta a tantót, a hasfalának irányította, és szúrt.
Felnyögött a fájdalomtól, de a fájdalom hirtelen abbamaradt, mikor apja, a szamuráj, fénylő, edzett acél katanájával lecsapta a fiú fejét.
Aztán már nem volt más, csak a cseresznyevirág illata.
|
|
|
- May 07 2010 17:33:52
Elég nagy mélységbe vitt ez az írás.  Ilyen véget azért nem gondoltam... A vizsga ismerős volt... Eszembe juttatta, mikor a mérlegképesen vizsgáztam számvitelből. Én is úgy éreztem, hogy jól sikerült, sok embert segítettem át a vizsgákon akkoriban, hiszen én már régóta könyveltem, mikor a papírt szereztem róla. Aztán azt láttam, hogy én is megbuktam. Ma se emésztettem meg. Azért vettem a fáradtságot, mikor átvettem az oklevelet, hogy előkerestettem azt a bizonyos vizsgalapot. S rájöttem, hogy csalás v olt az egész, meg hogy a pénzhúzás volt a lényeg, hiszen egyetlen ember sem ment át, ezért nálam csalniuk kellett. Az a tanár, aki javította - át is mentem az út másik oldalára, ha láttam, hiszen egyidős volt velem. A vizsga után 5 évre meg is halt.  Nem én ítélkeztem.
Én előkérném azt a vizsgalapot...
Itt is az öngyilkosság gondolata jött át? Ugye valóban túl vagy már ezeken a gondolatokon?
Szeretettel. Léna |
- May 07 2010 17:38:00
Ez kivételesen nem depis - bár szomorú.
Kicsit groteszk tükörbe fordítottam a szamuráj hagyományt, de félreértés ne essék, a kultúrájukat tisztelem, és nem akarok ezzel senkit se megsérteni. |
- May 07 2010 21:45:11
Hamarost. |
- May 08 2010 12:25:22
Én nem döbbentem meg!Az írásod fokozatosan felkészített a rituális végre!Szerinten egy egy kudarcnál Mi is harakirit ejtünk magunkon,mondjuk legalább is lélekben és itt nincs módjuk a beleknek a térdünkre omlani.. de kihasítunk magunkból mégis valamit, valami meghatározatlant.Egy dramaturg felkészültségével építetted fel azt a novellát a katarzisig,kiváló teljesítménnyel... |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. April 27. Saturday,
Zita, Mariann napja van.
Holnap Valéria napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
