|
 Vendég: 7
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,200
Nem aktiváltak: 0
|
|
Régen történt. Nagyon régen, amikor még Egerváry Vadászlapja járt azoknak, akik éppen olvasták, és többek között Jurán Vidor számított az ígéretes vadászírók egyikének. Fönt, Selmecen, a békében alvó kisvárosban, ahova csak az akadémikusok hoztak életet, no meg időnként a kamaszok borzolták fel a szülők idegeit. Mint ebben a történetben is…
Gy.
RÉGI TÖRTÉNET
Régen történt. Nagyon régen, amikor még Egerváry Vadászlapja járt azoknak, akik éppen olvasták, és többek között Jurán Vidor számított az ígéretes vadászírók egyikének. Fönt, Selmecen, a békében alvó kisvárosban, ahova csak az akadémikusok hoztak életet, no meg időnként a kamaszok borzolták fel a szülők idegeit. Mint ebben a történetben is…
*
Géza, a család legidősebb fia elgondolkozva baktatott hazafelé. Gondolataiban nem annyira a délelőtti dolgozat motoszkált – afelől nyugodt volt, hogy komolyabb hiba nincs benne, – hanem az időjárás keserítette el. Nem mintha rossz lett volna. Nem. Sőt! Túlságosan is szép idő volt. Havas, verőfényes december. Bent a városban is fél-szárig ért a hó, s milyen lehet az erdőben? Rágondolni is szívfájdalom! Ilyen időben egy rendes embernek az erdőn a helye, puskával a kezében, lehetőleg vadkant nyomozva, nem pedig az iskolapadban! Hogyan is lehet egy gondolattal összehozni Vergiliust és a vadkant, vagy akár csak az algebrát és a fenyőrigót?! Ezért is választotta hazafelé a Botanikus Kert járatlan útjait, hogy legalább az erdő illúziója meglegyen.
Mert vadászatról szó sem lehet. Először is, mert a három fiútestvér fegyvertára csak a flóbertig terjed. (A lányoknak persze az sincs, de hát ők nem is akarnak vadászni. Szerencsére. Pedig amúgy sportosak, mert az idősebb hölgyek megbotránkozására egyedül járnak szánkázni…) Másodszor, mert a nagy puskával csak Apa jelen-létében szabad lőni, és akkor is csak célba. És harmadszor: Apa megmondta, hogy vadászjegy pedig érettségi előtt nincs! (Ebben benne volt a szülői önvédelem is, mert ha a legidősebbnek megengedik idő előtt, a két kisebb is előáll hasonló óhajjal…) Dehát a nagy puska különben is Apa szobájában van elzárva…
– Fitalúr! – zökkentette ki egy váratlan suttogás gondolataiból. – Fiatalúr!
Körülnézett. Ez csak Zsiak lehet, ő töri így keresztbe mindhárom általa ismert nyelvet: a magyart, a németet és a szlovákot. Valóban ő volt, az egyik fa mögül integetett izgatottan.
– Tessen idegyünni! Mondom valami!
Zsiak (az anyakönyvben állítólag Zsák alakban szerepelt a vezetékneve, ha igaz) tiszte szerint főiskolai altiszt volt, ám nyugodtan tekinthető kvietált vadorzónak, akit megtérésre – rossz nyelvek szerint – csak bizonyos sebesülései késztettek. Ő maga korára és derékfájására hivatkozott, ami igaz is lehetett… Mindenesetre nyom-olvasói tudását az „urak” is igénybe vették időnként.
Géza sietve és idegesen lábalt oda a töretlen hóban. Érezte, hogy valami rendkívüli készül.
– Öreg Kan itt tanyázni fenyvesben, Vöröstónál! – hadarta Zsiak.
Gézának felcsillant a szeme. A sokat zaklatott városkörnyéki erdőkben komolyabb vad nem nagyon akadt. Az Öreg Kan (így, nagy kezdőbetűvel) a városi vadászterület legendáinak egyike volt. Nem akadt még olyan szavahihető ember, aki látta volna. Csak a nyomát. Azt a hatalmas csapát…
Zsiak viszont jelen időben sohasem hazudott…
Géza mégis reményvesztetten nézett rá.
– Kimennek az urak?
Az „urak” a főiskolai tanárokat jelentette. Az Öreg jelenlegi tartózkodást helye az ő vadászterületükre esett.
– Á, Urak nem menni! – legyintett felsőbbségesen Zsiak. – Van, aki fél, arra nem is megy. A többi meg vizsgáztat. Nem ér rá!
– Hát majd kimennek utána! – vélte Géza, aki még mindig nem értette (vagy nem akarta érteni?), hogy az öreg hova akar kilyukadni.
– Addigra Öreg Kan elmegy! Elfogy tölgyesben makk, elmegy ő is! Most még itt van. Éjjel eszik tölgyes-bükkös, nappal alszik fenyves. Most kell kimenni!
– No de kinek?
– Hát Fiatalúr meg én! – vágta rá Zsiak diadallal. – Én keresem nyom. Fiatalúr hozza puska. Aztán Bumm!
– De hát ez vadorzás… – védekezett Géza, ámbár érezte, hogy milyen igaz is a mondás arról a bizonyos Katóról meg a táncról…
– Á! – legyintett fölényesen Zsiak. – Ez más! Fiatalúr papa lenni Professzor, tag a társaságban. Fitalúr volt ott máskor is. Fiatalúrnak szabad menni oda puskával is. Én csak olvasni nyomot…
– Jó, jó, de ki fog lőni?
– Hát én! – vágta rá diadallal és minden logika nélkül Zsiak. – Lőttem én már vaddisznó! Holnapután iskolában szünet, én meg hallottam, hogy Professzor Úr aznap vizsgáztat…
Géza elvesztette a fejét, annyira vonzó volt a dolog. Csak arra tudott rákérdezni, ami elejétől foglalkoztatta.
– Mit mondott, hogy hol van a kan? Vöröstó…?
Merthogy Vöröstó nem volt arrafelé.
– Hát lenni Vöröskúttól lefelé, Rosszgrundi-tónál. Én mondani!
– Maga Vöröstót mondott…
– Vöröskút, Vöröstó, secko jedno! – zárta le maga részéről az öreg a helyrajzi problémákat, s eltűnt a havas fák között.
*
Géza nagyon szépen eltervezte magában, hogy hogyan fogja a puskát kiemelni az atyai szoba szekrényéből, és hogyan fog eltűnni, – de nem számolt az öccseivel. A két ördögfióka (12 és 10 évesek) ugyanis gyanút fogott, s addig nyüstölték a bátyjukat, amíg az el nem szólta magát, Erre föl nekiszegezték a kérést (mit kérést – felszólítást!) hogy vigye őket is magával.
Ezek után hosszabb „diplomáciai tárgyalások” következtek a fiúk között, melyek során Géza erőfölénnyel akarta elintézni a dolgot, azonban kiderült, hogy két öcskös bátyat győz, s amikor két vállon feküdt, és a két kisebb a hasán ült, beletörődött: jöjjenek. Sőt, még jó is, hogy jönnek; mert elvonják a Mami figyelmét, amíg ő kilopja a puskát a szekrényből.
*
Aztán eljött a szünidő első napja. Előtte való nap bejelentették a szülőknek, hogy a szünidő tiszteletére másnap egész napos szánkázásra mennek. Ez ellen senkinek sem volt kifogása, bár Apa a vacsora végeztével ránézett Gézára.
– Te vagy a legidősebb, neked kell vigyázni a kisebbekre is, nehogy valami baj legyen, amilyen hebehurgyák!
– Igen, Apa – válaszolta Géza, de igyekezett nem a szemébe nézni.
De hát – amint a latin klasszikusokban olvasni lehet: alea iacta est!
Így hát elindultak. Előtte való nap Géza pontosította Zsiakkal a találkahelyet, melyet a forgalmas Vöröskúttól áttettek lejjebb az erdőbe, ahol két szekérút találkozott. A kert hátsó kapuján mentek ki, nemcsak biztonsági okokból, hanem az egyszerűség kedvéért is. Itt ugyanis az erdő szélén azonnal szánkóra ülhettek. A két szánkó – az elsőn Géza a puskával, a másodikon a két kisebb: a hosszúra nyúlt Ferkó és a tömzsi Bandi – vidáman siklott lefelé az erdei úton.
A megbeszélt helyen ott várt Zsiak. A szánkókat elrejtették a sűrűben, a puskát megtöltötték, és elindultak. Elöl Zsiak a puskával, utána születési sorrendben Géza, Ferkó és Bandi. A puha, friss hó, melyet az éjszakai havazás még megnövelt, a nagyoknak is térdig ért. Bandi valósággal úszott benne.
Az erdő egyébként csodálatos volt. Az érintetlen hó beborított mindent, és a hatalmas fenyők, mint fehér subás bakterek álltak mereven. Valahol egy harkály kopogott, de csak messze és halkan.
Nem tudni, mennyit mentek. Bandi egyszer valami gödörbe lépett, és egyszerűen eltűnt a hóban; úgy kellett kicibálni. Tulajdonképpen célszerűbb lett volna, ha a két nagy között megy, azonban Géza – aki kezdett rájönni vállalkozásuk veszélyességére – így biztosabbnak tartotta.
Aztán egyszerre megállt Zsiak.
– Itt van!
Valóban ott volt a csapa. Egy sűrűből kanyarodott elő, s viszonylag frissnek látszott.
Elindultak rajta. Géza még hátraszólt, hogy nagyobb térközökkel menjenek, mert mit lehet tudni, aztán csak a szuszogásuk hallatszott, ahogyan törtettek a hóban. Az idő múlását nem figyelték, de nem is érezték. Az első komoly vadászat…
Hogy mennyire komoly, az hamarosan kiderült.
– Ott van! – mutatott suttogva Zsiak egy hatalmas hóbuckára, melyen túl a csapa nem folytatódott.
– Én most meglőni – magyarázta –, aztán együtt hazavinni…
És lőtt… A drilling sörétes csövével, melybe a fenyőmadaraknak szánt apró sörét volt töltve…
A következő pillanatban nagyot horkantva felpattant a vadkan. Láthatólag igen zokon vette a goromba ébresztést. Megfordult, és ugyanazon mozdulattal már támadt is. Óriási állat volt, ha igaz, hatalmas agyarakkal.
– Bozse moj! – ordított Zsiak. Eldobta a fegyvert, és korához képest szokatlan gyorsasággal megrohamozott egy fát. Hatalmas hó-tömeg szakadt a nyakába, de ő ezzel nem törődött, csak mászott.
– Elugrani! – ordított Géza. – Egyenesen támad! – és ugrott. Egy fenyő mögé került, s a vadkan elzúgott mellette.
Nem valószínű, hogy „komolyabb” szándékai lettek volna, a madársörét nem ártott neki, inkább minél hamarabb el akart tűnni a kellemetlen élmény színhelyéről. De ha valaki az útjába kerül, annak vége…
A hosszúra nyúlt Ferkó – családi és baráti körben a „Nyakigláb” nevet viselte – szintén elugrott. De a tömzsi Bandi (aki aztán nagypapaként sem volt magasabb 163 centinél) a számára mellig érő hóban nem tudott…
A vadkan pedig jött… Mint valami motoros hóeke tört visszafelé a régi csapásán, egyenesen Bandi felé.
Gézának eszébe jutott a tegnap esti atyai intelem…
– Bandiíííí! – ordította a két nagyobb fiú, és Bandi ugrott. Egyenesen felfelé. Valami hihetetlen erővel. Olyan magasra, hogy az előretörő vadkan éppen alájutott. Ő pedig ráesett a hátára. Ott is maradt lovagló ülésben, kétségbeesetten kapaszkodva a sörtékbe.
(Valóban hihetetlennek tűnik. De a történetet ismerő minden személy így mondta el nekem, beleértve a főszereplőt is.)
Géza közben visszanyerte lélekjelenlétét. Itt most már nem egyszerűen vadászatról volt szó, hanem sokkal komolyabb dologról.
Gyorsan és feltűnően higgadtan cselekedett. A vaddisznó kint forgott a tisztáson, sehogy sem tudván lerázni kéretlen lovasát, aki kétségbeesetten kapaszkodott belé.
A puskát Zsiak szerencsére Géza felé dobta el nagy ijedtében. Egy lépéssel elérte. Utána azonnal ugrott is egy éppen ott lévő nagy tuskó mögé. Kinyitotta a fegyvert, hogy a csőből kifújja a havat, de az szerencsére tusával lefelé esett, és nem került hó a csőbe. Aztán golyóra váltott és megcélozta a vadkant.
– Hátra le! – kiáltott öccsére, aki valósággal lerúgta magát a kanról. Az megszabadulva terhétől hirtelen előrezökkent. Géza lőtt. Életében először lőtt golyóval, s rögtön így…
A vadkan pedig előrenyomult még egy keveset, aztán megállt és eldőlt. Mint később kiderült, öreg vadászoknak is becsületére váló kamralövést kapott.
Géza leengedte a fegyvert. Keze, lába remegett, kiverte a veríték. De most már lehetett. Az erdőben újra csend volt, a lövés hangja elveszett a havas fák között, és most látták, hogy a tisztásra besüt a nap. A vaddisznó vére rubinként piroslott.
Zsiak lemászott fáról.
– Bozse Moj! – fújtatott. – Ez nem vadkan, ez ördög! Nagyon imádkozni én Fiatalúrért!
Géza fáradtan legyintett:
– Attól még nem esett el volna a vadkan! Na mindegy, vigyük haza, lesz, ami lesz! De mindegyikünk él…
Zsiak ugyan proponálta, hogy el kéne dugni a vaddisznót és megenni, de Géza nagyon csúnyán nézett rá.
– Maga csak hallgasson! Még vadorzónak is rossz, nemhogy vadásznak… A nagyvad meg azé, aki az első halálos lövést leadta…
A szánkókért Zsiak és Ferkó mentek el, s a hatalmas vadkant úgy húzták haza. A fiúk feltűnően lógatták a fejüket, és Zsiak is hallgatott. Ismerte ő is a Professzor Urat…
*
A Professzor Úr ugyanis rendkívül ingerlékeny és hirtelen haragú ember volt (erről vizsgázói is tudtak rémtörténeteket mesélni), ám mint Apa igencsak hirtelen- és keménykezű is.
A hazaérkezés utáni két óra történetéről aztán mindenki hallgatott, mind elszenvedői, mind fültanúi… Mindenesetre a következő napokban a fiúk (főleg a két idősebb) célszerűnek látták hason feküdni… Hogy Zsiakkal mi történt, arról nincs tudomásom, illetve annyi, hogy csak kizárólag vadászjeggyel rendelkezőket volt hajlandó kísérni a továbbiakban. A fiúkat is, amikor már rendelkeztek vele.
Ám a disznó húsát Mami igen finoman elkészítette, és a következő vadászévre Géza megkapta élete első vadászjegyét. Mert a vaddisznó támadásakor igazi vadászként viselkedett.
Ebből viszont az is kiderült, hogy Apa igazságos is volt.
*
Mondom, régen történt. Elég régen ahhoz, hogy Géza az első világháborúba behívót kapjon, majd Bruszilov tábornagy jóvoltából megismerkedjék Szibéria különlegességeivel. Ezt azonban nem találta vonzónak, így megszökött. Néhány kalandregénybe illő év után a Csendes Óceán túlpartján lévő Seattleben kötött ki, és lett jó nevű építész. Vaddisznók helyett pedig grizzlymedvére vadászott.
A két kisebb erdőmérnök lett, de már Sopronban végeztek.
Ferkó volt a kevésbé szenvedélyes vadász, és amikor 1945 után az erdészeket lefegyverezték, szép csendesen átpártolt az általa mindig is kedvelt horgászathoz.
Bandi lett viszont a három közül a legszenvedélyesebb vadász. Főleg a vaddisznóknak járt utána szorgosan, még családos ember korában is előfordult, hogy három napig kergetőzött egy remetekannal. Őt a világégés egészen Délamerikáig sodorta, a brazíliai őserdőkben dolgozott. Itt aztán megcsípte egy özvegypók. Amitől az átlagember azon-nyomban elbúcsúzik az árnyékvilágtól. Nem így ő! Elfogyasztotta a tábor egész feketekávé és pálinka-készletét, aztán eszméletlenül aludt fogalma sincs meddig; de még élt utána vagy negyven évet. Mindenesetre eleget ahhoz, hogy mindkét történet valódiságát nekem megerősítse.
Persze, most már mind elmentek az Örök Vadászterületekre. Mint ahogy elment Eleonóra nővérük is, aki ezt a történetet nekem, mint unokájának, unszolásomra a jó-ég-tudja-hányszor elmondta, s aki a magyar irodalom történetébe Kosáryné Réz Lola néven került be.
|
|
|
- October 04 2010 10:31:26
Jó teszed, hogy feteszed.. |
- October 04 2010 11:02:24
Kedves Imre!
Korábban már értesültem Radnai Istvántól, hogy Kosáriné Réz Lola (Eleonóra) unokája vagy. Nem csoda, hogy ilyen jól írsz Magad is, hiszen a génjeinkben örökölhetjük az írásra való hajlamot is, mint annyi minden mást.
Külön örülök, hogy olyan szavakat használtál, mint a "félszárig érő", a "két öcskös bátyat győz" - a "sok lúd disznót győz" után, szabadon, majd az általam is régebben sokat hallott "secko jedna" - egyre megy. Az "özvegypók" valószínüleg a fekete özvegy akart lenni. Kislánykoromban én is sok mesét hallottam, hiszen mesekönyvem nem volt. Arról is meséltek, hogy ha csak kicsit sebesítik meg a vaddisznót, akkor támad, és megölheti az embereket. Főleg olyan vaddisznó közelébe nem ajánlatos menni, amelyiknek kicsi malacai vannak, mert azokért is ölni képes.
Szívesen olvastam el ezt a nagyon régi történetet!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- October 04 2010 15:35:03
Kedves Domokos!
Annyira egyedi stílusban írsz, szemléletesen, hogy szinte éreztem a hidegét a havas erdőnek. Humorban sincs hiány:"Zsiak viszont jelenidőben sohasem hazudott" volt a kedvencem. Aranyos a professzor papa jellemzése is. Szeretettel gratulálok, és köszönöm, hogy olvashattam.
Szeretettel: Tara. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. April 19. Friday,
Emma napja van.
Holnap Konrád, Tivadar napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
