Napkorong
Versek fõoldal · Prózák fõoldal · Gyakori kérdések · Szerzõk és verseik · Szerzõk és prózáikFebruár 22 2020 08:08:27
Navigáció
Versek fõoldal
Prózák fõoldal


Gyakori kérdések
Szerzõk és verseik
Szerzõk és prózáik
Kapcsolat
Alapszabály
Szerzõdés
Online felhasználók
Vendég: 3
Nincs Online tag

Regisztráltak: 2,197
Nem aktiváltak: 0
Tagjainkról-tagjainktól
- Weboldalak
- Saját fotóalbumok
- Pályázatokon elért eredmények
- Saját kötetek
- Megjelenések antológiákban
- Tagjainkról mindenféle
Fórumtémák
Legújabb témák
Asszociáció.
Szerelem
Anagramma
Két rímelõ játéka
Minden ami jó... :)
Legnépszerűbb témák
Asszociáció. [10199]
Szótaglánc. [8524]
Földrajzi-né -l... [7724]
MÜFORDÍTÁS [4923]
Szerelem [3565]
Napkorong pályázat nyertesei.
Drogmentes életért
Hurrá nyaralunk!
Küldetésem van
1848-as szabadságharc
Pályázatok
Nem fizetõs pályázatok
Pályázatfigyelõ
Pályázatok
Online rádió
Lépésrádió online
Lépésrádió - Egy lépéssel közelebb hozzád
PageRank mérõ
Google PageRank
Jagi: Történetek és gondolatok a halálról 1. rész
MM
































Jagi: Történetek és gondolatok a halálról 1. rész

Bevezetés

Ha a halálra gondolunk, általában valami baljós érzés fogja el embert. Legalább is a nyugati kultúrában. A haláltól való félelmünkben megtérünk, bűnöket vallunk és imádkozunk. De mi van akkor, ha pont a halál az, ami természetes és normális? Mi van akkor, ha a születés utáni pillanatok már nem az életről szólnak. Nevezzük inkább haldoklásnak? Szépen mutatna a síromon, ha most temetnének el. - Jagos István Róbert. Haldoklott harmichat évet. - Mi van akkor? Semmi. A lényegen nem változtat. Megszűnök létezni ebben a formában. Ha hinni akarom, újjá születek valahol, feltámadok, vagy épp Gammapolis űrváros tisztes polgára leszek, vagy csak egyszerűen elporladok. A halál szerves része életünknek. A legtöbb ember már gyermekkorában szembesül miszter halállal. Nem biztos, hogy épp emberivel, de mindenképp összefut vele. Akár a sarkon, amikor anyu egy elcsapott macska mellett tolja át gyermekét a zebrán. Személy szerint nekem is van / lett pár élményem a halállal. Az következő oldalakon ezt fogom kifejteni.



Az első lépések a halál felé

Az első halálhírt csak a fülemmel érzékeltem. A nagymamám testvére halt meg. Nem is ismertem, tehát nem is nagyon vettem szívemre. De annyit észleltem az egészből hogy ez nem egy vidám dolog. A nagymamám elfehéredett és megtántorodott. Végül is nem foglalkoztam az egésszel. Talán védekező mechanizmus volt hogy egyből elkezdtem játszani a legújabb kisautómmal. Igen, akkor még szerettem a kis autókat. Ma már a nagyokat sem, de a kényelem nagy úr. Csakúgy, mint a halál. Szóval nagymamám nem volt boldog. Ez tetőződött pár nap múlva mikor néhány bácsi kiásott egy gödröt és köteleken beleengedtek egy cicomázott ládát. Nem értettem, hogy minek ez az egész. Aztán rájöttem. Istenke a föld alatt lakik. Ez által arra is, hogy nem is az égben lakozik. Arra gondolni sem mertem akkor még - hiszen csak hat éves lehettem -, hogy hazudtak nekem, inkább arra a megállapításra jutottam, hogy van bizony olyan dolog, amit a felnőttek sem tudnak. A temetés után felmentünk egy idegen néni lakásába és mindenki koccintott. Még mi is, gyerekek. Imádtuk a barackos rónát. Azóta már az is megszűnt, mint oly sok dolog abból a nyolcvanasból. A nagymamám még egy ideig fekete kendőben járt. Majd még láttam párszor felkötnie magára. Nem nevetett - még rám sem - azokban az időkben.

A halállal nem csak úgy léphetünk kapcsolatba, hogy elveszítünk valakit vagy valamit, hanem ha ölünk is. Nem azt mondom ezzel, hogy hidegvérű gyilkos lennék, de igenis öltem. Úgy, ahogy nagyon sokan. Verbálisan és ténylegesen egyaránt. Lelőttük egymást rasszista játékokban. Amikor cowboy voltam, indiánokat irtottam és fordítva. Közben jelszavakat skandáltunk. - Megdöglesz sápadtarcú! - Ez volt a verbális gyilkolás gyerek módra. A tényleges meg az, amikor megkínozva néhány legyet, ugye ilyenkor szárny kitép, potroh kettévágva az örök vadászmezőkre küldtük a szerencsétlen rovarokat. Aztán jöttek a békák, majd a madarak és a csúzli. Valaki képes itt megállni, valaki nem. A fizika szerint minél nagyobb a lendület annál nehezebb megállni. Ezt próbáljuk mesterséges eszközökkel cáfolni, mint mondjuk a fékkel. De amint látjuk és tapasztaljuk, nem mindenkinél működik, esetleg be sem szerelték.

Van olyan gyilkolás, amellyel a szeretetünket mutatjuk ki. Hányszor öltem szerelemből, lovagiasságból én is. Szakítottam szerencsétlent és tettem haldokolva a szeretett nő kezébe. A szeretett nő mosolygott. Fel nem tűnt neki hogy épp most vettünk el egy életet. Mert azt ne gondoljuk, hogy ha vázába tesszük akkor tovább él. Legfeljebb tovább haldoklik.

Az elmúlt harminchat évben tömegével követtem el gyilkosságot. Tudatosan vagy épp tudattalanul. Nagy a valószínűse hogy ez itt most nem ér véget.

Az első fájdalom, ami ért a halállal kapcsolatban az az volt, amikor kerestem a Buksi kutyám. Négy színű korcs kutyus volt. A nagymamám szerint pockos. Nem véletlenül négy színű. Nos ez a kutyus volt az első barátom. Reggeli után mindig vittem ki neki az udvarra egy kis maradékot. A reggeli nálunk nem volt időhöz és helyhez kötött. Mondhatnám elkényeztetett voltam. Akkor és ott ettem, ahol jól esett. Nem egyszer az ágyban, miközben néztem a délelőtti matinét a fekete-fehér Orion készüléken. Sok csatornát nem fogott. Nem is volt mit. Az egyest, a kettest, meg ha tiszta volt az idő, a jugót. Nagyon modernnek találtam akkoriban a tévénket. Érintőgombos volt. A legyek is annak találhatták, mert folyamatosan rászálltak és ezáltal mindig csatornát váltottunk. Azt hiszem ez a tv típus volt először, amely alkalmazta a legyet, mint organikus távvezérlőt.

Szóval reggeli után állok az udvaron és hívom a Buksit. Buksi nem jön. Pedig szokott. Vajas kenyér maradékkal kezemben ballagok le, a fészer mögé. Tudom, ott szokott hűsölni. Ott is volt. Feküdt a fal szélében és a szájából zöld hab szivárgott. Még élt. Szeme megfakulva. Olyan kékesen, hidegen. Ledermedtem egy pillanatra. Nem lehet! Biztos csak múló rosszullét. Nemsokára elmúlik és ugrik rám farkát csóválva.

Buksi többet nem csóválta a farkát. Legalább is a mi világunkban nem. A nagyapámmal készítettünk egy keresztet és leszúrtuk a frissen hantolt földbe. Nagyapám a vállamra tette kezét és csendesen megvárta, míg elbúcsúzom Buksitól. Azt a napot végig zokogtam. Akkor azt hittem az lesz életem legszörnyűbb napja. A hét éves gyermek énem tévedett.



Képletes halálok

A halál egyfajta megszűnés. A kézzelfoghatók (szerves és szervetlen) mellett ott találhatóak olyan fogalmak, mint emlékezés vagy éppen az érzések. Tizenéve láttam egy Stephen King filmadaptációt, ahol a langolierek azaz az idő vasfoga szépen felzabálja a múltat. Már akkor tudtam, hogy az öreg King jó felé tapogatódzik. Én is átéltem már számtalan ilyen élményt. Elég, ha csak arra gondolok, amikor évekkel később visszatértem gyermekkorom színterére, ahol immár az enyészet fogadott. A kertből már semmi sem látszott. A falak és a tetőgerendák rogyadoztak. A halál rothadt szaga terjengett. Még ha képletesen is, de mégis. Úgy éreztem, beleszövi magát az a szag a sejtjeimbe. Az emlékek is fakuló félbe voltak. Csak elmosódott arcokat érzékeltem. Elmosódott érzéseket.

Mindig megdöbbenek azon, hogy tudnak dolgok nyomtalanul eltűnni. De vajon miért ez a döbbenet? Talán attól félek, hogy én is így járok? Igen, lehetséges. Tudom, nem egyedül vagyok így, és azt is tudom, mások szíve is megdobban, ha egy régi fotót lát. Nem kell, hogy személyek legyenek rajta. Elég egy épület vagy egy útszakasz, ami már nem olyan, mint emlékeinkben. Ilyenkor egy furcsa bizsergést érzek a fejemben, amit ahhoz tudnék hasonlítani, mint amikor valami kedves gesztus ér. Olyan szívből jövő. Gyermekként valahogy jóval több ilyen élményben volt részem. Manapság legfeljebb régi képeket nézegetek.



Konkrét emberi halál

Az első embert, akit halva láttam, megrémisztett. Nem mintha ocsmány lett volna, mert tulajdonképpen csak a lábát láttam, de a félelem belém költözött. Attól, hogy a halott az ismerősöm. A félelem lebénított, majd meghányatott. A cipő, amit viselt egy az egyben olyan volt, mint szeretett nagyapámé. Az a tudat hogy nincs többé, teljesen felőrölt. Megtapasztaltam (akkor), még ha rövid időre is, milyen az, amikor itt hagynak bennünket. Az elveszettség az egyik legfájdalmasabb érzések egyike.



Agyvelőben taposás

Imádom a focit. Gyermekkorom óta a kedvenc sportágam, amit ha nem is profi módon, de én is műveltem, amíg a porc le nem vált a térdemről. Az akkori edzőm a Feribá csakis engem okolt, miszerint sohasem melegítettem be. Biztosan igaza volt. No mindegy, azóta csak szurkolok, esetleg ha megittam pár pohár sört (előfájdalomcsillapító) még néha beszállok, ha látok fiatal srácokat, amint a bőrt kergetik.

Viszont amiről itt írni fogok, az még a hőskorban volt. Iskola helyett foci. Nyomtuk a betonon a Gatyáékkal, amikor is egy hatalmas durranásra lettünk figyelmesek. A stadion gondnoka volt az első, aki odaért. Látszódott rajta, hogy nem mindennapi dolog tanúja lett. Az emberek gyűltek és néhányan élő kordont alkottak, hogy legalább mi, skacok ne mehessünk oda. A rendőrök és a mentők már úton voltak. Már messziről hallatszott a szirénájuk hangja. A rendőr és a mentőkocsi is klasszikus volt. Ezerkettes Zsiga, az utóbbi meg Barkas. Látszódott az utasain, hogy azért nem mindennapi dolog történt. Az, hogy valaki öngyilkos lesz a nyolcvanas évek közepén, még nem nagy dolog. Pesten nem. De az én kis városomban még annak számított. Főleg, ha az egyén fejbe lövi magát egy német második világháborús Lugerrel úgy, hogy az agya kirepül a feje túloldalán.

A mentősök nem sokat vacilláltak, mivel felismerték, nekik itt sok dolguk nincs. Helycserés támadás következett. Mentő el, hullaszállító be. Körülbelül húsz perc alatt végeztek mindennel. A helyszín elkerítve, hullások és rendőrök el. A gondnok maradt még ott, meg még mi, néhányan. Olyanok lehettünk, mint a hiénák. Ott köröztünk rendületlenül. Végül a gondnok is elment, s mi végre megnézhettük a helyszínt. Első látásra szegényes volt. Letaposott füvek és bokrok, némi vér és egy kis homokkupac. Mindenki a vért nézte. Én mivel nem igazán bírom, inkább a homokkupacot választottam. Mint minden gyerek, én is szerettem rugdosni a homokkupacokat. Oda se nézve, jó nagyot belerúgtam és azon morfondíroztam, hogy mi ebben az egészben a nagy durranás. Aztán két másodperc múlva rájöttem. Agyvelőn álltam. A Dóda meg sikoltozott, mivel a homokot, s vele némi velőállományt pont a hasára rúgtam. Rohantunk onnan, ahogy csak tudtunk, ki velővel, ki hányással cipője orrán. Ekkor nyolcvanhatot írtak és tizenkét éves voltam. Azt kívántam, hogy egy darabig nem akarok halottat vagy annak maradékait látni. Az óhaj nem teljesült. Talán azért, mert hangosan kívántam.
Hozzászólások
reitinger jolan - szeptember 30 2010 18:12:17
Igen nyomasztó témát választottál, ami nem jelenti azt, hogy nem kell vele foglalkozni.
Jól megírt, érdekesek a történetek is.

Szeretettel Jolismiley
Jagi - szeptember 30 2010 21:16:56
Ez még csak a kezdet!
szoszircsi - október 04 2010 08:24:49
Szia !

Szenzációs írás...hiszen mi mindnyájan az árnyékában élünk, és te ezt olyan természetességgel tudtad megközelíteni, hogy kivételes...
Egészen hasonló élményeim vannak...
Nagyon szerencsés és tudatos az a tagoltság ahogy részekre bontod az egészet...hiszen a halálnak is ezer meg ezer arca van, mint az életnek magának....nagy-nagy érdeklődéssel várom a folytatást...és szívből gratulálok e remek íráshoz...annál is inkább, mert vallom a halálra épp oly tudatosan kellene készülnünk, mint amilyen tudatosan az életet próbáljuk élni...

Nehéz erről beszélni, de mégis kell...és, ha kell...akkor valahogy így...ahogy te teszed...

Szeretettel
szí.smileysmiley
Jagi - október 04 2010 10:32:39
Köszönöm szépen szí. smiley Jó olvasni véleményed a témáról.
Hozzászólás küldése
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
Pontos idő
Mai névnapos
Ma 2020. február 22. szombat,
Gerzson napja van.
Holnap Alfréd napja lesz.
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Kattints ide!

Elfelejtetted jelszavad?
Kérj újat itt.
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni

Helen Bereg
21/02/2020 19:18
Szép estét Mindenkinek! smiley

Gyongy
21/02/2020 12:52
Kellemes délutánt Napkorong smiley

KiberFeri
20/02/2020 08:46
Kellemes napot kívánok, kedves korongosok...

Manon
20/02/2020 08:19
Kellemes csütörtöki napot Napkorong!

hzsike
19/02/2020 18:35
Szépséges estét mindenkinek! smiley

Helen Bereg
19/02/2020 17:16
Szép estét Mindenkinek! smiley

KiberFeri
19/02/2020 08:28
Kellemes jó és Reményteljes reggelt kívánok minden kedves lakótársnak és olvasónknak!

Helen Bereg
18/02/2020 20:05
Szép estét Mindenkinek! smiley

Gyongy
18/02/2020 13:46
Kellemes, szép délutánt Napkorong smiley

KiberFeri
18/02/2020 11:34
Nagyon kívánom, hogy kellemetes napotok legyen!

nagygabi
17/02/2020 23:04
Nagyon szépen köszönöm kedves Ica! Nagyon szuperul kitaláltad. Bevallom,nekem sosem sikerült még saját fényképet feltennem ide.Puszi Neked!:-D

Helen Bereg
17/02/2020 19:48
Szép estét, jó éjszakát Korongosok! smiley

nagygabi
17/02/2020 16:34
Szép estefelét mindenkinek -e helyen! :-)

hzsike
17/02/2020 13:50
Szépséges napot mindenkinek! smiley

Gyongy
17/02/2020 12:38
Szép napot Napkorong smiley

Archívum
Minden jog fenntartva napkorong.hu 2007-2009.
Powered by PHP-Fusion © 2003-2006 - Aztec Theme by: PHP-Fusion Themes