|
 Vendég: 7
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,202
|
|
részlet...
Gy.
- Igen, én is azt hiszem. Gyere, menjünk tovább!
A kis tavacska egyre nagyobb lett, egészen a falhoz simulva mentek tovább. Egy falépcsőhöz érkeztek, melynek kilenc fokán fellépdelve egy kezdetleges oltárféleség elé értek. Nem fából és nem kőből volt, hanem valami különös anyagból, s nem voltak szabályos szögletes vagy legörbített formák, idomtalan volt, azonban mégis azt sugallta, hogy ott valamilyen szertartást szoktak végezni. Volt a két oldalán két kis ajtó, ami tárolásra szolgálhatott, a teteje pedig olyan volt, mint azaz asztal, amelyet a falfestményen is láttak. Úgy nézett ki, mintha márvány lenne, erezett volt, és a fehér és a bíbor színeiben játszott. Nem volt semmi ülőalkalmatosság körülötte. Az illat, ami hőseinket idecsábította viszont egyre erősebb lett.
Szeréna kinyitotta az oltár egyik ajtaját, ahol egy kerek edény volt, bár le volt fedve, az azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ebből az edényből jött az a torkot kaparó illat, amely most már inkább illatos füstszag volt, mintha égett volna valami.
Közben az északra, a hegy irányába indult három férfi is rátalált egy barlangra, náluk azonban csak egy öngyújtó volt, melynek pislákoló fényénél indultak be a barlangba, azonban úgy döntöttek, hogy ez így kockázatos, ezért visszafordultak, és úgy döntöttek, hogy inkább tovább mennek a hegy magasabb pontjai felé. Nem igazán találták életnek nyomát, ezért egyikük, egy sportos fiatalember felvállalta, hogy mindenféle kötél nélkül feljebb mászik az egyik peremre, ahonnan jól be lehet látni a környéket. A férfi el is indult, társai csodálkozó félelemmel figyelték, ahogyan vakmerően ugrált a sziklákon. Talán negyedóra múlva már azon a kiálló peremen állt, ahonnan három irányba is belátta a vidéket. Közben két társa letáborozott, s míg várakoztak, elszívtak egy-egy cigarettát.
A másik három csapat útja is érdekesnek bizonyult. Két férfi, két nő és egy fiú keletnek ment, ahol egy kis faluba értek. Kedvesen beinvitálták őket az egyik kunyhóba, s ami érdekes volt, hogy bár magyarul beszéltek, érezhető volt, hogy a szavakat furcsa nyelvjárás szerint ejtik. A kunyhóban nyoma sem volt a 21. század civilizációs eszközeinek, valószínűleg az itt élők még nem is hallottak ezekről. Egy idős házaspár élt ott, akik szívélyesen étellel kínálták az odalátogató vendégeket és csodálkozva nézték öltözéküket.
- Köszönjük a vendéglátást bátyám. Meg tudná mondani nekünk, hogy hol vagyunk most, és milyen időt írunk?
- Kedveskéim, ez a mi kis országunk, Hunnia. Földanya havának 17. napja van, Zsigmond urunk uralkodása alatt az 1429-es esztendőben járunk. Most békés időszak van, mert a szibótok már régen jöttek ide a hegyre.
- Kik azok a szibótok? – kérdezte a csapat egyik női tagja, Mariann.
- Ők nem emberi lények, olyanok, mint a mesebeli tündérek, halhatatlanok, és egyre többen vannak. Talán van már húsz éve is, hogy utoljára hallottunk felőlük. Nem sokat tudunk róluk. Békés nép, csak, amikor itt vannak, nagy zajt csapnak, és erős füst szag lengi be az egész vidéket. A szóbeszéd azt tartja, hogy a hegyben tartanak fogva valamilyen lényeket, akik azokat a hangos és velőtrázó sikolyokat adják ki, mintha kínoznák őket, ezért a hegyet nem is nagyon keresi fel senki, az emberek elkerülik. Amikor zajt hallottunk, azt gondoltuk, hogy ők jöttek meg. Néha lejönnek ide, van, hogy ajándékot is hoznak, de ritka, inkább a városba szoktak menni. És maguk kicsodák, és hogyan kerültek ide?
- Mi is messziről jöttünk bácsi, és sajnos nem tudjuk, hogyan kerültünk ide. Úgy néz ki, hogy a jövőből érkeztünk egy vonaton, ami egy olyan közlekedési eszköz, amilyenről maguk még sosem hallottak, s nem is láthattak eddig. – felelte Gábor, a csapat másik tagja.
- Ez hogyan lehetséges? – kérdezte az idős nénike.
- Mi sem tudjuk, erre keressük a magyarázatot és valami megoldást, hogy vissza tudjunk menni az időnkbe. – válaszolta Mariann.
Megköszönték az idős pár vendéglátását, s meghívták őket a vonathoz, és jelezték, hogy előfordulhat, hogy még majd megjelennek itt. Visszaindultak a szerelvényhez, ahová már befutott két másik csoport is, akik hasonlóan szegényes körülmények között élő idős emberekről meséltek a környéken. Zénó csoportja is egy kis faluba vetődött, ott viszont többen éltek, mondhatni már azt egy középkori városnak is. Furcsának tűnhet, de néhány házba be volt vezetve a víz, ami látszott, hogy nem emberkéz műve volt. Az emberek meséltek a szibótokról, hogy amikor itt vannak, mindig barátságosak, és mindig megmutatnak valamit az embereknek, amelyekkel segíthetnek magukon, a megélhetésükön.
A nap már lemenni készült, amikor hegymászó barátunk visszatért két társához, és elmondta, hogy minden irányba településeket látott, viszont régi stílusú építkezés volt a falvakra jellemző. Délre egy kicsit nagyobb település feküdt, ahol már volt egy-két emeletes épület is. A város mellett kis patak folydogált, és eltűnt egy kisebb domb mögött. Ez a hegy a legmagasabb látótávolságon belül, az, hogy mi van a hegy mögött, az viszont nem volt látható. Úgy döntöttek, hogy visszaindulnak a többi utashoz. Amikor az ösvény elágazásához értek, vártak néhány percet, majd úgy döntöttek, hogy a két fiatal is majd jön utánuk, ha ugyan már nincsenek a vonatnál.
Már mindenki megérkezett, kivéve Szerénát és Frédit. Zénó irányításával folyt a beszélgetés, és nem volt boldog senki sem attól a megállapítástól, hogy valahogyan visszaérkeztek a múltba. Ilyen talán nem is lehetséges, dehogy mégis itt vannak, az azonban tény. Már lebukott a nap is, és a fátyolos szürkületet felváltotta a fekete sötétség. A csapat bevonult a Büfé kocsiba és ott folytatták a beszélgetéseket, közben aggódni kezdtek a két fiatalért. Úgy döntöttek, hogy várnak még két órát, azután a keresésükre indulnak.
Az eltelt idő alatt hőseink végig a barlangban voltak, s miután elhagyták az oltárt, egy hihetetlenül tágas terembe értek, ahol akár több száz ember is elfért volna. A terem falain különböző rajzolatok voltak láthatóak. Sok volt a mértani alakzat, és néhány helyen ismét felbukkantak azok a különös lények. Frédi közben az órájára nézett, és meglepődött, hogy már nyolc óra is elmúlt, valószínűleg besötétedett már odakinn. A teremből összesen három járat nyílik, ebből egy, amin érkeztek. Mesterséges fény világított meg mindent, ám a forrását nem sikerült megtalálni, csak azt, hogy a terem tetejéről jön, s hogy nagyon magasan van, és a falak olyanok, mintha vezetnék a fényt.
- Szeréna, úgy érzem, hogy vissza kellene mennünk, már négy órája eljöttünk, lehet, hogy a többiek aggódnak! Ha tovább akarunk menni, és mindent meg tudjunk nézni, ahhoz úgyis többen kellünk majd.
- Igazad van. Csak adj még tíz percet. Látod ezt a festményt? Itt is 27 van azokból a lényekből a képen, mint amennyi a tó melletti falon volt. Ez biztosan jelent valamit. S nézd meg ezt a szerkezetet. Nem lehet sehová sem sorolni, de biztosan ezzel közlekednek valahogyan. Látszik, hogy van ajtaja, de nincs kereke, nincs lába. Nem furcsa?
- De igen, az. És te láttad a terem közepén azt a mély vájatot? Olyan, mint ha valami ott szokott volna állni, de az is lehet, hogy valami pinceszerű mélyedést takar. Ezt mindenképpen meg kell majd vizsgálni, csak hozni kell valamilyen szerszámot, de most már tényleg induljunk.
Szeréna is felkészült, ő a rajztömbjét és a ceruzáját hozta magával, és gyorsan lerajzolta a falakon látott alakokat, és néhány mértani ábrát, hátha lesz valaki majd közöttük, aki tud ezekről is valamit. Visszaindultak, előtte azonban Frédi a terem közepére vitt néhány köteget a falak mellett folyamatosan összegyűjtött faágakból. Nem igen volt tudatos, azonban a faágakat keresztformára alakította. Óvatosan haladtak az egyenetlen talaj miatt, s a pocsolya környékén pedig teljesen a falhoz simulva lépegettek, amikor erős dübörgő hangot hallottak a nagy terem irányából. Összerezzentek mind a ketten, és meggyorsították lépteiket. Sűrű sötétség fogadta őket, amikor kiértek a barlangból, a zseblámpa fénye is elveszett benne, az idegen hangot már nem hallották, viszont sietve mentek a vonat felé, amelynek fényei halványan világítottak át az éjszaka sötétjén. Emberi hangokat hallottak, és hamarosan néhány utastársukkal találták magukat szemben, akik épp a keresésükre indultak.
A barlang széles termében közben megindult az élet, megérkeztek a szibótok!
Folyt. köv. |
|
|
- September 23 2010 16:50:44
jó kis utazás...most is éppen Földanya havában járunk... |
- September 24 2010 15:57:07
Kedves Mse, Vali, köszönöm, hogy olvastatok.
Az pedig öröm, hogy a folytatásért Vali elmentél a honlapomra is, majd alszol ma éjjel.
Szeretettel. Léna |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. April 26. Friday,
Ervin napja van.
Holnap Zita, Mariann napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
