Napkorong
Versek fõoldal · Prózák fõoldal · Gyakori kérdések · Szerzõk és verseik · Szerzõk és prózáikJúnius 06 2020 16:28:37
Navigáció
Versek fõoldal
Prózák fõoldal


Gyakori kérdések
Szerzõk és verseik
Szerzõk és prózáik
Kapcsolat
Alapszabály
Szerzõdés
Online felhasználók
Vendég: 4
Nincs Online tag

Regisztráltak: 2,197
Nem aktiváltak: 0
Tagjainkról-tagjainktól
- Weboldalak
- Saját fotóalbumok
- Pályázatokon elért eredmények
- Saját kötetek
- Megjelenések antológiákban
- Tagjainkról mindenféle
Fórumtémák
Legújabb témák
Asszociáció.
Két rímelõ játéka
Szerelem
Anagramma
Minden ami jó... :)
Legnépszerűbb témák
Asszociáció. [10201]
Szótaglánc. [8524]
Földrajzi-né -l... [7724]
MÜFORDÍTÁS [4923]
Szerelem [3569]
Napkorong pályázat nyertesei.
Drogmentes életért
Hurrá nyaralunk!
Küldetésem van
1848-as szabadságharc
Pályázatok
Nem fizetõs pályázatok
Pályázatfigyelõ
Pályázatok
Online rádió
Lépésrádió online
Lépésrádió - Egy lépéssel közelebb hozzád
PageRank mérõ
Google PageRank
Ábrándok egy kávéházban









Itt fekszem. Itt fekszem darabokban, összetörve, megszégyenítve, megaláztatva. Fekszem akárcsak egy semmit ér?, elhanyagolt tárgy, amire már senkinek nincs szüksége, s amit már rég a szemétdombon látnának szívesen. Fáj, hogy szétzúztak, hogy nem becsültek meg sem engem, sem pedig az álmaimat. Hogy semmibe vettek, s hogy látnom kell elguruló darabjaimmal, ábrándozásaim is szertehullnak, megsz?nnek, mintha sohasem léteztek volna. Most látom csak az emberek gyarlóságát, nem gondolnak magukon kívül másra és annak az életét teszik tönkre, aki talán a legjobban tör?dött velük. Azokét, akik csupán azért éltek, rövid ideig ugyan, hogy egy csipetnyi boldogságot csempésszenek szürke, mosolymentes mindennapjaikba.
Én is csupán egy lehet?séget akartam, hogy valakinek vidámabbá varázsolhassam néhány órára is az életét. Hogy megmutathassam, a világon vagyok, és én sem áhítozom másra, mint egy kis figyelemre. Hogy bebizonyítsam, kicsiny termetem ellenére, mégis óriási dolgokra lehetek képes: Mosolyt csalni egy idegen ember arcára. De most már kés?, minden elveszett.
Pedig ez a nap sem különbözött a többit?l. A Nap ugyanolyan ólomsúllyal kelt fel a várost körülvev? dombok közül, mint a télnek minden más napján. A reggelt hirdet? fénysugarak éppolyan lassan szöktek be a kis konyhába, mint tegnap, vagy azel?tt és azel?tt.
Éreztem, hogy a ma is unalmasan, új élményekt?l mentesen zajlik majd, magányosan a sötét polcok árnyékban, arra várva, hogy végre észrevegyenek. Ismét a nyüzsgés és a munka iránti vágy foglalkoztatott, de mint mindig, most is csak tartalék voltam, s egyedül, a gondolataimmal összezárva töltöttem végtelennek látszó, hosszú óráimat.
Vágyakozva figyeltem a fel-alá rohanó pincérek szorgos lépteit, s velük együtt társaim elégedettségét. Velük akarok lenni, ott akarok lenni közöttük. Én is nevetni szeretnék és átélni azokat az izgalmakat, melyekb?l ?k minden egyes nap részesülnek, hogy aztán azzal a tudattal hajthassam álomra a fejem, hogy mar30; igen ma én is tettem valamit. Valamit, ami mások érdekeit szolgálja, amivel elérhetem, hogy engem is hasznosnak és értékesnek tartsanakr30; De senki nem hallotta meg érzéseim feltörekvésének zaját. Egymagamban voltam. Én és a végtelen elégedetlenségem.
De aznap este, valami, valami egészen más lett. A nyüzsgés, mintha kétszer akkora lett volna, mint az átalagos szombat estéken. A színes kabátok, melyek rohanó embereket takargattak, csak úgy áramlottak be az ajtón. Követni sem tudtam tekintetemmel a tömegb?l összegy?l? lavinát, nemhogy megszámlálni ?ket. Csak jöttek és jöttek. Kicsik, nagyok, vidámak, komorak, n?k, férfiak, akik hol párban, hol pedig magányosan telepedtek le egy-egy ital társaságában.
Néhol el-elkaptam némi morzsát különféle párbeszédekb?l: politikáról, szerelmi konfliktusokról, az aznapi TV m?sorról, s?t még azt is megtudhattam, hogy egy mogorva bajuszos embernek tegnap meghalt a szomszédja.
Egy másik, kissé id?söd? ember, unokájával sétált a pulthoz, hogy kávét és forró csokit rendeljen, majd megmutathassa a kis gyermeknek, miként kell szépen, illedelmesen süteményt enni egy kávéházban.
Tovább nézel?dtem, figyeltem a mozgást, a sürgést, ahogy pincéreink folyamatosan csak arra törekszenek, hogy senki ne várakozzon túl sokáig a kávéjára.
S ekkorr30; ekkor belépett egy pár az ajtón. Egy magas, jókép? ifjú, óriási igéz? kék szemekkel és sármos mosollyal. Léptei magabiztosságot és egyben bizonytalanságot is sugároztak. Láttam rajt, hogy még soha nem járt itt azel?tt, s így nem tudja, hogyan és miképp viselkedjen.
Ám, amint megláttam a kezében tartott másik kéz tulajdonosát, rájöttem, hogy honnan van az a nagy önbizalom hullám.
A lány gyönyör? volt, az arcát, mintha angyalok selyemb?l sz?tték volna, s a szemei ugyan úgy ragyogtak, mint a kés?i holdfényben megcsillanó gyémánt.
Azonban valami megtörte szépségétr30; azt hiszem egyfajta nyugtalanság ült ki az arcára, s ezt támasztotta alá a folyton kabátját igazgató bal keze.
Leültekr30; Mindketten kávét rendeltek, ám a pincér s?r? elnézéskérés közepette elmondta, hogy várakozniuk kell, ugyanis telt ház van.
És abban a pillanatban történt életemben a nagy változás. A szekrény ajtaja kinyílt, s egy kéz siklott be rajta. Újabb csészéket pakolt a megüresedett tálcára és velük együtt én is ott találtam magam.
Ujjongtam, ugráltam örömömben. Végre, a kis Csészi is használható valamire. Végre bebizonyíthatom, hogy én is érek annyit, mint akármelyik hozzám hasonló kávéscsésze ebben az öreg, ódivatú kávéházban.
Elkapott az izgalom láza, hogy vajon, melyik asztalra kerülök. Vajon, melyik ember napjába csempészhetek egy kis melegséget?
A tálca magasra lendült a pult fölött, s olyan gyorsan mozgott, hogy nem is mertem élvezni a látványt, inkább behunyt szemmel élveztem a tálca lendületének sodrását.
Mikor már kimertem nyitni a szemem, hiszen biztos talajt éreztem a lábam alatt megpillantottam ?ket. A fiút és a még mindig a kábát ujjával babráló lányt.
Boldognak t?ntek, ám, ahogy minél hosszabb ideje fürkésztem ?ket, egyre biztosabb voltam abban, hogy az el?bb említett jelz?t inkább csak a fiatalemberre mondhatom.
Beszélgettek, s ahogyan ki tudtam venni az évfordulójukat ünnepelték ezen a kis helyen. Egy éve pontosan ebben a városban ismerkedtek meg, és akkor elhatározták, hogy egyszer biztosan betérnek ebbe a barátságos, füstös kis kávéházba.
Abban a pillanatban én is velük együtt örültem, és boldogság töltötte el a szívemet, hogy pont erre az asztalra kerültem el?ször. Láthatom, miképp lesznek egyedülálló, magányos személyekb?l, összetartó, mindent legy?z? szerelmes párok. Olyan emberek, akik soha nem hagyják cserben egymást és, akik minden nap minden egyes órájában csak a másikra gondolnak.
Ahogy kéz a kézben nézték egymást, láttam rajtuk a fáradtságot. Mindazt a fáradalmat, amit a mindennapos harcok és maga az Élet ragasztott az arcukra. S ugyanakkor tudtam, hogy mikor együtt vannak, mindez mintha már csak egy másik élet keser? emléke lenne. Csupán abban a pár órában, amit együtt töltenek, elfeledik a világ rohanását, fájdalmait és megpihennek egymás karjaiban.
De ekkor megváltozott valamir30; a lány keze egyre szorgosabban t?rögette felváltva a kabát ujját és a saját haját. A leveg? megtelt feszültséggel, s az addigi forró vibrálás, h?vös szell?vé vált, mintha mindig is ott lappangott volna, s csak most tört a felszínre. A hangszínük is váltottr30; Rideg, eleinte cinikusan gúnyolódó, majd egyre hangosabb lett. A szavak csak úgy záporoztak és nemegyszer el?fordult, hogy egymás útjába is akadtak. Sajátjukon kívül egy harmadik férfinév is a felszínre került. Sokat emlegették. A lány lágyan és védelmez?n, a fiú, pedig haraggal és csalódottsággal. Gy?lölettel beszélt, s az eddigi sárm és felszabadultság nyomtalanul elt?nt az arcáról. Helyét a vak gy?lölség és düh vette át, ami nemcsak arcáról, de egész testéb?l sugárzott. Felpattant a kényelmes asztaltól és otthagyta a lányt, egyedül a kávézó forgatagában.
? tovább ült, s csak úgy potyogtak a könnyei, egyre gyorsabban és gyorsabban, majd a halk pityergést elkeseredett zokogás váltotta fel.
Tudta, hogy ? a hibás. Megcsalta szerelmét, s csak most jött rá, hogy mekkorát is hibázott. Sóhajaiból tisztán kivehet? volt a mérhetetlen fájdalom és a reménytelenség. A reménytelenség, miszerint talán soha többé nem látja viszont párját, s talán soha nem élheti át azt a boldogságot, aminek egy éven keresztül részese lehetett.
Sajnáltam. Annyira szerettem volna a fülébe súgni néhány kedves, bátorító szót. Megsimogatni a fejét vagy csak egyszer?en megölelni, azt sugallva, hogy: rnyugalom, nem lesz semmi baj. Minden rendbe jönr1;
De én csak egy kávéscsésze vagyok. Egy piciny kis tárgy, aki csupán segíteni szeretne de, azt sem tud. Mindenképpen tenni akartam érte valamit. Gondoltam egy kis ital felmelegítené, kiábrándult szívét, így közelebb lopóztam, hogy észrevegyen. De ? csak sírt és sírtr30; Még közelebb csúsztam, hátha most már egyértelm?vé válik segít?készségem.
Nem vett észre. Teljesen elmélyedt szörny? gondolataiban. Dühös volt, Istenem mennyire dühös. Csupán saját magát átkozta, talán gyengesége, talán tehetetlensége miatt. Láttam, ahogyan eluralkodik rajta az érzés, és szemeib?l elveszni készül a ragyogás és a szépség. Behunyta szemét, s mikor újra kinyitotta már nem látszott benn semmi csak a színtiszta méreg. Megfogta a fülecském, és én örültem, hogy sikerült észrevetetnem magam. Elégedettség töltött el, hogy végre beteljesedett a kívánságom. Végre én is fontos lehetek valakinek és én is segíthetek. Tudtam, hogy egyszer, akkor is bebizonyítom: érek valamit! S most tessék!
Örömmámorom hamar félbe szakadt. A lány, akir?l azt hittem, hogy mindennél jobban rám szorul, nem viszonozta barátságom. S?t! Nem a maradék italt akarta meginnir30; Nem. Megfogott és teljes lendülettel a fal felé hajított. A szilárdság kicsúszott alólam, s abban a pillanatbanr30; abban az egy pillanatban minden dühét magamon éreztem. Minden csepp haragot, amit az évek során felhalmozott a lelke mélyén. Minden cseppjét magamba szívtam, s így, ilyen érzésekkel csapódtam a gyönyör? színes mintázatú falnak
Fájt. Iszonyatosan fájt. Darabjaim szemem láttára hullottak szét a padlón, azonban egy dolog egészben maradt bennem. A harag és a szimpla csalódottság. Én nem azt akartam, én nem így akartam, hogy vége legyen! Csupán segít? kezet szerettem volna nyújtani egy elesett, vigasztalásra áhítozó embernek. Miért olyan nagy baj ez? Talán valamiféle b?nt követtem el, hogy ezt érdemlem? Mit tettem? Mindössze egy óra jutott nekem a boldogságból. Egyetlen óra egy hosszú életen keresztül és azért is keményen megfizetek! Miért? Miért ilyenek az emberek? Nem becsülik, meg amit megadatott nekik az ég. Behunyt szemmel mennek el a boldogság mellett, pedig csak annyi lenne a dolguk, hogy megemeljék a kezüket, és érte nyúljanak. S azoknak, azoknak a keveseknek, akiknek megadatik, olyan hirtelen dobják el maguktól, mintha egy tüzes, éget? labda lenne, amelyt?l minél hamarabb meg kellene szabadulni. Mérhetetlen a butaságuk. Mérhetetlen.
S most emiattr30; emiatt a felfoghatatlan butaság miatt fekszem itt. Fekszem darabokban, összetörve, megszégyenítve, megaláztatva.
Itt fekszem akárcsak egy semmit ér?, haszontalan, felesleges kávéscsésze.



Hozzászólások
mullerildiko - december 12 2007 04:44:23
Kedves Gefjon, megértelek, te csak segíteni akartál, de nem gondoltál arra, hogy ezt a lányt megalázták s?t ? alázta meg saját magát, és nem talált megértésre ( rajtad kívül) Hogy mért dobot el? Talán azért mert az ember szégyenli a szégyenét, és kiszolgáltatottá teszi az, Ilyenkor a segít?készséget is félre lehet érteni,ez nem biztos hogy butaság... csak büszkeség, és önérzet mert ilyen a megalázott embernek is van... egyébbként a novella jó, és tanulságos. Üdv.: Ildismiley
Hozzászólás küldése
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Felülmúlhatatlan! Felülmúlhatatlan! 50% [1 szavazat]
Nagyon jó Nagyon jó 50% [1 szavazat]
Jó 0% [Nincs értékelve]
Átlagos Átlagos 0% [Nincs értékelve]
Gyenge Gyenge 0% [Nincs értékelve]
Pontos idő
Mai névnapos
Ma 2020. június 06. szombat,
Norbert napja van.
Holnap Róbert napja lesz.
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Kattints ide!

Elfelejtetted jelszavad?
Kérj újat itt.
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni

Manon
06/06/2020 10:15
Szép napot mindenkinek!

KiberFeri
06/06/2020 08:18
Legyen jó hétvégétek!

Helen Bereg
05/06/2020 19:22
Szép estét Napkorong!

Manon
05/06/2020 08:08
Szép reggelt mindenkinek!

KiberFeri
05/06/2020 07:53
Jó reggeltet és jó napot kívánok mindenkinek!

iytop
04/06/2020 20:18
Isten nyugosztalja!

Helen Bereg
04/06/2020 19:04
Szép estét Napkorong!

Manon
04/06/2020 08:29
Szép reggelt mindenkinek!

KiberFeri
04/06/2020 08:08
Jó reggelt kívánok mindenkinek és ne feledjétek a mai évfordulót, amit a "művel nyugat" csinált velünk. Ők most a legjobb barátaink! Ez aztán a reál-történelem!

ElizabethSuzanne0302
03/06/2020 21:01
Őszinte részvétem! smiley

Helen Bereg
03/06/2020 19:28
Szép estét Napkorong!

Gyongy
03/06/2020 12:48
Nyugodjék békében Viola, őszinte részvétem a családjának!

vali75
03/06/2020 10:48
Drága Viola, nyugodj békében, szíved megpihenni tért, ígérem vigyázok nagyon a könyvedre amit küldtél nekem. Isten veled!

PiaNista
03/06/2020 10:20
Farkas Viola testvérével kettesben táncosnôként bejárta egész Európát, rengeteg tapsot kapott. Rengeteg verset írt, sok (talán hét) könyve jelent meg. Isten nyugosztalja.

PiaNista
03/06/2020 10:17
Icuka, köszönjük Viola búcsúztatását.

Archívum
Minden jog fenntartva napkorong.hu 2007-2009.
Powered by PHP-Fusion © 2003-2006 - Aztec Theme by: PHP-Fusion Themes